MSZP;lemondás;Horváth Csaba;pártelnök;

2014-05-30 10:54:00

Botka, Hiller, Tóbiás és Ujhelyi is lehet MSZP-elnök Horváth Csaba szerint

Botka László, Hiller István, Tóbiás József és Ujhelyi István is szóba jöhet az MSZP elnökjelöltjeként Horváth Csaba szerint. Szanyi Tibor úgy gondolja, elnökválasztás előtt elemezni kellene a helyzetet.

Botka Lászlót, Hiller Istvánt, Tóbiás Józsefet és Ujhelyi Istvánt is lehetséges pártelnökjelöltként említette Horváth Csaba, az MSZP alelnöke, fővárosi frakcióvezetője pénteken a TV2 Mokka című műsorában. Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja az m1 Ma reggel című műsorában pedig arról beszélt, hogy van még idő az elnökválasztásra, és a szocialista párt jobban teszi, ha előbb elemzi kicsit a helyzetet.

Horváth Csaba szerint az MSZP-nek az emberekhez közelebb álló politikát kell képviselnie. Ha csupán a pártelnök személye változna, az MSZP politikája nem, akkor erre a választók harmadszor is ugyanazt a radikális választ adnák, ami "a végromlással" lenne egyenlő - fogalmazott.
Horváth Csaba szerint ezt a megváltozott politikát képviselheti Botka László, Ujhelyi István, Tóbiás József vagy Hiller István, de lehet más is, aki képes ezt az új politikát megvalósítani.

Kérdésre válaszolva megerősítette, hogy a vezető szocialista politikusok sem tudtak Mesterházy Attila lemondásáról a bejelentése előtt, de véleménye szerint párttársa felelős döntést hozott, és meg kell köszönni neki az elmúlt négy évben elvégzett munkáját. Lemondása megkönnyítette a választmány döntését, mert így több forgatókönyv is lehetséges - mondta, "minimumprogramként" említve egy olyan kongresszus összehívását, amely csak pártelnököt választ.

Szanyi Tibor, az MSZP megválasztott európai parlamenti képviselője azt mondta, hogy a szombati választmányi ülésen nem lesz szó személyi kérdésekről, alapvetően arról döntenek majd, hogy gyorsan vagy lassan válasszon elnököt az MSZP, vagyis csak elnökválasztás vagy felmenő rendszerű tisztújítás legyen. Véleménye szerint van idő, mert volt két olyan választás, amely után jobban teszik, ha higgadtan elemezgetik a történteket.

Cáfolta, hogy belharcok lennének az MSZP-ben, csütörtökön - idézte fel - a budapesti párttanács ülésezett, ő ott egyetlen hangos szót nem hallott. Kifejtette: ha kialakították az új működési modellt, akkor "fognak tudni előugrani a szereplők, egészen addig üres ambíciókról és találgatásokról beszélünk".

Szanyi Tibor elmondta, fel fogja idézni tanulságként a pártnak a 2012-es elnökségi pályázatát. "Hogy jobban, rosszabbul azt nem tudom, de (...) máshol tartana a Magyar Szocialista Párt" - fogalmazott programjával kapcsolatban.

A politikust kérdezték arról is, mi változott szerdáról csütörtökre, hogy a pártelnök lemondott. Szanyi Tibor szerint megváltozott a helyzet, "a párton belül különböző népek a korábbitól eltérő mozgáskultúrát mutattak fel". Mint mondta, azokról beszél, akik korábban azt mondták, mindenki mondjon le, most meg azt mondják, a csúcsvezetők mondjanak le. Minden megyében vannak ilyenek - jegyezte meg. Ez nem belharc, "ez kitörési irányok közötti opcionális választási lehetőség" - fogalmazott.

Szanyi Tibor, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel azt mondta: egy "erős felhatalmazású, legitim, karakteres, baloldali gondolkodású és nem simlis" elnökre van szüksége az MSZP-nek. Kérdésre válaszolva a képviselő hozzátette: elvárná, hogy az illető jelenleg is párttag legyen.