Zene fülnek és szemnek

Publikálás dátuma
2014.06.18. 16:44
Olivier Degen fotográfus, Daniel Humair portréjával - Fotó: Népszava, a szerző felvétele.
Franciaország méltán lehet büszke arra, hogy 32 évvel ezelőtt  elindított egy olyan, a szó minden értelmében egyetemes fesztivált, amely a zene örömét hivatott terjeszteni az emberekben.

Az ötlet  1981 őszén született meg  Maurice Fleuret (1932-1990) zeneszerző agyában, aki a Jack Lang vezette kulturális minisztériumban a zene- és táncművészeti osztály vezetője volt. Szó szerint vette a „zene mindenkié” elvet, és készítetett egy felmérést, mely szerint Franciaországban legalább 5 millióan vannak, akik valamilyen hangszeren játszanak. 1982. június 21-én, az év leghosszabb napján szólították először az utcára a párizsiakat, hogy amatőrök és profik csak úgy jókedvükből muzsikáljanak. A Zene Ünnepe, franciául Fête de la Musique, szójáték is, mert egy más helyesírással (Faites de la musique) azt jelenti: zenéljetek!

Az ünnep azóta már az egész világon elterjedt, 110 ország 460 városában játszhatnak szabadon az utcai zenészek, ezen az egyetlen napon a rendőrök sem vegzálják őket.  A 90-es évektől Magyarország is bekapcsolódott a rendezvénysorozatba.

A budapesti Francia Intézet ezúttal is fontos szerepet játszik az eseménysorozatban.Már szerdán erre hangoltak Olivier Degen fotóművész kiállításával, aki a jazz látható izgalmát ragadja meg képein.

A francia fotográfus először a 80-as évek végén járt Magyarországon, most tért vissza jazz-zenészekről készített érzékeny, emberközeli fekete-fehér fotóival. E képek néhány éve már egy albumban is megjelentek, de azóta is több országban kiállították portréit. Louis Sclavis klarinétos, Michel Portal szaxofonos, John Scofield gitáros nálunk is jól ismert arca tekint le a nézőre egy-egy ellesett pillanatukban, de látható például Ravi Coltrane, John Coltrane fiának sejtelmes hangulatú képe is.

Francois Corneloup francia jazz-szaxofonos - Fotó: Olivier Degen

Francois Corneloup francia jazz-szaxofonos - Fotó: Olivier Degen

A megnyitó előtt a művész interjút adott a Népszavának.

-Aztán mondják, zenéről nem lehet írni, nem lehet láthatóvá tenni. De mégiscsak lehet…

- Engem mindig az alkotás és az alkotó együtt érdekelt: ki az az ember, akinek a képzeletében megjelenik a mű? Így vagyok a szobrászokkal, a festőkkel, az írókkal is. Számos művész-portrét készítettem, aztán találkoztam Daniel Humair dobossal (annak idején Magyarországon Rhoda Scott jazz-orgonistával járt először), aki egyben festő is, ő vezetett be a jazz-muzsikusok világába. E találkozásokból nagyon mély barátságok születtek, sokat tanultam magáról a zenéről is. Egy idő után eljutottam odáig, hogy egyfajta kiváltságosként bemehettem hozzájuk fotózni a próbatermekbe, a stúdiókba, tetten érhettem a színfalak mögötti légkört. A koncertfotózás nem érdekel. François Marmande költő-barátomnak, aki egy verset írt e fotóalbumhoz, volt egy fantasztikus mondata: „Mit ragadhat meg a fotográfus a zenéből? A csendeket.” Éppen ez volt a legszebb számomra: az alkotás, az ihlet pillanata, amikor még nem is szól a hangszer, de a művész már „másutt” van.

- Talán azért nem érdekli a koncertfotózás, mert ott a zenész „szerepel”, míg a próbateremben, a stúdióban intimebb a kapcsolat.

- Igen, mert ez utóbbi helyzetekben kijönnek a művészek személyiségének kevésbé ismert jegyei. Azért is szeretek így dolgozni, mert szabadabban mozgok, nagyobb teret adhatok a szubjektivitásomnak, míg a művész is inkább elengedi magát, mert csak önmagára figyelhet, elgondolkodhat, és közben arca, gesztusai sok mindent elmondanak róla.

- Elfogadják a zenészek a körülöttük lábatlankodó fotográfust?

- Abban a pillanatban, hogy megérzik rajtad az őszinte érdeklődést – főleg egy olyan műfajban, mint a jazz, amely nemigen számíthat nagy tömegsikerekre -  és látják, hogy munkádat az ő művészetük iránti feltétlen tisztelettel és nagy diszkrécióval végzed, hogy kíváncsi vagy a lelkivilágukra, de azért megtartod a kellő távolságot is, akkor elfogadnak. Ezek a „szövetségek” általában lassan alakulnak ki, de vannak olyan muzsikusok, mint például Louis Sclavis, akikkel már évek óta együtt dolgozom, követve művészi fejlődésük állomásait.

