A 78. északi szélességi fokon itt van a világ legészakibb múzeuma. Azok kaptak benne helyet, akik először próbálkoztak az Északi-sark meghódításával: Walter Wellmarn, Roald Amundsen (1926) és Umberto Nobile (1928). Az olasz Stefano Poli alapította és vezeti. Ő 20 évvel ezelőtt került a szigetekre, amelyeket 3 ezer jegesmedve és 2 ezer ember népesít be. Fegyver nélkül itt nem tanácsos eltávolodni a lakott központtól. Itt meghalni sem szabad, mert a hideg miatt a testek nem bomlanak. Ezzel együtt a Svalbard-szigetek varázslatos és különleges hely, mivel a világ bajai is nehezen jutnak el idáig és aki hozzászokik a hideghez, a medvékhez, a nyári állandó napsütéshez és a téli sötétséghez, nagyon jól érezheti magát. – írja a La Stampa.
Az Airship múzeum gyűjteménye, amelyet Poli szedett össze talán lehetővé teszi, hogy 85 év után újra írják az Italia tragédiájának történetét és kiderüljön az igazi oka annak, hogy miért a parancsnokot mentették ki először. Kiderülhet, hogy mint annyi más szerencsétlenségben, itt is pénzről, biztosításról volt szó.
Az Italia maradványait a világ több múzeumában őrzik. .Van belőlük Oroszországban, Amerikában, Milánóban és az Avellino melletti Lauróban, ahol a sark-kutató született l885-ben. A nápolyi Cittá della Scienzában lévők megsemmisültek egy tüzeset során. Longyearbyen-ben (a Svalbard-szigetek fővárosa) fotók, dokumentumok, könyvek. korabeli újságok láthatók.
Itt őrzik Ugo Laghinak, a Popolo d’Italia újságírójának levelét, amelyet szüleinek irt, mielőtt elindult az expedícióval, melyben életét vesztette. És vannak olyan levelek és táviratok, amelyek az expedíciónak olyan vonatkozásait fedhetik fel, amelyeket szándékosan nem hoztak nyilvánosságra a tragédia után. Például, ahogy akkoriban mondták, hogy Nobile-t azért mentették ki elsőként, hogy koordinálni tudja a társai megmentésére indult műveleteket.
Umberto Nobile bízott a léghajókban, tervezte, vezette azokat. Amikor 1926-ban Amundsen expedíciójának tagjaként visszatért Olaszországba, azt javasolta Mussolininak, hogy ismételjék meg a teljesítményt, most már Olaszország dicsőségére. A Duce azt válaszolta, hogy nem szabad kétszer kihívni a végzetet, egyébként nem támogatta és nem is tiltotta az expedíciót.
Nobile (jobbra) Svalbardon, néhány nappal a katasztrófa előtt
A léghajó a Re-öbölből szállt fel, mintegy 100 km-re északra Longyearbyentől, 1928 május 23-án kevéssel 4 óra után. Kevesebb, mint húsz óra alatt, éjfél után 24 perccel, május 24-én értek célba. A naplóban megörökített feljegyzés szerint: „Május 24-én, 00,24 h-kor. A Sark!!
Nobile nem szállt le, ahogy eredeti szándéka volt, mivel erősen fújt a szél és nagy köd volt. A visszafelé úton a 81. északi szélességi foknál, közel a Svalbardokhoz, a léghajó lezuhant, talán a rossz manőverezés miatt. Egy ember meghalt kilencen, plusz Nobile kutyája túlélték.A könnyebbé vált léghajóköpenyt hat emberrel magával sodorta a szél és soha nem találták meg őket.
A Vörös Sátor és a 49 napi várakozás a „Kraszin” szovjet jégtörőre ismert történet, de titok maradt az ok,amiért Einar Lundborg svéd repülő, aki június 23-án végre le tudott szállni a jégre, miért Nobilét mentette ki elsőként. A sark-kutatónak eltört a lába és volt néhány sérülése, de nem ő volt a legsúlyosabb sebesült. Lundborg azonban nem volt hajlandó változtatni a kapott parancson, Nobilért jött és őt vitte magával.
A longyearbyeni múzeumban van egy dokumentum, amely felsorolja a csaknem egészében magánosok által finanszírozott expedíció költségeit: 1,4 millió líra a felszerelés, 1,9 millió a személyzet, 500 ezer líra a biztosítás. Van egy levél is, amelyben március 19-én Mussolinit arra kérik, hogy lépjen közbe a Consorzio Assicurazioni Aernauticónál / Aeronautikai Biztosítási Konzorcium /, hogy csökkentsék a túl magasnak tartott biztosítást. A múzeum őrzi azt táviratot is, amelyet Nobile küldött június 25-én, két nappal kimentése után, amelyben azt kéri, hogy az ő két biztosítását terjesszék ki társai megmentéséért folyó operációkra is. Mellékeli benne sérüléseinek listáját is és jelzi, hogy, amint lehetséges lesz, küldi az orvosi jelentést.
A biztosítás, úgy tűnik, egész rögeszméjévé vált és az is valószínű, hogy az utasítás, amely szerint Nobilét kell gyorsan kimenteni, mielőtt még állapota súlyosbodna, a biztosító társaságtól származik, amely számára magasabb biztosítási díjtételt jegyzett.
A mentés ennek ellenére nem gyorsult fel, a megbízott Giuseppe Romagna Manoja, a Cittá di Milano fregatt parancsnoka a feladatnak csak a minimumát teljesítette. Az olasz expedíció keresésére indult Amundsen szintén odaveszett a jégmezőn. A túlélők a svédeknek, a norvégoknak és az oroszoknak köszönhették megmenekülésüket.
Nobilét, aki 1978-ban, 93 éves korában halt meg, élete végéig bántotta a lelkiismeret és hátralévő éveit azzal töltötte, hogy igazolja magát. A katasztrófa 60. évfordulóján, 1968- ban készült el olasz-szovjet koprodukcióban a Vörös sátor című film az expedíció megmentéséről Mihail Kalatozov rendezésében. Nobilét Peter Finch, Amundsent Sean Connery, Romagnát Massimo Girotti, Lundborgot Hardy Krüger alakította. A film is Nobile vívódásaiból indul ki: az öreg tábornok még egyszer, utoljára megidézi egykori sorstársait, a mentés résztvevőit és a „tárgyaláson” amelyet a néhai svéd pilóta vezet, próbálják kideríteni az igazságot. Természetesen e nyomozás hoz teljes megnyugvást a parancsnoknak.
