Igazuk van azoknak, akik azt mondják, nem kell félteni a baloldalt. Hiszen tényleg százötven éves eszméről és mozgalomról van szó, amely annyiféle politikai formációban létezett már, hogy nincs értelme világvégét kiáltani. Még egy akkora méretes vereség után sincs, mint amelybe a Magyar Szocialista Párt áprilist követően az EP-választásokban ismét belefutott.
Nincs itt a világvége, mert amint a Demokratikus Koalíció, az Együtt-PM és még az LMP sikere is mutatja, "csak" annyi történt, hogy a baloldal eddig vezető erejének betudott politikai képviselete bukott egy nagyot. Hogy igazolódott, amit eddig is tudtunk: a baloldal nem feltétlenül és teljesen azonos a szocialista párttal. S annyi még ezzel a szerény részvétellel megtartott, "nagymintájú közvélemény-kutatásnak" felfogható EP-szavazásból is kiderült: nem annyira a korábban el- és kiátkozott személyekkel, a pártok elitjével, azok múltjával, vagy tömegtaszító erejével van a baj, hanem az MSZP mondanivalójával, amelyre a közönség nem volt vevő.
Világossá lett: a Fidesz és a Jobbik egyszerű világmagyarázatát nem lehet hasonló eszközökkel felülmúlni. Nem mellőzhető a tiszta baloldali világkép - ha tetszik: világnézet -, amelyen a szocialisták az utóbbi években könnyedén átléptek. Nem mellőzhető egy olyan világban sem, amelyben erőszakosan nyomul a populizmus.
Az orbáni pragmatizmusra válaszul saját pragmatizmusa bűvöletében a párt a nyúltagyába tolta világnézetét, amely annyiban merült ki, hogy hangzatosan ragaszkodott a "hagyományos baloldali értékek" üres szlogenjéhez. A szlogenek sorolása közben pedig megválaszolatlanul hagyta viszonyát a modern kapitalizmushoz, a globális tőke és globális munka világához. Meg sem próbálta megmagyarázni ezt a világot, s hogy hogyan képzeli el benne az emberi életet.
Ha tetszik - a német szocdemek mintájára - nem tartotta meg sohasem a maga Bad Godesberg-i, cezúrát hozó kongresszusát. Hagyta, hogy a jobboldali populizmus felzabálja a tömegtársadalmat. Azt a nacionalista jobboldali populizmust, amelyet a Fidesz és a Jobbik oly sikerrel gyakorol.
Persze, egyszerűen ki lehet átkozni a populizmusra vevő társadalommal együtt, csak semmire sem jutunk vele. Megérteni fontosabb volna sikerének, vonzerejének okait, s akkor senki sem gondolhatná, hogy egyszerűen behelyettesíthető baloldali változatával, amellyel egy pilanatra maga az MSZP is kacérkodott áprilisi veresége után.
2010-et követően, a párt saját újjáépítésének kétségtelenül nehéz éveiben, sok szenpontból érthetően önmagával volt elfoglalva. Közben annak is örülhetett, hogy tömegbázisának legalább a gerincét megtartotta, bár ez a gerinc csak a legnagyobb ellenzéki párt képének fenntartásához, más baloldali jelentkezők távoltartásához volt elegendő.
Ami pedig a világnézetet illeti, hiába kérte maga a pártelnök - megkésve és félszívvel - az értelmiség támogatását még a parlamenti választások küszöbén, elillant mellőle a holdudvar, amelynek néhány még rokonszenvező képviselőjét aztán tragikus egyszerűséggel küldte melegebb éghajlatra a korábbi pártszóvivő.
Itt tartunk most: az MSZP megkapta a sokak által előre jelzett második nagy pofont is, s a legjobb úton halad afelé, hogy a lengyel szindrómát megismételve végleg felmorzsolódjon az őszi önkormányzati választásokon.
A kérdés most is, mint százötven éve annyiszor: mi a teendő? Erre magának a politikának, a pártnak kell a választ megtalálnia immár azzal a ténnyel szembesülve, hogy már a baloldalon is van választható alternatívája.
Hétfő reggel drámai hangú üzenetet tett közzé Lendvai Ildikó, akinek egyenességében annál inkább hinni lehet, mert visszavonulva a napi politikától aligha volna vádolható azzal, hogy a szocialista pártot belülről emésztő - sokszor a félrevezető öreg-fiatal ellentétre szűkített - kamarillapolitka részese volna. Értékelendő őszinteségének oka: "Nem szeretnék merő tapintatból és fegyelemből halkan, lábujjhegyen járkálni a saját kiterített testünk körül".
Azt írja: "Egy ekkora pofon azért jó, mert kiderül, hogy aki kapta csak alszik vagy már meg is halt... az MSZP felrázásában vagyok érdekelt, vagy egy teljes baloldali újrarendeződésben... Az MSZP vegye észre, hogy a baloldalon történt átrendeződés nem az áprilisi vereség folyománya, hanem azé, ami április óta történt, illetve nem történt meg. Nem látszottunk képesnek sem az önreflexióra, sem a változásra. A választmány most is csapdába került. Ha elfogadja az elnökség lemondását, szabályaink szerint ki kell írni az alulról felfele történő, teljes tisztújítást, ami nálunk három hónap. Ha az önkormányzati választások miatt ettől megijed, nem fogadja el a lemondást, a süket és vak párt képét mutatjuk, a majdnem vagy egészen halottét... Ha csak nem találunk 'unortodox' megoldást: például rendkívüli kongresszus változtat a szabályokon, vagy meghatározott időre átmeneti vezetést bízunk meg... De ha nem mutatunk életjeleket, mozgást, változást, mindenki elkönyveli: halottat ért a pofon."
Tiszta beszéd.
Akármi történjék is, a valódi tét már nem az őszi választások eredménye. Hanem az, hogy négy év múlva lesz-e olyan politikai alakulat a baloldalon, amely nem őfelsége ellenzékeként, hanem kíméletlen ellenfeleként a IV. Köztársaság megalapítójaként le tudja győzni a ma regnáló hatalmat. S, ha igen, ki lesz az.