- Elmondható, hogy kölcsönösen részeivé válnak egymás művészi alkotómunkájának?

-  Nincsen kölcsönös szimbiózis, a zenésznek az a jó, ha észre sem veszi a fotóst, a fotós viszont a zenészből, a zenéből kap ihletet. Akkor sikerülnek a legjobb képek, amikor a zenész el is felejti, hogy fotózzák.

Olivier Degen most új könyvre készül: a kötetben francia és amerikai zenészek kettős portréihoz egy újabb író barát ír személyes hangú reflexiókat. Mert a zenéről azért írni is lehet...

 A szerdai kiállítás-megnyitó után már csütörtökön megszólal a zene az Intézet Café Dumas kávézójának teraszán. 12.30-tól Xantus Barbara jazz-koncertje szól, Kovács Erik (zongora) és Gayer Ferenc (nagybőgő) kíséretével.  21-én, szombaton, 16 órától a fiatal zenekarok számára meghirdetett Zene Ünnepe pályázat nyertesei lépnek fel. Lesz balkán zene, hip-hop&funk, rock és  francia sanzon. 22 órakor az ünneplés helyszínt vált és az AnKERTben (1061 Budapest, Paulay Ede u.33.) folytatódik, ahol a párizsi Nemzetközi Videoklip Fesztivál (International Music Video Festival) által legjobbnak ítélt videoklipek fogadják a látogatókat. Az est DJ Oriol Vandela visual mix előadásával zárul, amely az újrakevert zenékkel és képekkel a mai trendeket képviseli.

A kétnapos program mellett, a Francia Intézet Zene szemeimnek című vetítéssorozata egészen július elsejéig várja közönségét olyan francia filmekkel, amelyekben a zene játssza a főszerepet. Látható lesz ismét az 50 éve bemutatott Cherbourg-i esernyők, amelyben a legkisebb párbeszéd is dalban hangzik el, valamint az 1967-es Rochefort-i kisasszonyok című musical. Mindkettőnek főszereplője Catherine Deneuve, a másodikban együtt játszott nővérével,  Françoise Dorléac-kal, akit nem sokkal a forgatás után halálos autóbaleset ért.  A klasszikusok mellett június 20-án 18.30-kor bemutatásra kerül a Playing for Change: a zene összehoz című dokumentumfilm is, amelynek rendezője a világ számos pontján kapta lencsevégre az utca zenészeit, hogy ugyanazoknak a daloknak egymásba érő előadásával megmutassa a zene határokon átívelő erejét. Nehéz meghatottság nélkül hallgatni olyan maradandó dalok öt kontinensen összehangolt előadását, mint John Lennon Imagine-jét, a Rolling Stones Gimme Shelterjét, Otis Redding The Dock of The Bay-jét, vagy Bob Marley Redemption Songját.

 

Frissítve: 2014.06.19. 07:20

Katari uralkodócsaládé a volt Balettintézet

A katari uralkodócsaládé lett a volt Balettintézet, és szállodaként működhet majd az épület - adta hírül szerdán a valasz.hu, a Heti Válasz című lap online változata.

A portál értesülése szerint a katari uralkodócsalád egyik tagja a fővárosi Operaházzal szemben található, Lechner Ödön által tervezett Drechsler-palota (a volt Balettintézet) vevője. A csaknem húsz éve üresen álló épület a jövőben szállodaként működhet - közölte a honlap.

Emlékeztetnek arra, hogy május végén a vs.hu dobta be a köztudatba, hogy a Drechsler-palota portugál tulajdonosai egy – akkor még ismeretlen – arab befektetőcsoportnak adták el az épületet. A valasz.hu értesülése szerint a vevő valójában egy luxembourgi cég, az idén tavasszal bejegyzett Balett Properties S. A., amely mögött Jassim Bin Hamad Bin Jassim Bin Jaber AI Thani sejk, a katari uralkodócsalád 32 éves tagja áll. A sejk a Katari Iszlám Banknak, a világ ötödik legnagyobb iszlám pénzintézetének elnöke, a Credit Suisse Group AG és számos más nemzetközi cég igazgatóságának tagja.

A honlap szerint az épület értékesítése vélhetően nem ellenkezik a magyar állam akaratával, hiszen a katari befektető - tudomásuk szerint - a dohai nagykövet, Elter István jelenlétében írta alá az adásvételhez kapcsolódó iratokat. Azt is felidézik, hogy a budapesti szállodaiparban jó ideje jelen van az arab tőke: a Lánchíd pesti hídfőjénél álló Gresham-palota tulajdonjoga például az ománi államé.

