Deschamps és a francia sajt

Publikálás dátuma
2014.06.23. 08:00
Didier Deschamps. Fotó: Christopher Lee/Getty Images
A háború utáni évek nagy francia politikusa, Charles De Gaulle szerint képtelenség egy olyan országot kormányozni, ahol csak sajtból 365 féle van. Fokozottan igaz ez a bölcs megállapítás a francia futballra, azon belül is a válogatottra vonatkoztatva. Hogy lehet igazgatni egy olyan társulatot, ahol 11 ember 11 felé húz? Jó esetben. Mert az is gyakran előfordul, hogy ugyanaz a személy egyszer A-t mond, másszor meg B-t.

Sokan megtapasztalták ezt a problémát. Az elmúlt negyedszázad francia szövetségi kapitányai közül csaknem mindenki. Hányszor kiáltották ki a gallkakasos mezben futballozókat a világ legjobbjainak, a vb esélyeseinek! Aztán csúfosan leszerepeltek. Pedig micsoda játékosok alkották az éppen aktuális csapatot!

A francia futballtársadalomban máig eldöntetlen vita folyik arról, hogy egykori futballista kezébe kell-e adni a válogatottat, vagy inkább menedzsernek kell lennie a vezérnek. A kékeknél volt már ilyen kapitány is, meg amolyan is. Futballistaként Michel Platini elég nagy egyéniség volt, nem igaz? 1984-ben az ő vezérletével nyert Európa-bajnokságot Franciaország, ráadásul a torna gólkirálya lett.

1992-ben szövetségi kapitányként próbálta kamatoztatni zsenijét, ki is vitte az övéit a svédországi Eb-re, ahol azonban már a csoportkörben kipottyantak. Platini lemondott, s jött utána egy csöndes angol tanár, bizonyos Gérard Houllier, mert éppen azok álltak nyerésre, akik szerint menedzser kell egy csapat élére, nem egykori futballista.

De Houllier nem hagyott túl mély nyomokat a francia válogatotton, ki sem jutott a vb-re egy olyan csapattal, amelyben olyan egyéniségek játszottak, mint Jean-Perre Papin, vagy Eric Cantona. Kétségkívül nagy játékosok, csak éppen egymást nem szívelték. Két malomban őröltek, Houllier meg csak őrlődött közöttük.

Újjá kellett szervezni a csapatot, hiszen négy évre rá, 1998-ban Franciaország rendezte a vb-t, a hazai bukás nagy égés lett volna. Egy Aimé Jacquet nevű ismeretlen foglalta el a kapitányi széket, akinek sem játékos pályafutása, sem komoly edzői pedigréje nem volt, élcelődött is vele eleget a párizsi sajtó. De ő nem dühöngött, nem pörölt, csendben dolgozott.

S nem egyszerűen kivitte a csapatot az 1996-os Eb-re, hanem kis híján döntőbe vezette Zidane-t és társait, de az elődöntőben a csehekkel szemben végül büntetőrúgásokkal alulmaradtak. De ez már értékelhető teljesítmény volt, így már neki lehetett menni a hazai világbajnokságnak. Amelyet megnyertek. 

És Aimé Jacquet azonnal távozott. Tudta, hogy ennél többet nem lehet elérni, meg azt is, hogy a dicsőség roppant romlandó. S milyen igaza lett. A következő vb-n a címvédő rúgott gól nélkül kiesett a csoportkörből bizonyos Roger Lemerre kapitánysága alatt. Jelentkezzen, akinek a név mond valamit. Mint ahogy utódja, Jacques Santini sem írta be magát a futballtörténelembe.

Az őt követő Raymond Domenechre is csak azért emlékezünk, mert az ő keze alatt hullott darabokra a francia válogatott. Nem egyszerűen összetartani nem tudta a 365-féle sajt hazájának csapatát, de azt is képtelen volt megakadályozni, hogy a mérkőzések szünetében szócsaták dúljanak a játékosok között. Anelkát pedig, aki lecserélése után lehülyézte kapitányát, kénytelen volt hazazavarni. De a tekintélyét ezzel sem tudta helyreállítani.

