Több mint 30 ezer gyermek hétévesen kezdi meg az első osztályt

Ők azok, akik tavaly felmentést kaptak a hatéves kortól kötelező iskolakezdés alól. Ugyanakkor az is biztosnak tűnik, hogy idén is több ezer általános iskolásnak kell megismételnie az első osztályt.

Ezúttal is legalább négyezren fogják ismételni az első osztályt

Miközben az általános és középiskolai tanárok átlagéletkora egyre növekszik, a fiatalok még mindig nem érdeklődnek túlzottan a pálya iránt

Továbbra sem az öt- vagy hatéves tanárszakok a legnépszerűbbek.

Pont ott parti múlt hét csütörtökön. Nem tarolt az osztatlan pedagógusképzés

A tankönyvi kínálat bővítésére írt ki pályázatot az Oktatás és Gyermekügyi Minisztérium, tíz napon belül kell pályázni a kiadóknak

A minisztérium új kiadványokkal bővítené a kínálatot.

Az igazgató és a fenntartó engedélye is kell, ha egy tanár alternatív kiadványból akar tanítani

Fillérekből is lehetne jobb a közoktatás Magyarországon 2.

Nincs pénz. Ez egy szófordulat, ami azt jelenti, hogy „van pénz, de a te érdektelen dolgaidra nem adok”. Ilyen semmirevalósággá lettek az elmúlt évtizedek alatt a gondoskodás, nevelés, ellátás és támogatás rendszerei, arra valahogy sohasem jutott forrás. Ha az élet úgy hozza, hogy a távolabbi jövőben sem várható bőkezűbb osztogatás, vegyük számba, mit lehet olcsón megvalósítani, ami jobbá teszi az életünket. Mert, tegyük fel, lesz egy kormányváltás, és kiderül, hogy üres a kassza. Adott tehát egy közösség, amely szeretné, hogy jobb oktatást kapjanak a fiatalok, de tudja, hogy ezt fillérekből kell megvalósítania. Mit tegyen ilyenkor? A múltkori írásomban felvillantottam néhány lehetőséget az iskolák világából. Most nézzük a kisebbeket!

Értelmetlen tortúra

Hat év alatt felére esett a nyelvvizsgázók száma Magyarországon

A legnagyobb számban a 20-24 éves korosztályból tűntek el a vizsgázók: 2019-ben még 28 492 fő, 2024-ben már csak 10 137 fő, 2025-ben pedig 9850 fő ment nyelvvizsgázni ebből a korosztályból. 

Hiba csúszott a hatodikosok felvételi feladatlapjába, végül minden választ elfogadtak

Több gyerek nagyon sok időt töltött a feladat megoldásával, mint utólag kiderült, feleslegesen.

Több mint hetvenezer diák írt írásbeli felvételit

A központi írásbelit nem minden gimnázium követeli meg, idén 561 intézmény írta elő, ami a középiskolák 49,7 százaléka. Matekból és magyarból is 50-50 pontot lehetett szerezni.

Illusztráció.

Hiába akarja az Orbán-kormány minden iskolában bevezetni a mesterséges intelligencia oktatását, ha sok az elavult számítógép

Az óvodákban, iskolákban használt asztali és hordozható számítógépek mintegy harmada már nyolc évnél is idősebb - derült ki az Oktatási Hivatal (OH) legfrissebb adataiból.

Átveszik a szülők a laptopokat a dunaharaszti iskolában

Kicsivel több lett a pályakezdő pedagógus, de az továbbra sem látszik, hogy ez a hivatás a fiatalok körében visszanyerte volna korábbi vonzerejét

Idén összesen 3764 fő újonnan belépő, főállású pedagógus kezdett dolgozni a köznevelési intézményekben – tudtuk meg az Oktatási Hivataltól (OH), miután arról érdeklődtünk, hogy a 2025/2026-os tanév kezdetekor mennyi volt a pályakezdő pedagógusok száma.

46 oktatási intézményben indult vizsgálat például átlag alatti országos kompetenciamérési eredmény vagy átlag feletti lemorzsolódási mutató miatt

A tavaszi időszakban összesen 1122 tanfelügyeleti ellenőrzést hajtott végre az Oktatási Hivatal (OH), továbbá 51 iskolában átfogó, komplex ellenőrzés is történt - olvasható az OH által közzétett összefoglalóban. 

Maruzsa Zoltán szerint motiváló eszköz lehet a teljesítményértékelés

Nyílt levelet írt Orbán Viktornak és Pintér Sándornak a közalkalmazottak szakszervezete az Oktatási Hivatal dolgozóinak alacsony bére miatt

Az érdekképviselet szerint a jelenlegi helyzet tarthatatlan, a hivatalnál történő felmondások még a tanévkezdést is veszélyeztetik.

Minden második tanár 50 éves vagy idősebb, a pályakezdők száma továbbra is alacsony

Az általános és középiskolákban több mint 14 ezer tanár éri el a 65 éves nyugdíjkorhatárt a következő öt éven belül, de mivel a pedagógusok többsége nő, a Nők 40 korkedvezményes nyugdíjjal ennél többen is nyugdíjba mehetnek.