A jordán gyökerű Mellow Mood csoport üzemelteti a Buddha-Bar Hotelt a Ferenciek terére néző Klotild-palotában, és nemrég ők szerezték meg a Párizsi Udvar tulajdonjogát. A fővárosi Zara hotelek szintén jordán fennhatóság alatt állnak. Ugyancsak arab kézben van az Erzsébet téri Le Méridien. A tulajdonos, az emírségekbeli Al Habtoor Group korábban azzal vált világhíressé, hogy Dubajban felépítette a hétcsillagos Burdzs al-Arab (Arabok tornya) szállót - írta a valasz.hu.

Szerző

Ez a türkmenisztáni jogállamiság!

Publikálás dátuma
2014.06.18. 15:29
Fotó: MTI, Koszticsák Szilárd
Türkmenisztán, amelynek elnökét szerdán nagy állami pompával fogadták Budapesten, a civilizált jogállamiság mintaképe. Legalábbis ezt feltételezhetnénk egy európai uniós tagállam fontos diplomáciai partneréről. E feltételezés azonban hamar megdől, ha betekintünk az Amnesty International összeállításába.

A közép-ázsiai országban rendszeresek a jogsértő bírósági tárgyalások és ítéletek, különösen a rezsim bírálóival szemben. 2009-ben 5 éves börtönbüntetésre ítélték Andrei Zatoka-t, ismert környezetvédőt és emberi jogi harcost. Rovshen Yazmuhamedovot, a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió újságíróját több mint két hétig tartották fogva 2013 májusában. Bűne, hogy többször kritizálta a türkmén vezetést. Terroristaként kezelték, de nem mondták meg, hogy pontosan mivel vádolják. Az elzárás ideje alatt többször kihallgatták, a lakásánál pedig megfigyelő kamerákat helyeztek el.

Geldy Kyarizovot,  világszerte elismert lovas szakembert és családját 2014 januárjában - útban az orvosa felé - letartóztatták, majd súlyosan bántalmazták a rendőrségen. A férfi krónikus beteg, akinek sürgős orvosi kezelésre lenne szüksége, ehhez azonban nem tud hozzájutni. A férfit még 2002-ben 6 évre ítélték koholt vádak alapján, miután kegyvesztett lett az elnöknél. 2007-ben szabadult kegyelemmel, de azóta is folyamatos megfigyelésnek és zaklatásnak van kitéve.

Türkmenisztánban 2008 óta elérhető az internet. Ez azonban nem az általunk megszokott korlátlan hozzáférés: a kormány cenzúrázza az internetes tartalmakat, főleg az emberi jogi tartalmakat és a híreket. Az internetkávézók alacsony száma és az otthoni internet-hozzáférés magas ára miatt kevesen férnek hozzá az információkhoz. Az Amnesty International is üdvözölte a 2012-es választási- és a 2013-as médiatörvény elfogadását, de a gyakorlat sajnos azt mutatja, hogy ezeknek a valóságban nincs semmilyen kézzelfogható hatásuk. A valóságban Türkmenisztánban még mindig nincs szólás-, gyülekezési-, egyesülési szabadság, és minden nap történnek súlyos emberi jogi sértések, például kínzás, önkényes elzárás, és emberek tűnnek el nap mint nap.

Türkmenisztánban diszkriminálják az etnikai kisebbségeket, így például tiltott a balok nemzetiség nyelvét és szokásait tanítani. Ezen kívül az üzbég nyelvet is csak pár nemzetiségi iskolában lehet tanulni. Orosz diplomák és hivatalos papírok százezreit nyilvánította pár éve érvénytelenné Türkmenisztán. Az orosz vezetéknevű diákokat nyíltan diszkriminálják az egyetemeken, gyakorlatilag lehetetlen felvételt nyerniük. Az orosz újságokat és az orosz nyelvű rádiót betiltották.

Súlyosan korlátozzák a melegek és leszbikusok jogait. Az 1997-es Büntető Törvénykönyv  paragrafusa szerint két férfi közötti nemi aktus két év börtönnel büntetendő.

A hatóságok 2010-ben betiltották a legnagyobb orosz mobilszolgáltatót. Ezzel a lépéssel az ország mobilhasználóinak 80%-át, 2,5 millió embert hagytak mobilkapcsolat nélkül. A szolgáltatás felfüggesztése ellehetetleníti a külfölddel való minimális kapcsolatát is a türkmén embereknek.

Ennek a rezsimnek vezetője, Gurbanguly Mälikgulyýewiç Berdimuhamedow tárgyal két napon át Budapesten. A hírek szerint magyar-türkmén oktatási, kulturális, tudományos és külügyi megállapodás várható, mi több, még a NAV is együttműködésre készül a türkmén adóhatósággal.

Szerző