A játékosok az edzések bojkottálásával tiltakoztak kapitányuk ellen, amiért a szövetség a világbajnokság teljes keretét, mind a 23 játékosát eltiltással büntette. Ilyen körülmények között vette át a csapatot Laurent Blanc, mert éppen azok győztek, akik egy volt futballistában bíztak. 

De a játékosként és szakvezetőként is rendkívül elegáns Blanc sem tudott megbirkózni a csapat újjászervezésének feladatával és a sikertelen 2012-es Eb után - a franciák a negyeddöntőig jutottak - jött a jelenlegi kapitány, Didier Deschamps.

Uralkodása kis híján kettétört, pedig még alighogy elkezdődött. A vb selejtező csoportban a franciák a spanyolok mögött a másodikok lettek, a brazíliai részvételért az ukránokkal kellett megvívniuk, s az idegenbeli meccsen 2-0-ra kikaptak.

Kevesen bíztak abban, hogy a Deschamps-csapat képes lesz három gólos különbséggel nyerni, de a kapitány t fanatizálni tudta játékosait, akik mind egykori játéktudása, mind edzői-emberi kvalitásai miatt nagyon respektálják szövetségi kapitányukat.

Deschamps egyébként már játékosként is kitűnt intelligenciájával, s noha nem ő volt sem a Papin-féle BL-győztes Marseille, sem a Zidane vezérletével vb-t és Eb-t nyert válogatott léghíresebb játékosa, mindkét csapatnak ő volt a kapitánya. Már játékosként is a legtöbbet tudott a futball elméletéről, s persze gyakorlatáról.

A pályán ő szervezte a játékot, az öltözőben pedig az ő szavaira figyeltek a társak. És Deschamps hónapok alatt megszervezett egy sztárok nélkül is szerethető futballt játszó és eredményes csapatot.

Valljuk be, a sors is a kezére játszott. Ha valaki kerékkötője lehetett volna ennek a francia válogatottnak, az Franck Ribéry. De a sors úgy hozta, hogy a Bayern Müchen sztárja megsérült, s az Aranylabdás sorsoláson történt mellőzése miatt egyébként is sértődött lett, s Deschamps-nak most más típusú játékosra volt szüksége.

Olyanokra, akik még képesek lelkesedni, akik éhesek a sikerre. S még a sztárallűröktől nem teljesen mentes Karim Benzema is kezesbáránnyá lett Deschamps irányítása alatt. A kékek a brazíliai világbajnokság egyik legkellemesebb meglepetését szerezve kitűnően játszanak, lendületesek, gólerősek, kis szerencsével messze juthatnak. Csak az étrenddel, s különösen a sajttal kell vigyázniuk.

Szerző

Sorban állni kétszer

Publikálás dátuma
2014.06.23. 07:47
A Nemzeti Táncszínház előtt szombaton nem foglalkoztak az esetleges költözéssel, zenészek és táncosok gondoskodtak a jó hangulat
Talán még sincs minden veszve - gondolja magában az, aki a Múzeumok Éjszakáján látja az egyik programról a másikra hömpölygő tömeget. Ezen az éjszakán főként a magas kultúráé a főszerep, amire - hála az égnek - van igény. 

A Szépművészeti Múzeumnál a szombati Múzeumok Éjszakáján akkora volt az érdeklődés a Tolouse-Lautrec festőművész-grafikus munkáiért, hogy a vállalkozó kedvűeknek kétszer is sorban kellett állniuk. Egyrészt, hogy megvásárolják az összes éjszakai programra feljogosító rózsaszín karszalagot, másrészt, hogy beálljanak a múzeum Barokk csarnokában egy újabb sorba egy kuponért. De miért is?

A szervezők szerint azért, hogy a termekben legfeljebb ötszáz fő tartózkodjon, így a tömeg kényelmesen mozoghasson a képek előtt. Beállunk hát a kígyózó sorba, de szerencsére negyedóra alatt megkapjuk a kuponunkat. Benn a termekben óriási a tumultus, hangyalépésben haladunk a grafikák előtt, mindenki elemez, értékel, műért. Mondhatni ma este az egy négyzetméterre jutó "esztéták", "művészettörténészek" száma toronymagas.

Az első emeleti klasszikus gyűjteménynél már egy valódi elemző, Jalsoviczky Sára mesél francia ínyencségekről, a képtár jeles alkotásain illusztrálva előadását. Kiderül, hogy egy gazdagon megterített asztal akár az elmúlást is jelképezheti, a képeken szereplő articsóka pedig erotikus tartalommal is bírhat.

