A szabadság katonái

A jó kép figyel. Ha belépsz egy terembe, azonnal észrevesz, nem tudsz kitérni előle. A Magnum csoport Elsők című kiállításán (látható augusztus 24-ig), tekintetek vesznek körbe. Rengeteg a jó kép, pedig ötven éve készültek. Úgy látszik akkor is tudtak fotózni - akkor tudtak csak igazán. A kiállítást fél évszázada állították ki először Ausztriában, és azóta egy bőröndben porosodott elfeledve.

Élt egyszer Ausztriában egy rendes ember (neve máig ismeretlen), aki akkurátus módon elcsomagolta egy 1955-ös kiállítás képeit (Gesicht der Zeit, Az idő arca). A bőröndökről mindenki elfeledkezett, majd fél évszázad elteltével előkerült a Francia Kulturális Intézet pincéjéből.

Elárvult gyerekek világa

A jó kép, mindig személyes gondolat közvetítése. Itt rengeteg a személyesség. Különösen sok pedig a gyermek. Talán azért, mert sok felvétel a háború után készült, és a világégés következtében rengeteg apátlan, anyátlan árva került utcára, akinek magától kellett megtanulnia, hogyan boldoguljon a világban. Erich Lessing kiállításon szereplő képeiben ők kapták a főszerepet. Könyörgöm akasszuk fel - mondja a Valahol Európában gyerekhőse, aki nem érzi a halál és az önbíráskodás súlyát, hisz érzékeit elkoptatta a háború, a halottak mindennapos látványa, szülei elvesztésének szörnyű tragédiája. Rájuk gondolunk a fotókat nézve.

A szenzációs kultúrtörténeti lelet a Magnum fotóügynökség fényképészeinek kezdeti korszakából való, amikor a Magnum a dokumentarista fotográfia nehezen magyarázható, radikális csodája volt. Olyan fényképészek munkái kerültek elő, mint Robert Capa vagy Henri Cartier-Bresson, akikhez akkoriban világ "képkeretezői" igazodtak, lettek légyen lelkes amatőrök, vagy az ezüsttartalmú celluloidból élő sajtó napszámosok.

Bizonyos képeket ötven év elteltével elővenni (zenéket meghallgatni, filmeket befűzni) egyszerűen kegyeleti probléma - a kor kézjegye annyira rajtuk van, hogy vicces idézőjelbe teszi az alkotók eredetei elképzeléseit. Nem ezeket! A Magnum fotósainak képei állják próbát. Frissek, modernek, mégis másmilyenek, mint a mai, digitális korszak alkotásai.

Magnum Photos

"A Magnum a gondolkodás közössége, közös emberi tulajdonság, kíváncsiság a világban zajló dolgok iránt, valamint tiszteletben tartása annak, ami éppen történik, és a vágy ezek vizuális leírására" - vélekedett Henri Cartier-Bresson a Magnum fotóügynökségről, amelyet Robert Capa alapított rajta kívül még néhány fotóstársával 1947-ben. A képügynökség célja az autonóm fotográfia védelme volt. Szerették volna elérni, hogy a fényképeszek ne legyenek kiszolgáltatva a magazinoknak, önállóan, elmélyülten tudjanak dolgozni egy-egy témán. Egyéni látásmód, művészi megközelítés, szabadság - a Magnum kulcsszavai. A szép célokhoz kellett a technika szabadsága is, a kisméretű, jó minőségű analóg fényképezőgépek megjelenése, mint a kor legendás fényképezőgépe, a Leica. Az ügynökség ma is élő, aktív társaság, lehet tőlük tanulni: http://www.magnumphotos.com/.

A legfontosabb különbség a hajdanvolt fotográfusok időszemlélete és ezzel összefüggésben az exponálás, az expozíció tisztelete. Míg ma gyakran átrohanunk a fényképezőgéppel a tájon - ők inkább a horgászhoz hasonlítottak. Észrevettek egy szenzációs beállítást, és ráérősen megvárták, míg a díszletbe belép a téma. Emiatt a kompozíciók nagyon erősek, festményszerűek.

Néhány kocka is leleplezi a fotográfusok személyes karakterét. Inge Morath objektívje az angol elit, a nagypolgárásg világháború utáni szalonjaiba, naftalinszagú nappalijaiba enged bepillantást. Túlfinomult, kipárnázott életű idősek néznek vissza ránk, akiknek szertartássá váltak a mindennapok. Jean Marquis magyarországi sorozatot állított ki.

A képeken még élő valóság a népviselet a hétköznapokban. Torokszorító érzés a szétbombázott Budapesten, a háborús romokon apáink újjáéledő mindennapjait megpillantani. És itt van a két nagy alapító, Capa és Cartier-Bresson is, utóbbi életművében egyre inkább előtérbe került a festészet a fotó rovására.

Sokan fókuszáltak az elesettekre, a szegényekre, akiknek mindennapos meg-megismétlődő harc az élet legapróbb feltételeinek újrateremtése. Aligha véletlen, hogy a fotográfusok közül nem egy végigküzdötte a háborút, a francia ellenállási mozgalomban fegyvert ragadtak a megszállók ellen. Életükkel, művészetükkel bizonyították, hogy legfontosabb érték az emberi szabadság tisztelete volt számukra.