Szárnyaló varázslat

A Szél támad káprázatos jelenetekkel megtűzdelt történelmi mese a japán repülés kezdeteiről az animációs film világhírű nagymesterétől, Hayao Miyazakitól. A kétórás vizuális gyönyörűség ihletője Jiro Horikosihi repülőgép-tervező élete, akinek nevéhez fűződik a Pearl Harborban is bevetett hírhed Zero vadászgép megtervezése is.

Talán nem is annyira meglepő módon a japán rajzfilm, vagyis az anime világnagysága, Hayao Miyazaki legutolsó filmjében Paul Valery és Thomas Mann is megszólal. Az előbbi közvetlenül, mert a Szél támad cím egy Valery-idézetből való, amely mindjárt a kezdet-kezdetén ott olvasható a vásznon, s így szól: "Feltámad a szél/Meg kell próbálni élni".

Thomas Mann pedig valahol a film közepén szólal meg, közvetve, méghozzá a filmben is emlegetett Varázshegyből felbukkanó Castorp úr közvetítésével. A szelíd, békés Castorp egy csendes japán pihenőhelyen elegyedik beszélgetésbe a történet hősével, az épp szerelmes Jiróval és Castorp szelídsége a film története folyamán tán a két világháború közötti Európa utolsó békét közvetítő, békére vágyó emberi gesztusát képviseli.

Európa egyébként is hangsúlyosan jelen van a valóság inspirálta történetben, hol az álmokban felbukkanó olasz repülőgép tervező, Caproni extravagáns figurájában, hol a lágy, olaszos aláfestő zenében, hol a militarizálódó Berlin erős atmoszférájú városi helyszíneiben.

A Szél támad meséje a gyerekként repülőgépekről álmodó, majd a tervezést kitanuló Jiro két világháború közötti élete köré épül. A történelmi tényeket, a szociális valóságot, a képzeletet és az álmokat fantasztikus képsorokban ötvözve Miyazaki sajátos világot teremt. A valaha volt kézműves rajzfilmkészítés utolsó óriása ebben a világban egyenlő súllyal viszi bele a szabadságot jelentő álmokat és az alkotói képzeletet kiszolgálójává alacsonyító realitást.

Ennek egyik mellbevágó példája mindjárt a film elején megcsapja a nézőt komor figyelmeztetésével. A még kisfiú Jiro a házuk tetején beül álmai elképzelt - madártollakban végződő szárnyú - repülőgépébe, és győzedelmesen felszárnyal a ragyogó kék égbe. Amikor is váratlanul félelmetes test jelenik meg fölötte, egy irdatlan léghajó, amelyből megszámlálhatatlan mennyiségben hullanak alá a bombák, el is találják, szét is törik a gyermekkor napfényes álmát.

Már ekkor megjelenik a titokzatos Caproni is, a fantasztikus rajzolatú, szépséges, óriási triplafedelű gépek varázslója, aki a japán kisfiúnak biztatóan azt mondja: "A repülőgépek gyönyörű álmok." Miyazaki azonban mást mond, miközben Jiro és a repülés álmának történetét meséli, ugyanis időről-időre kitör belőle a keserűítélet: hiába szép álom a repülés, Jiro és mások gyönyörű álmait a sötét militáns szándékok mindannyiszor bombázókká alakítják át.

A rendezői pacifizmus ugyanolyan erővel tör magának utat a mese közben, mint ahogy Jiro életében a terveit a pusztítás eszközévé változtatató militáns külső számítás. Érdekes ötvözet ez egy animében, a szabadon szárnyaló mese és a határozott társadalmi kritika.

Jiro Tokióban tanul, aztán Mitsubishinél mutatkozik meg egyre inkább a tehetsége, mígnem ifjú sztárjaként a japán repülőgép tervezésnek, elutazik Németországba a Junkers gépek gyárába, tanulni. Mindezt Miyazaki olyan fantasztikus látványosságként mutatja be, hogy minden egyes, mellékesnek gondolható tervrajz, logarléc döbbenetes részletességgel kidolgozva jelenik meg.

Költészete van az ipari teremtett világnak a filmjében, ahogyan bámulatos érzékiséggel fedezi fel hőse a makréla hal szálkájának gyönyörű, s a repülőgép szárnyához felhasználható hajlását. A korabeli Japán elmaradottsága, szegénysége nem csak a dialógusokban jelenik meg, a Miyazaki-féle rajzosság tényleg oda varázsolja elénk a kétkezi emberek szorgos tömegét, az életmód szegényességét, a gépek kezdetlegességét.

Közben pedig eláll a lélegzet, ahogy egy tájon keresztül pöfékel a gőzös, ahogy egy hídon keresztülszalad a vagon. Az pedig az animáció történetében egyedülálló, ahogy az 1923-as Kanto földrengés megjelenik Miyazai filmjében. Leírhatatlan a szépségében és pusztításában, a lángok elhatalmasodásában, a menekülő emberek tömeges rémületében. A film az anyagszerűség megmutatásának diadala: a tűz, a víz, a macskakő, az éjszakai lámpák, a házfalak, a deszkaépítmények, a repülőgép-testek, a természeti táj sokfélesége - bámulatos a filmben.

A repülés, a levegőben létezés gyönyörűsége nem csak most, a tizenegyedik játékfilmjében bukkan fel Miyazakinál, már jóval korábban, az 1986-os Laputa - Az égi palota című művében egy repülő mesés világot teremt, s A Vándorló palotában is fontos szerep jut az égnek. Most, a Szél támad képsorain káprázatos látványosság minden egyes repülés, a repülőgépek rajzossága, kecsessége, a vonalak és színek ritmusa önmagában esztétikai élmény.

Caproni háromszor három fedelű gépe, egy varázsbirodalom vidám teremtményeként, úgy tölti be a vásznat, rajta nevető lányokkal, mint az emberi boldogság szimbólumával. S erre válaszol a történet vége felé a végtelen kékségben fehér kondenzcsíkot húzó ezernyi fehér repülőgép apró sziluettje, ahonnan lecsúszik a szem a tűznyelvekig, s a félelmetesen sötét, tomboló füstfellegig, s még lejjebb, a földet beborító kormos, összetört repülőgép-roncsok tömegéig.

Döbbenetes látomás. Jiro magányosan áll a repülő temető szélén, s fent húznak el az elpusztult repülőgépek fehér szellemei. S megszólal egy hang: "Élned kell. Élj." Ezzel ér véget a film. Az a hír járja, hogy a 73 éves mester utolsó filmnek szánta a Szél támad című filmjét. Felmérhetetlenül szép örökség, bölcs figyelmeztetés.

Szél támad *****