történelem;II. világháború;navajo;

2014-06-06 10:36:00

Meghalt az utolsó „kódbeszélő”

A „teknős” harckocsit, a „vércse” kamikázét, a „bagoly” kémrepülőt, a „bálna” pedig cirkálóhajót jelentett. Ez csak néhány példa abból a 200 szóból, amit 1942-ben navajo indiánok állítottak össze egy, anyanyelvükön alapuló ábécével együtt. Ők voltak az amerikai hadsereg „kódbeszélői”. Csütörtökön halt meg az egység utolsó tagja.

Chester Nez, aki 93 éves korában hunyt el Albuquerquében, egyike volt annak a 29 navajónak, akiket a II. világháború idején besoroztak a tengerészgyalogosokhoz és bezártak 13 hétre egy bunkerbe, hogy kidolgozzák azt a kódrendszert, amelyet az amerikai hadsereg a Csendes-óceáni hadszíntéren alkalmazott a rádiós üzenetekben. A nyelv, amelyen a navajo gyerekeknek  tilos volt beszélniük az iskolában, felbecsülhetetlen szolgálatot tett az Egyesült Államoknak és az egész világnak. A japánok ugyanis soha nem tudták megfejteni a kódot, amelyet csak a 80-as években hoztak nyilvánosságra.

A háború során nemcsak navajók, hanem komancsok és szeminolok is részt vettek a kódolt üzenetek továbbításában, legalább 400 indián teljesített ilyen szolgálatot, a normandiai partraszállás után már Európában is. Küldetésüket 2002-ben John Woo örökítette meg a Szélbeszélők (Windtalkers) című filmben.