MSZP;Baka András;

2014-05-27 23:57:00

Az Orbán-rendszer újabb áldozata nyert igazságot

Az MSZP szerint az Orbán-rendszer újabb áldozata nyert igazságot, bár "sajnos külföldön". Bárándy Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának alelnöke így kommentálta az Emberi Jogok Európai Bizottságának (EJEB) Baka András, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének ügyében kedden kihirdetett döntését az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az EJEB elsőfokú ítélete szerint a magyar hatóságok két ponton megsértették az emberi jogok európai egyezményét Baka András elmozdításával.

Bárándy Gergely szerint a strasbourgi bíróság ugyanazt mondta ki, amit annak idején az ellenzék: Baka Andrást a Fidesz "bosszúból távolította el, azért, mert kritizálni merte a kormány később alkotmányellenesnek és a nemzetközi jogot is sértőnek nyilvánított igazságügyi reformját".

A szocialista politikus közleményében azt írta: Baka András "hasonló sorsra jutott", mint az adatvédelmi biztos, a Költségvetési Tanács elnöke, az Országos Választási Bizottság elnöke és tagjai, és még sok száz vagy ezer köztisztviselő, közalkalmazott, aki "a Fidesz bölcs vezérével" vagy annak rendszerével nem volt lojális.