film;FIFA;Blatter;

Blatter önfényezése a szegények focija helyett

Nem hagynak nyugtot Sepp Blatternek. A 2022-es katari vb odaítélése körüli botrány mellett most előszedték annak a világbajnokságról szóló filmnek az esetét, amelyet májusban a Cannes-i fesztiválon mutattak be.

Az Egyesült szenvedélyek (United Passions) című film 27 millió dolláros költségvetése már a bemutató idején is borzolta a kedélyeket, de akkor a fesztivál egyéb hangos ügyei mellett (például a Grace monacói hercegnőről készült film) kisebb hullámokat vert. Most azonban a FIFA-kongresszus előtt néhány órával ismét téma lett.

Az eddig mindössze néhány országban forgalmazott játékfilmnek adott pénzről, amelyben Tim Roth játssza Blattert, és Gérard Depardieu jeleníti meg a szövetség alapítóját, az első kupa névadóját, Jules Rimet-t, Markus Kattner pénzügyi igazgató szerint még a 2009-es bahamai FIFA-kongresszuson döntöttek, de valójában nem is határolták körül pontosan, hogy mi a film célja.

Ez összeg ugyanannyi, mint a FIFA-nak a  szegény országok futballját támogató Goal programjának egy évi költségvetése – állapította meg Domenico Scala, a FIFA független könyvvizsgálója. A filmet pedig a kritikusok csak úgy emlegették, mint Blatter saját hiúsági projektjét.

Blatter mindenesetre egyelőre nyeregben érzi magát. Erre utal, hogy képes volt azzal az indokkal elutasítani, hogy a katari üggyel kapcsolatos vádakat, hogy azok „rasszista indíttatásúak”.