Botka László;reformkor;

2014-06-06 07:13:00

Emlékülést tartanak a reformkörök

Emlékülést tartanak ma Szegeden a negyedszázaddal ezelőtt indult reformköri mozgalom szervezői. Ez a mozgalom volt az, amelyik kikényszerítette az egykori állampárt rendkívüli kongresszusát, ahol feloszlatta magát az MSZMP és megalakult az MSZP, amellyel megszűnt a rendszerváltás legfőbb akadálya. 

Az állampárti vezetők által elutasított reformkörök 1989. május 20-21-én tartották első országos tanácskozásukat Szegeden, ahol az áldozatok hozzátartozóit megkövetve felvállalták Nagy Imre mártír-miniszterelnök politikai hagyatékát, a békés rendszerváltás végigvitelére szövetséget kötöttek a reformpolitikusokkal, folyamatos nyomást gyakoroltak a visszarendeződésben érdekelt pártvezetőkre és sürgették az ellenzékkel a mielőbbi megegyezést.

Üzen-e még valamit 1989 és a reformköri mozgalom a mának? - erre a kérdésre igyekszik majd délelőtti bevezető előadásában választ adni Géczi József Alajos volt szocialista képviselő, reformkör-alapító. Géczi szerint ismét újrakezdés előtt áll a baloldal, ezért a résztvevők biztosan tudnak mit mondani a jelen politikusainak. Egyebek mellett azt, hogy akárcsak annak idején, most is a "sokféleségnek" kell szövetséget kötnie ahhoz, hogy a baloldal sikeres legyen.

A tanácskozásra, amelyet Botka László, Szeged szocialista polgármestere nyit meg, a sokszínűség jegyében azokat az egykori szervezőket is meghívták, akik jelenleg egyetlen pártnak sem tagjai, vagy éppen a DK-ban, illetve Szili Katalin pártjában politizálnak. A 25. évfordulóra emlékezve az interneten is közzétették a reformkörök dokumentumait, az alapítók pedig ezentúl rendszeresen találkoznak egymással, legközelebb szeptemberben tartanak tanácskozást.