Szerintem;gyermekétkeztetés;iskolai büfé;

2014-05-30 08:30:00

Gyerekétkeztetés

Az utóbbi időben sokat halljuk, hogy az őszi iskolakezdéssel megváltozik az óvódások, iskolások, és a bölcsődések "menüje" is. Az ok: eddig rosszul tápláltuk a gyerekeket, túl kövérek lettek, mert egészségtelenül étkeztek. Én magam is túléltem annak idején az "eegészségtelenmenzát", a gyermekem is, mégis egész szépen felnőttünk. Most tilalom alá esnek majd a tészták, a nokedli, bűnös a csoki. Soha nem hallottam, hogy azért ehetetlen a leves, mert túlsózzák. Bezzeg az iskolai büfék kínálata!

Az ellen soha nem lázadtak fel, a szülők sem firtatták, mit kapnak a zsebpénzükért a gyerekek, ha már ők maguk megspórolták a reggeli rohanásban az uzsonnakészítés fáradtságát. Nagyon kíváncsi leszek, hogy a mostani "egészséges" étkezés mennyire fogja az étkezési díjakat megemelni. S a gyerekek mennyire fogják lelkesen elfogyasztani az otthoni ízekre aligha hasonlító sótlan-borstalan ételeket.

Talán a radikális tilalmak helyett a szakembereknek azon kellett volna elgondolkodniuk, vajon eleget mozognak-e a gyerekek? 30-40 évvel ezelőtt a szüleink megengedhették maguknak, hogy elküldjenek minket sportolni - teniszezni, úszni, evezni, vívni -, s mindez nem került pénzbe, az egyesületek adták a felszereléseket. Ma nagyon kevés család tudja megengedni magának, hogy a keresetükből ilyen "luxusra" is költsenek. És akkor még nem beszéltem a közbiztonságról, ami miatt reggel-este kísérgetni kell a kisebbeket az edzésekre.