Szentföldi üzenet

Milyen jelzővel illetik majd évszázadok múltán Ferenc pápát? Ő lesz a 21. század reformpápája? Vagy az ökumenizmus egyházfője? Netalán a "zöld" jelzőt illesztik majd a neve elé, hiszen néhány hónap múlva a környezetvédelemről szóló enciklikát ad ki? Nem tudhatjuk. Maradjunk annyiban, hogy trónra lépése után 14 hónappal ő a meglepetések pápája.

Egyetlen lépését sem lehet előre kiszámítani. Nem a nagy tervek, ideák, hanem az érzelmek, az ösztön pápája. Bár bírálják őt a reformfolyamat lassú előrehaladása miatt, nem lehet fogalmunk arról, milyen ellenszélben kell előre botorkálnia, micsoda káosz uralkodik még ma is a Szentszéknél.

Híresztelések szerint, amikor leballagott a vatikáni főpapoknak fenntartott garázsba, egy hatalmas limuzinra lett figyelmes. "Ez meg kié?" - kérdezte elhűlten. Kiderült, hogy Tarcisio Bertone volt államtitkár furikázott vele, akit azonnal utasított arra, adja el a kocsit. (Bertonéról nemrég derült ki, hogy egy több száz négyzetméteres luxusingatlanban "tengődik".)

A pápa erejét felőrli ez a szélmalomharc a Kúria régi arcaival, azokkal, akiknek sajnos még ma is igen nagy a befolyásuk, s messze ér el a kezük. A pápának kezd elege lenni a vatikáni bank ügyeiből is. Bár mindent megtett átláthatóbbá tételéért, valahogy mindig kiesik egy újabb csontváz az IOR végtelen mélységűnek tűnő, sötét szekrényéből.

Szentföldi látogatása során azonban nem a gondokkal barázdált Ferenc pápát láthattuk. Kivirult, mihelyst maga mögött tudhatta a Szentszék méhkasát. Mintha azt érezte volna, könnyebb lesz szót értenie az évszázadok, ezredek óta egymással viaskodó egyházakkal, mint a Szentszék nyitottságra nem túl hajlamos, s a szerény életvitelre ösztökélő üzenetét meghallani nem akaró bíborosaival. Pedig politikai és vallási szempontból szinte lehetetlen küldetésre vállalkozott, hiszen egyszerre kellett meghódítania a zsidó, illetve a muzulmán vallásúakat, s jeleznie a térségben maradt, már csak maroknyi kereszténynek: mindig számíthatnak rá.

Bár több pápa is megfordult a térségben, VI. Pál, II. János Pál és XVI. Benedek látogatása is történelmi volt a maga nemében, talán előre megjövendölhetjük, hogy ez a három nap akár külön fejezetet is kaphat az egyháztörténet hosszú krónikájában.

Ferenc pápa nemcsak kivételes emberségéről tett tanúbizonyságot, hanem arról is, átérzi a más vallásúak szenvedéseit. Nem abból a tézisből indult ki, hogy csak a keresztényég üdvözíthet, hanem épp arra figyelmeztetett: nem azt kell keresnünk, ami szétválaszt, hanem ami összeköt. Akár annak árán is, hogy ha ez a pápa primátusáról szóló vita elkezdését igényli.

Biztosan sok bölcs tanáccsal látta el őt két régi barátja, Adam Skorka Buenos Aires-i rabbi és Omar Abboud imám, akiket magával is vitt lelkipásztori útjára, de megannyi olyan megnyilatkozást, gesztust tett, amire senkit sem lehet előre felkészíteni, megtanítani. Egyszerűen ösztönből fakad, például amikor váratlanul megcsókolta a holokauszt túlélőinek kezét. "Ilyenkor az ember csak érzi, hogy valamit tennie kell" - magyarázta spontán gesztusát újságíróknak.

Ferenc pápa ellátogatott a zsidók és a muzulmánok szent helyeihez. "Testvérként figyeljünk egymásra, szeressük egymást" - üzente a Sziklamecsetnél az iszlám-hívőknek. Imádkozott a Siratófalnál, s - a zsidó hagyományokat követve - imát, a Miatyánk spanyol változatát tartalmazó papírdarabot csúsztatott az egyik résbe. A pápák közül elsőként koszorút helyezett el Herzl Tivadar, a cionizmus magyar atyjának sírjánál. Amikor pedig a holokausztról beszélt, felkiáltott: "Soha többé Urunk, soha többé!"

Nem egyfajta jól előre megkonstruált PR-fogásra törekedett, hanem az ökumenizmus iránti őszinte elkötelezettség irányította akkor is, amikor közös vatikáni imára hívta a közel-keleti megbékélésért Simon Peresz izraeli elnököt és a Palesztin Hatóságot vezető Mahmúd Abbászt.

A pápa közvetlenül nem szólhat bele a békefolyamatba, nem befolyásolhatja az izraeli, vagy a palesztin kormányzat döntéseit, de talán fontos gondolatébresztő lehet ez akár Benjamin Netanjahu miniszterelnök, akár Abbász számára. Ki tudja, talán apró, mégis oly fontos gesztusával többet érhet el, mint a hónapok óta a Közel-Kelet és Washington között egyre reménytelenebbül ingázó amerikai külügyminiszter, John Kerry. Jól tudjuk, Isten útjai kifürkészhetetlenek.

Egy alkalommal Skorka rabbi árulta el, Ferenc pápa ugyan végletekig nyugodt ember, de a vallási fanatizmus kihozza a sodrából. Szentföldi útja során is figyelmeztetett arra: Isten nevével nem lehet visszaélni. Nem lehet rá hivatkozni a merényleteknél. Ez a kijelentése azonban messzebbre is vezet: nem lehet álszent módon a kereszténységre, az iszlámra vagy a zsidó vallásra hivatkozni olyan politikai döntéseknél, amikor épp a vallás lényegével ellentétes módon mások kirekesztését indokolják meg.

Ferenc pápa meghódította a Közel-Keletet, s bár megérkezése előtt tapasztalható volt némi zsörtölődés az egyes vallási képviselők részéről teljesen jelentéktelen okok miatt, végül mindenki szívébe zárta.

Útja véget ért, hétfő este visszarepült a Vatikánba. De még azelőtt visszazökkenhetett a nem mindig derűs hétköznapokba, hogy repülőgépe földet ért volna a Fiumicino repülőtéren. A gép fedélzetén helyet foglaló újságírók ugyanis azt firtatták: tényleg 15 milliós veszteséget okozott-e Bertone a vatikáni banknak egy gyanús pénzügyi tranzakciója révén? A pápa elhallgatott. Arcán újra barázdák jelentek meg. Eltűnődött. Mi járhatott a fejében? Alighanem visszavágyott a vallások bölcsőjének tartott szent helyekre…