Az áprilisi országgyűlési választások a baloldal súlyos vereségét hozták, mégis volt benne valami biztató is: a fővárosban közel döntetlenre hozták a meccset. Látható, érezhető volt, hogy a főváros népének jelentős része nem kér az Orbáni vezetésből. Volt, lett volna tehát mibe kapaszkodni: ha már a vidék, főként a kis települések elúsztak, legalább néhány városban és Budapesten meg lehetett (volna) kezdeni az építkezést. Ez azonban nem történt meg; sem a fiaskó teljes kiértékelése, sem pedig az EP- és önkormányzati választás kampány üzemmódba állítása. Meg is lett a következménye: láthatjuk a vasárnapi eredmény alapján.
És bár lényegesen rosszabbá vált a helyzet, a budapestiek közül még mindig sokan hisznek a váltás lehetőségében, igaz a szocialistákban már kevésbé. Pedig nincs még semmi sem veszve, októberig öt hónap van hátra, azaz vissza lehet szerezni még a bizalmat. Talán. Elsősorban persze akkor, ha sikerül gyors megoldást találni az MSZP-n belüli válság megállítására, illetve konstruktív tárgyalásokat folytatni a három párt szerepéről és szereplőiről. A jelek azonban nem túl kedvezőek; ma az látszik, ismét elkövetik a létező összes hibát, hogy Budapestet is tálcán kínálhassák a Fidesznek. A szocialisták máris belekezdtek egymás gyilkolásába, a többiek pedig saját pozícióikat próbálják elfoglalni.
Ami, az eredmények, az átrendeződés után érthető, azt azonban nem árt rögzíteni: lényegében tényleg csak átrendeződés történt. Megerősödésről, baloldali megközelítésben, szó nincs. A kérdés tehát most az: muszáj-e, politikailag szinte kötelező, előbb leharcolni magát az ellenzéknek, vagy képes visszafordulni a szakadék széléről?
