tüntetések;Törökország;Erdogan;bányászok;

2014-05-31 13:12:00

Tüntetésekről tart Törökország

Tömegtüntetésekre készülnek ma Törökországban: az egy évvel ezelőtt kitört Gezi parki tüntetésekről kívánnak megemlékezni fiatalok ezrei. Felvonulásokat terveznek a park közelében található Taksim téren is. 

A megmozdulások 2014 májusának végén amiatt törtek ki, mert Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök fel akarta számolni az isztambuli Beyoglu negyedben található parkot, ki akarta vágatni az itt található néhány tucat fát és egy bevásárló központot akart telepíteni ide. Az építkezést május 27-én kezdték meg, ám ezt követően egyre többen és többen akarták megakadályozni a park átalakítását. A megmozdulások később rendszerellenes tüntetésekké terebélyesedtek.

A rendőrség azonban szokatlan brutalitással lépett fel a túlnyomórészt fiatalok alkotta demonstrálók ellen. Könnygázt és vízágyúkat vetett be ellenük. Az erőszakkal azonban csak azt érték el, hogy néhány nap múlva már tízezrek követelték Erdogan és kormányának lemondását. A túlerő azonban végül győzött, leverték a fiatalok mozgalmát. Tüntetési tilalmat rendeltek el, amely mind a mai napig érvényben is maradt. Május elsején is teljesen üres volt a tér, amelyet a belbiztonságiak teljesen elzártak a külvilágtól.

Mára azonban tüntetéseket hirdettek meg a térre, így súlyos összecsapások színhelyévé válhat a török metropolisz. Hírek szerint 25 ezer rendőr 50 vízágyúval akarja megakadályozni, hogy bárki bejusson a parkba. Erdogan elítélte azokat, akik tüntetésekre szólítottak fel.