Országgyűlés;mentelmi bizottság;

2014-05-27 07:08:00

Nem adták ki a képviselőket

Öt képviselő mentelmi ügyében is határozott tegnap az Országgyűlés, de végül - miután az illetékes bizottság sem kezdeményezte - nem függesztette fel a Ház sem Józsa István (MSZP), sem Pócs János (Fidesz), sem Harangozó Tamás (MSZP), sem Simon Miklós (Fidesz), sem pedig Budai Gyula (Fidesz) mentelmi jogát. 

A mentelmi bizottság javaslata minden esetben hivatkozott a magánvádas ügyekben eddig követett, a mentelmi jogot fenntartó gyakorlatra, és arra, hogy ez biztosítja a képviselők zavartalan munkavégzését, továbbá rendre kifejtették, hogy hatáskör hiányában amúgy sem foglalkoznak az adott cselekmény büntetőjogi értékelésével.

Talán Józsa Istváné a legismertebb ügy: őt rágalmazásért fogta volna perbe a Közgép.

Pócs Jánost amiatt perelték volna, hogy zugjogásznak minősített valakit, Harangozót azért, mert egy sajtótájékoztatón a bajai választás után csalónak nevezett egy embert, Simont egy szórólapja miatt idézték volna bíróság elé, míg Budait azért, mert elszámoltatási hevében - állítólag hamisan - feljelentett egy külügyminisztériumi dolgozót, akit emiatt kirúgtak.