Mire a tárlatvezetés véget ér, jelentősen megéhezünk, de már indulhatunk is a Műcsarnokba, hiszen ma este úgy telik az idő mint még soha. Meglepetésünkre itt is nagy a tömeg, pedig egy szervezőtől megtudjuk, hogy más napokon igencsak gyéren látogatott az Építészeti Nemzeti Szalon.

Két huszonéves szobanövényekkel a kezükben érkezik, hogy zöldebbé tegyék a Hősök terét. - Aki egy méternél nagyobb növényt hoz, az egy művészeti könyvet kap - mondják, de az övék száz centi alatti, így a jutalmuk csak egy oklevél. Mi már loholunk is tovább a Várba, a zebrán épp egy növénnyel halad át egy idősebb nő. Ő már biztosan könyvet kap, de nincs időnk ezen túl sokat meditálni, mert alig férünk fel a földalattira.

Mindenkin karszalag, mindenki mosolyog, fenn a Várban is hasonló a helyzet. A Nemzeti Táncszínház szinte tömve, sokaknak (köztük az újságírónak is) már csak a földön jut hely. A piros és lila színekbe boruló teremben indiai táncot lejt hat nő. Az előadás megbabonázza a tömeget, a látogatók árgus szemekkel figyelnek, miközben szinte hihetetlen belegondolni, hogy két éven belül az épület a Miniszterelnöki Hivatalnak adhat majd otthont.

Ma este viszont a kultúra foglalja le gondolatainkat. A Magyar Nemzeti Galériába sétálva egy kórust látunk, akik éppen az andalító Moon River című dalt éneklik az Álom luxuskivitelben című hollywoodi filmből. Hiába, meg kell állnunk, a zene lenyűgöz, legfeljebb akkor eszmélnénk csak fel, ha maga Audrey Hepburn lépne ki a budai Vár oszlopai közül.

Benn a Galéria kupolacsarnokában a Crescendo Nyári Akadémia tehetségei zenélnek és énekelnek, Mozart és Chopin szól a zongorán. A tömeg itt sem apad, a zenekedvelők még a márványlépcsőket is elfoglalták.

Az Országos Széchényi Könyvtár mintha kivetkőzött volna magából: az előcsarnokban fagyit árulnak, egy Guttenbergnek öltözött férfi pedig találós kérdést tesz fel a látogatóknak, miközben azzal tréfálkozik, hogy a nadrágjára, a két lába közé ragasztott könyvecske az ő „titkos naplója”.

A könyvtár szervezte árverésről már lekéstünk, de megtudjuk, hogy egy 1619-es megjelenésű Római Birodalomról szóló latin nyelvű nyomtatvány kelt el potom tizenötezer forintért. Nem is rossz ár egy ilyen becses darabért. Már közeleg az éjfél, de a lelkes múzeumlátogatókon mit sem látszik a fáradtság.

Van, aki még egy tesztet tölt ki, hogy féléves bérletet nyerjen a könyvtárba, míg mások egy nagy, falra ragasztott papírra írják fel azoknak a könyveknek a címeit amelyeket okvetlenül megmentenének a pusztulástól és őriznének meg az utókornak. Klasszikus és kortárs, ponyva és szépirodalom egyaránt a falra kerül. A filcek, melyekkel a papírra írnak, már kezdenek elhasználódni. Gyors terepszemlét tartunk, szemmel láthatóan A kis herceg "vezet".

Lassan indulni kell, egy-két könyvtári alkalmazott már pakol, a macskaköveken sétálva viszont jól hallatszik még a Nemzeti Táncszínház hangszóróiból, hogy felpörög a bulihangulat: a nyolcvanas évek zenéi kerültek terítékre.

A buszon zötykölődve búcsúzunk a múzeumoktól, az utasok már fáradtak, a többnyire rózsaszín karszalagok mégis jelzik, hogy izgalmasan telt az elmúlt néhány óra. Ma mindenki együtt ünnepelt, a résztvevők legfeljebb abban voltak "megosztottak", hogy melyik programokat válasszák.Ha csak egy éjszakára is, a kultúra összehozott minket.

