Zöldzóna;Műsormagazin;EU;Co2;

Fotó: Thinkstock, Gettyimages.

- Az Európai Unió hadat üzen a CO2-nek

A nehéz járműveknek kevesebbet kell majd fogyasztaniuk, és kevesebb széndioxidot kell kibocsátaniuk. Kezdetét vette az EU új stratégiája, amelynek célja a közlekedés által okozott káros anyag-kibocsátás további csökkentése az autópályákon.

Miután nem csekély nehézségek árán sikerült megállapodni a CO2 témájában a könnyű járművekkel, most a súlyosabb gépkocsik vannak soron, amelyek főszereplői az EU Bizottsága által indított új eljárásnak.

Az igazat megvallva, ez majdnem kötelező lépés, ha figyelembe vesszük, hogy az EU-ban, a nehéz járművek az autópályákon történő közlekedés során a CO2 kibocsátás egy negyedéért, a teljes üvegházi hatás kibocsátásának mintegy 5%-ért felelősek; ez az arány magasabb, mint a nemzetközi légi közlekedésé. Annak ellenére, hogy van bizonyos javulás az üzemanyag hatásfokát illetően, a nehéz járművek általi széndioxid kibocsátása 1990 és 2010 között mintegy 36%-al nőtt elsősorban az autópályákon megnövekedett kereskedelmi forgalom következtében.

Brüsszel tervei azt jelzik, hogy a határozott politikai akció hiányában, a teljes kibocsátások a jövőben hosszú távon is fenntarthatatlan szinten maradnak. „Kezdeményeztük normák felállítását a személy gépkocsik és a könnyebb szállító járművek számára, és ma már láthatjuk az eredményeket: a káros kibocsátások és a városok légszennyezettsége csökkent, a felhasználók pedig innovatív, és alacsonyabb fogyasztású járművekkel rendelkeznek” nyilatkozta a Rinnovabili.it-nek Connie Hedegaard, a Klíma Bizottság biztosa. „Ezért koncentrálunk most a kamionokra és az autóbuszokra”.

Az Unió tervezete rövid- és középtávú akciókat irányoz elő. Első lépésként a Bizottság kikísérletez egy új, a CO2-őt mérő szimulációs műszert az új járművek részére; egy VECTO elnevezésű szoftverről szó, amelynek eredményei arra szolgálnak, hogy kidolgozzák azokat a törvényjavaslatokat, amelyek előírják a nehéz járművek számára a káros kibocsátás hitelesítését, a kommunikációját és ellenőrzését.

Középtávon azonban meg lehetne határozni azokat a korlátokat, amelyek érvényesek lehetnek az újonnan forgalomba helyezett nehéz járművek CO2 kibocsátását illetően, valamint kifejleszteni egy modern infrastruktúrát, amely megkönnyíti az alternatív üzemanyagok használatát, továbbá egy értelmesebb tarifarendszer kidolgozását az infrastruktúra használatára, és egyéb, piaci bázisú mechanizmusok kialakítását.

 

A Luhanszk megyei Szeverodonyeckben tartják fogva az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) két megfigyelői csoportjának a tagjait a Moszkva-barát fegyveresek - közölte a szakadárok egyik vezetője, Andrij Purhin.