nemzeti eszközkezelő;FHB lakásárindex;4 százalék;

2014-06-02 07:23:00

Tovább esnek a lakásárak

Tavaly folytatódott az ötödik éve tartó árcsökkenés, az FHB Lakásárindex 2013. évi adatai szerint a lakásárak 6,4 százalékkal (reálértéken 8 százalékkal) csökkentek. A lakásárak a világválság, azaz 2008 óta esnek, de az utóbbi időben a visszaesés mértéke már évről évre csökkent. Most viszont ez a tendencia megtört.

Az FHB Lakásárindex év végi értéke 22,8 százalékkal alacsonyabb a 2008 eleji csúcsánál. A tényleges árak tekintetében elértük a 2003 eleji szintet, ami azonban ennél is sokkolóbb, hogy reálértelemben, vagyis inflációval deflálva, már bőven a 90-es években járunk. A vártnál alacsonyabb árak egyik oka a Nemzeti Eszközkezelő aktivizálódása - írják a tanulmány készítői. Az eszközkezelő tavaly tízezerrel több lakást vásárolt, mint egy évvel korábban, és az FHB számításai szerint ezek a tranzakciók mintegy 3 százalékkal csökkentették az országos indexet, hiszen a piaci ár 35-55 százalékán köttetnek.

A piaci forgalom már ötödik éve szerény, az adásvételek száma 2013-ban az előző évekhez hasonló 90 ezer körüli szinten stagnált. A forgalom növekedése csak a hitelezés bővülésével egyidejűleg következik majd be - jósolják az FHB szakemberei. A rekordalacsony jegybanki alapkamat nyomán a betéti kamatok mellett a hitelkamatok is csökkennek. Az átlagos piaci kamatláb 2014 májusára már 7 százalék alá csökkent, 6 százalékos árazás is előfordul.