tiltakozás;kötelező kamarai tagság;

2014-06-11 19:35:00

Kötelező kamarai tagság - a szakmai kamarák szövetsége tiltakozik

A Magyar Szakmai Kamarák Szövetsége (MSZKSZ) tiltakozik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) küldöttgyűlésén elfogadott vitaanyag ellen, amely egyebek mellett a kötelező iparkamarai tagság bevezetését tartalmazza - közölte a szövetség szerdán az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint az MSZKSZ kibővített keddi elnökségi ülésén a szakmai kamarák elnökei hangsúlyozták, hogy az ágazatról valós képet az egyes kamarák tudnak csak szolgáltatni. Közleményükben kiemelik, hogy a szakmai kamarák jelenleg is ellátják az "iparkamarai feladatokat", így szükségtelennek tartják mind az iparkamara, mind pedig a tagjaik további terhelését.

Az MSZKSZ ragaszkodik ahhoz, hogy a tervezett módosítás során a törvény hatálya alól az agrárkamarához hasonlóan a szakmai kamarák tagjai és nyilvántartottjai is kerüljenek ki. A szakmai kamarák törvényi felhatalmazás alapján több éve regisztrálnak vállalkozásokat, amelyeknek tevékenysége már eleve kamarai tagsághoz vagy regisztrációhoz kötött - hívja fel a figyelmet szövetség közleményében.

A közel 300 ezer tagot tömörítő MSZKSZ véleménye szerint az évi 5000 forint iparkamarai hozzájárulási díj - amelyből 2012-ben a 45 százalékos fizetési hajlandóság ellenére is 2,5 milliárd forint bevétele származott az iparkamarának - a továbbiakban indokolatlanná vált, mivel az iparkamara jogosult lett a cégbírósági nyilvántartásból adatok lekérésére.