X_Foci VB 2014;foci vb;Elefántcsontpart;

2014-06-15 10:45:00

Feldübörögtek az Elefántok

A világbajnokság előtt sokan azt mondták, hogy Elefántcsontpart most végre olyan csoportba került, ahonnan ez a rengeteg remek játékossal rendelkező gárda továbbjuthat. Nos, az afrikai csapat az első lépést meg is tette efelé.

Elefántcsontpart ezúttal két legendája, Drogba és Kolo Touré nélkül lépett pályára Japán ellen, ám így is azonnal támadólag léptek fel, ám az első percekben kihagytak két helyzetecskét.

Az ázsiai válogatottnak kellett úgy tíz perc, hogy magához térjen: előbb Kagava még nem tudott élni a lehetőséggel, ám a 16. percben Honda parádés labdaátvételt követően védhetetlen gólt ragasztott a bal felsőbe. Sőt, ha Ucsida egy kicsit pontosabban céloz, akkor az első húsz percet követően már két találat lett volna a japánok előnye.

Riadót fújtak az „Elefántok”, és sorra dolgozták ki, majd hagyták kihasználatlanul a helyzeteiket. A balhátvéd Boka távoli lövései egyre több munkát adtak Kavasimának, míg Kalou közelről tette naggyá a japán hálóőrt.

A szünet után folytatódott az afrikai hadművelet, ám a rendkívül gyors kontráikkal Hondáék állandó veszélyt jelentettek Barry kapujára. A japánok azonban a chilei bírónak, Ossesnek is megköszönhették, hogy az afrikaiak nem egyenlítettek, ugyanis nagyvonalúan továbbot intett, amikor a kitörő Yaya Tourét buktatták a 16-oson belül.

Aztán beállt Drogba, és szinte azonnal majdnem gólpasszt adott, ám tökéletes átadását Gervinho elügyetlenkedte. Ám a legenda jelenléte egycsapásra felerősítette az elefántdübörgést: előbb Bony, majd Gervinho fejelte be Aurier precíz beadását, és máris az afrikai válogatottnál volt az előny.

Zengett-zúgott a wuwuzela, a hangulat a lelátón, a meccs színvonala a gyepen volt igencsak emelkedett. A játék hullámzott, de az eredmény nem változott, gy Elefántcsontpart megtette az első lépését a továbbjutás felé.

 

 

 

Elefántcsontpart–Japán 2-1 (0-1)

Recife, Itaipava Arena Pernambucano, 40 ezer néző. Jv.: Osses (chilei)
Elefántcsontpart: Barry – Aurier, Zokora, Bamba, Boka (Djakpa, 73.) – Tioté, Y. Touré, Serey (Drogba, 62.) – Kalou, Bony (Ya, 78.), Gervinho. 
Japán: Kavasima – Ucsida, Josida, Morisige, Nagatomo – Jamagucsi, Haszebe (Endo, 54.) – Okazaki, Honda, Kagava (Kakitani, 86) – Oszako (Okubo, 67.). 

Gól: Bony (64.), Gervinho (66.) illetve Honda (16.)

Sárga lap: Josida (22.), Bamba (56.), Zokora (58.), Morisige (64.)

 

 

Statisztika

38        Veszélyes akció           26

19        Összes lövés, fejes       7

9          Kaput eltalált lövés, fejes         4

549 (81%)       Összes passz    437 (73%)

12          Szabálytalanság            13

19       Szerelés           7

3          Les      1

8         Szöglet 5

95,8      Futómennyiség (km)     106,6

58        Labdabirtoklás (%)      42