Hajszál híján újabb áldozatokat követelt a Balaton

Felborult a Balatonban kalóz típusú vitorlásával két 19 éves fiatalember  - közölte a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője.

Tarr Mihály elmondta, hogy a két budapesti fiatal Zamárdi partjaitól körülbelül négyszáz méterre borult fel a vitorlással este 9 óra körül. Egyiküknek órák múlva sikerült partra úsznia, hogy segítséget kérjen. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata el is indult társa  felkutatására, ám nem találták a szerencsétlenül járt fiatalt. Később kiderült, hogy időközben neki is sikerült partra úszni, így ezúttal az eset nem végződött tragédiával.

A vízimentők a felborult vitorlást megtalálták és a partra vontatták.

Szerző

Magával is végzett az oregoni ámokfutó

Újabb ámokfutó gyilkolt az Egyesült Államokban, ezúttal egy Oregon állambeli középiskolában, a 16 ezer lakosú Troutdale-ben, Portland közelében.

A diákok azt hitték, valaki petárdát robbantott. A fegyveres a tornaterem öltözőjében egy 14 éves diákot megölt, egy edzőt megsebesített, majd magával is végzett.

A gyilkost egy mellékhelyiségben találták meg, főbe lőtte magát. A sérült edző riasztotta a rendőrséget és lezárták az iskolát.

Alig egy héttel korábban, szintén a nyugati parton, Seattle-ben, egy keresztény egyetemen egy embert megölt, két másikat megsebesített egy fegyveres.

Barack Obama a fegyverlobbinak behódoló washingtoni kongresszust hibáztatta amiatt, mert nem sikerül elfogadtatni a fegyvertartást szigorító törvényeket.

"A fejlett világban nincs még egy állam, ahol tudomásul vennék, hogy szinte hetente történik iskolai lövöldözés. Semmi nem fog változni, amíg a közvélemény ki nem követeli" - mondta az amerikai elnök.

Szerző

Frontálisan ütközött két autó Szentesnél

Publikálás dátuma
2014.06.11. 19:03
A baleset helyszíne Szentes külterületén, ahol egy személygépkocsi és egy taxi frontálisan ütközött 2014. június 11-én. A balese
A kórházban meghalt a szentesi Csongrádi úton szerda délután történt baleset egyik sérültje -  tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Szenti Szabolcs közölte, a 71 éves csongrádi nő abban az autóban utazott, amely eddig tisztázatlan okok miatt áttért a menetirány szerinti bal oldalra és frontálisan ütközött egy taxival.

A mentők a helyszínről négy embert - köztük egy gyermeket - vittek kórházba - tudatta a százados. 

Szerző