Indiszkrét kérdőíven faggatják a diákokat

A szülők munkájáról vagy munkanélküliségéről, végzettségéről, a család lakásának nagyságáról, felszereltségéről, sőt, az otthon tartott könyvek mennyiségéről is be kell számolnia a tanulóknak azon a kérdőíven, amelyet a tegnapi, országos kompetenciafelmérésen résztvevő 6., 8. és 10. évfolyamos diákoknak kellett hazavinniük és kitölteniük.

Bár az Oktatási Hivatal (OH) tájékoztatása szerint a kérdőív kitöltése önkéntes, lapunknak több szülő és diák is arról számolt be, hogy a felmérő megírása után sok pedagógus kötelezőnek nevezte a kérdőív kitöltését és másnapi visszavitelét. A válaszok nyilván segítenek a tanulók által megírt - matematikai és szövegértési feladatokból álló - teszt eredményei és a diákok családi háttere, anyagi körülményei közötti összefüggés feltárásában, azonban a kérdőív akár egyszerűsített "adóbevallásnak" is elmenne. Az ívek ugyan nem névre, hanem csak évfolyamra és osztályra azonosíthatók be, azonban a tanárok vagy az iskola vezetése könnyen ráismerhet az azt kitöltő diákra. Az OH rámutatott: az iskolák nem őrizhetik meg a kérdőíveket, illetve az abból nyert adatokat.

Eközben az Oktatási Hivatal tankönyvügyben is megnyilvánult: az LMP kérdésére elismerték, hogy a szűkített tankönyvlistán szereplő (az állami fenntartású iskolák csak ezekből választhattak), Bánhegyi Ferenc által írt 8. osztályos történelemkönyv több ponton is hibás. Osztolykán Ágnes, az ökopárt volt képviselője még az országgyűlési választás előtt közérdekű adatigényléssel próbálta megismerni a tankönyvválaszték drasztikus szűkítésének szakmai indokait.

Szavai szerint az OH-tól kapott válaszból kiderült, hogy a Bánhegyi Ferenc által írt tankönyv "hemzseg a szakmai hibáktól", például az író nem volt tisztában az általános tankötelezettség bevezetésének évszámával vagy a bába szó jelentésével. A hivatal ennek ellenére "lehetőséget adott arra, hogy a szerző korrigálja a hibákat", ezzel azonban az LMP nem ért egyet. A párt véleménye szerint hiba volt a "komoly minőségi kérdőjellel rendelkező" tankönyvet a rendszer részévé tenni, miközben rendelkezésre álltak volna a korábbi évekből jó minőségű kötetek is.

Amivel viszont nem lesz gond idén a közoktatásban, az talán az iskolai beiratkozás. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke szerint ugyanis a tavalyi évvel ellentétben idén nem lesz férőhelyhiány, mert "a kormány időben gondoskodott az infrastruktúra bővítéséről". Marekné Pintér Aranka - akit sajtóhírek szerint idén leválthat Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter - közölte, idén 76 971 gyermek iratkozott be az állami fenntartású intézmények első évfolyamára.

Teljes a titkolózás az emlékmű avatása körül

Publikálás dátuma
2014.05.29. 07:09
Koszorúzott a Tel-avivi Cameri Színház társulata FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Titkolóznak Orbán Viktor környezetében arról, mikor és ki adja át a vitatott Szabadság téri '44-es német megszállási emlékművet - legalábbis az ezt firtató kérdéseinkre kedd óta nem kaptunk választ Havasi Bertalantól. Ahogy a miniszterelnök sajtófőnöke arra a kérdésünkre sem reagált, hogy a kormányfő válaszolt-e a minapi nyílt levélre, amelyben 30 zsidó származású amerikai kongresszusi képviselő a Szabadság térre tervezett emlékmű építésének leállítását kérte a kormányfőtől, és a szobor-kérdés teljes átgondolását sürgette.

Eközben tegnap is megtartották szokásos élőláncos tüntetésüket a "történelemhamisító" emlékmű ellen tüntetők a helyszínen. Megírtuk, az emlékmű körül erős és állandó a rendőri jelenlét, és bármelyik pillanatban elkészülhet. A kivitelező cég munkásai már levonultak, de a szobor két fő bronzalakja - Gábriel arkangyal és a birodalmi sas - még nincs a helyén. Az átadási határidő egyébként szombat, Orbán Viktor kormányfő születésnapja.

A Népszabadság eközben arról írt, hogy június közepéig meghosszabbították az emlékmű építésére kiadott területfoglalási engedélyt, amiből Pásztor Tibor V. kerületi MSZP-s képviselő szerint arra lehet következtetni, hogy csúszhat a szobor avatása. A napilap kormánytagoknál is érdeklődött, kaptak-e meghívást a hétre emlékműavatásra, de nem kaptak. Tegnap egyébként a holokauszt emlékév keretében a Tel-avivi Cameri Színház társulata a Dohány utcai zsinagógában tett látogatást.

Szerző

Házbizottság elé kerül Novák cigányozása

A házbizottság mai ülése elé viszi a jobbikos Novák Előd ügyét a KDNP-s Rubovszky György, aki az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának tanácskozásán azt mondta: azt várja a házelnöktől, hogy a törvény adta keretek között járjon el a szocialista Teleki Lászlót becsmérlő, "rasszista" megnyilatkozással szemben. 

Novák Előd Jobbik-alelnök az igazságügyi bizottság hétfői ülését követően közleményben cigányozott, miután Teleki László egy ügyben a Fidesz-KDNP-s többséggel szavazott. Novák közleményét a kormánypártok mellett mind a szocialista Bárándy Gergely, mind az LMP-s Schiffer András elfogadhatatlannak minősítette.

A szocialisták a többi között arra hívták fel a figyelmet, hogy az EP-választások után a Jobbik ismét "a régi, rasszista, kirekesztő és szélsőséges arcát mutatta". Emlékeztettek arra is: a Jobbik "a mögöttünk álló kampányok során igyekezett elrejteni ezt az arcát, ám most a kiskutyákkal pózoló jobbikos politikusok, köztük elsősorban Vona Gábor színjátékáról lehullt a lepel".

Robovszky György tegnap úgy fogalmazott, azt kéri ma a házbizottságtól, hogy szabjon gátat az olyan szélsőséges magatartásoknak, mint amilyet Novák képvisel.

Szerző