sajtószabadság;Demokratikus Koalíció;Neelie Kroes;

Vizsgálhatja az EU a magyar sajtószabadságot

A Demokratikus Koalíció (DK) levélben kéri Neelie Kroest, az Európai Bizottság digitális területért felelős uniós biztosát, hogy indítson átfogó vizsgálatot a magyar sajtószabadság ügyében – jelentette be az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke kedden Budapesten.

Molnár Csaba külön kitért a reklámadóra, amelyről azt mondta, hogy diszkriminatív, torzítja a médiapiaci versenyt, és miután elsősorban egy médium ellen irányul, a sajtószabadságot is veszélyezteti. A jogszabály nemcsak a magyar alaptörvénybe, hanem az EU alapelveibe és Magyarországra is kötelező szabályaiba ütközik – mondta.

A reklámadó nem adópiaci, hanem a médiumokat még inkább a kormány befolyása alá hajtó politikai kérdés – jelentette ki Molnár Csaba. Hangsúlyozta, hogy a legmagasabb adókulcs csak egyetlen médiumot érint, ráadásul az arányosság elvét is sérti, mert a teljes reklámpiacból 15 százalékban részesülő RTL Klubnak kellene befizetnie a teljes reklámadó felét.

A politikus közölte, hogy Neelie Kroestól azért kérik majd, hogy indítson átfogó vizsgálatot a magyarországi sajtószabadság ügyében, mert azok a korábbi a lépések, amelyek csak egy-egy ügyet vizsgáltak, nem vezettek eredményre. Az előző ciklusban a kormánypárt „teljes egészében elfoglalta a közszolgálati televíziót és a közszolgálati rádiót”. Az állami hirdetéseket politikai alapon és célzottan osztják szét a kormánybarát sajtóban  – jelentette ki.     

Annak a véleményének is hangot adott, hogy az Origo főszerkesztőjét a „kormány eltávolíttatta az állásából”. Molnár Csaba úgy fogalmazott: „azt kijelenteni, hogy Magyarországon sajtószabadság van, 2014 tavaszán már nem lehet”.

A DK elvárja az Európai Uniótól, hogy a magyar kormánnyal szemben is védje meg a sajtószabadságot. A kabinet ugyanis nem a magyar nemzeti érdeket, hanem pénzügyi, politikai oligarchák érdekeit képviseli – jelentette ki az ügyvezető alelnök.