Illusztráció: Pedagógus-demonstráció az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt 2022. március 2-án

Nagyjából ötszázezer embert érinthetett az érettségi adatbázist ért hackertámadás

A vizsgázók, a vizsgáztatók és szervezők bizonyos adataihoz férhettek hozzá a hackerek.

Képünk illusztráció

Hackerek törték fel az Oktatási Hivatal honlapját, érettségizők több száz ezer adatát szerezték meg

A kétszintű érettségi vizsgák informatikai rendszerének egyik mögöttes adatbázisát érte támadás. A Belügyminisztérium nem tárgyal zsaroló hackerekkel.

Pornóoldalra vezetett egy link az Oktatási Hivatal tananyagában

A szóban forgó fájlt azonnal elérhetetlenné tették.

Illusztráció

Közzétették a matekérettségi hivatalos megoldásait

A feladatsorok a javítási-értékelési útmutatókkal együtt idén is a vizsgát követő napon kerülnek fel az Oktatási Hivatal oldalára.

Magyarérettségi: közzétették a hivatalos megoldásokat

A feladatsorok a javítási-értékelési útmutatókkal együtt idén is a vizsgát követő napon kerülnek fel az Oktatási Hivatal oldalára.

Több mint két hete nem működik a szülői KRÉTA alkalmazás iPhone-on

A mindenki által kötelezően használt elektronikus napló üzemeltetői az Apple-re mutogatnak. A hiba az androidos szülői és tanulói alkalmazásokat nem érinti. 

Képünk illusztráció

Egy 16 éves fiatal törte fel az Oktatási Hivatal informatikai rendszerét, három év után fogták el

A nyomozók szerint az országos kompetenciamérés informatikai rendszerét hekkertámadás érte még 2022-ben, emiatt fagyott le az oldal.

A fiatal letartóztatása

Iskolahalasztás: 23 ezer hatéves maradhat óvodában

Még mindig több ezer gyermek kerülhet be éretlenül az iskolába.

Nagyon sok gyermek kerülhet be éretlenül az általános iskolába

Torz adatokat adhat a kompetenciamérés, az értékelés során nem szűrik ki a diákok által szándékosan rosszul kitöltött teszteket

Hiányzik a tanulók motiválása.

Idén sem indult simán a kompetenciamérés, több iskolában akadozott a tesztek kitöltésére használt rendszer

Az Oktatási Hivatal szerint a „helyi adottságok” miatt nem működött megfelelően.

A mérést május végéig kell lebonyolítaniuk az iskoláknak, az Oktatási Hivatal szerint a tanulók kevésbé veszik komolyan a teszteket

Támadás érte az Oktatási Hivatal rendszerét

Illetéktelenek szereztek meg és tettek közzé e-mail-címeket. Jelszó vagy egyéb személyes adat nem került ki a rendszerből.

Képünk illusztráció.

„Csak béremeléssel nem lesz vonzóbb a tanári pálya”

Alig több mint 2200-an jelentkeztek első helyen öt- vagy hatéves tanári szakokra, a szakszervezetek szerint így a nyugdíjba vonulókat sem lehet majd pótolni.

Fiatalok. Ki tanítja majd őket?

Nőtt a jelentkezők száma a pedagógusképzésbe, a legidősebb magyar, aki még egyetemista akar lenni 83 éves

A pedagógia már a harmadik legnépszerűbb képzési terület.

Az idei ponthatárokat és a felvételi eredményeket a mostani tervek szerint 2025. július 23-án hirdetik majd ki

Alig van egyetemista, aki nem dolgozik

Egyre többen akarnak diploma után tartós külföldi munkát szerezni, de ez egyre kevesebbeknek sikerül.

Gépek előtt. Nem fér bele, hogy csak a tanulással foglalkozzanak

A 2021/22-es tanévben pedagógusképzésben diplomát szerzők 38 százaléka nem tanárként helyezkedett el

Sokan inkább bolti eladónak, irodai adminisztrátornak vagy ügyfélszolgálatosnak álltak – derül ki egy most közzétett adatsorból.

1291 hallgató végzett a 2021/22-es tanévben, 31,9 százalékuk középiskolai tanárként, 30,2 százalékuk általános iskolai tanárként és tanítóként dolgozott 2023 végén

Nyilvánosak a központi írásbeli felvételi előzetes eredményei

Bár a nyolcadikosok és a negyedikesek idén jobban teljesítettek, sok diáknak esélye sem lenne gimnáziumban továbbtanulni, ha a tankerületek által „ajánlott” minimumponthatárokat kötelezően kellene alkalmazni.  

Illusztráció

„Nagyon úgy néz ki, ez a mérés úgy van beállítva, hogy a szakképzés felé terelje a tanulókat”

Gyakran nem a diákok érdeklődésének megfelelő továbbtanulási irányokat ajánl az Oktatási Hivatal online pályaorientációs kérdőíve, amit a nyolcadikosoknak minden évben kötelezően ki kell tölteniük – erről számoltak be  többen a Szülői Hang Közösségnek.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang