puccs;Thaiföld;Prajut Csan-ocsa;

2014-05-26 11:45:00

Jóváhagyta a puccsot a király

Hivatalosan is kormányfőnek nevezte ki a thaiföldi katonai tanács, a „Nemzeti Tanács a Békéért és Rendért” vezetőjét, a négy nappal ezelőtt puccsal hatalomra került Prajut Csan-ocsát. Az ünnepélyes beiktatási ceremónián Bhumibol király nem vett részt. Prajut megbízást kapott arra, mihamarabb állítsa helyre a rendet az országban. 

A thaiföldi uralkodó is engedélyezte a katonai puccsot – értesült a MCOT állami televízió. A Békéért és Rendért Nemzeti Tanács (NCPO) dekrétumot hozott arról, amellyel csökkentik a bíróságok jogkörét. Megbüntetik azokat, akik az uralkodót sértegetik.

Prajut Csan-ocsa meggyőződéses királypárti, és Takszin Sinavatra volt miniszterelnök ellenfele. A hadseregen belül a keményvonalasok közé sorolják. 2009 áprilisában, majd 2010 április-májusában azon tisztek közé tartozott, akik a Takszint támogató vörös ingesekkel szembeni véres fellépést is támogatták. Miután megválasztották a hadsereg élére, próbálta árnyalni a róla kialakított képet, s tárgyalásokat kezdeményezett az áldozatok hozzátartozóival. Sokáig együttműködött Jingluk Sinavatra kabinetjével is, s úgy tűnt, elutasítja, hogy a kormány ellenfelei, Szutep Szaugszuban és köre bevonják a katonaságot a konfliktusba. Rendre a hadsereg semlegességét hangoztatta. Jingluk Sinavatrát két napig tartó őrizetbe vétel után vasárnap engedték el. Ugyanakkor SZutep Taugszuban ellen vádat emelnek.