Sorban állni kétszer

Publikálás dátuma
2014.06.23. 07:47
A Nemzeti Táncszínház előtt szombaton nem foglalkoztak az esetleges költözéssel, zenészek és táncosok gondoskodtak a jó hangulat
Talán még sincs minden veszve - gondolja magában az, aki a Múzeumok Éjszakáján látja az egyik programról a másikra hömpölygő tömeget. Ezen az éjszakán főként a magas kultúráé a főszerep, amire - hála az égnek - van igény. 

A Szépművészeti Múzeumnál a szombati Múzeumok Éjszakáján akkora volt az érdeklődés a Tolouse-Lautrec festőművész-grafikus munkáiért, hogy a vállalkozó kedvűeknek kétszer is sorban kellett állniuk. Egyrészt, hogy megvásárolják az összes éjszakai programra feljogosító rózsaszín karszalagot, másrészt, hogy beálljanak a múzeum Barokk csarnokában egy újabb sorba egy kuponért. De miért is?

A szervezők szerint azért, hogy a termekben legfeljebb ötszáz fő tartózkodjon, így a tömeg kényelmesen mozoghasson a képek előtt. Beállunk hát a kígyózó sorba, de szerencsére negyedóra alatt megkapjuk a kuponunkat. Benn a termekben óriási a tumultus, hangyalépésben haladunk a grafikák előtt, mindenki elemez, értékel, műért. Mondhatni ma este az egy négyzetméterre jutó "esztéták", "művészettörténészek" száma toronymagas.

Az első emeleti klasszikus gyűjteménynél már egy valódi elemző, Jalsoviczky Sára mesél francia ínyencségekről, a képtár jeles alkotásain illusztrálva előadását. Kiderül, hogy egy gazdagon megterített asztal akár az elmúlást is jelképezheti, a képeken szereplő articsóka pedig erotikus tartalommal is bírhat.

Mire a tárlatvezetés véget ér, jelentősen megéhezünk, de már indulhatunk is a Műcsarnokba, hiszen ma este úgy telik az idő mint még soha. Meglepetésünkre itt is nagy a tömeg, pedig egy szervezőtől megtudjuk, hogy más napokon igencsak gyéren látogatott az Építészeti Nemzeti Szalon.

Két huszonéves szobanövényekkel a kezükben érkezik, hogy zöldebbé tegyék a Hősök terét. - Aki egy méternél nagyobb növényt hoz, az egy művészeti könyvet kap - mondják, de az övék száz centi alatti, így a jutalmuk csak egy oklevél. Mi már loholunk is tovább a Várba, a zebrán épp egy növénnyel halad át egy idősebb nő. Ő már biztosan könyvet kap, de nincs időnk ezen túl sokat meditálni, mert alig férünk fel a földalattira.

Mindenkin karszalag, mindenki mosolyog, fenn a Várban is hasonló a helyzet. A Nemzeti Táncszínház szinte tömve, sokaknak (köztük az újságírónak is) már csak a földön jut hely. A piros és lila színekbe boruló teremben indiai táncot lejt hat nő. Az előadás megbabonázza a tömeget, a látogatók árgus szemekkel figyelnek, miközben szinte hihetetlen belegondolni, hogy két éven belül az épület a Miniszterelnöki Hivatalnak adhat majd otthont.

Ma este viszont a kultúra foglalja le gondolatainkat. A Magyar Nemzeti Galériába sétálva egy kórust látunk, akik éppen az andalító Moon River című dalt éneklik az Álom luxuskivitelben című hollywoodi filmből. Hiába, meg kell állnunk, a zene lenyűgöz, legfeljebb akkor eszmélnénk csak fel, ha maga Audrey Hepburn lépne ki a budai Vár oszlopai közül.

Benn a Galéria kupolacsarnokában a Crescendo Nyári Akadémia tehetségei zenélnek és énekelnek, Mozart és Chopin szól a zongorán. A tömeg itt sem apad, a zenekedvelők még a márványlépcsőket is elfoglalták.

Az Országos Széchényi Könyvtár mintha kivetkőzött volna magából: az előcsarnokban fagyit árulnak, egy Guttenbergnek öltözött férfi pedig találós kérdést tesz fel a látogatóknak, miközben azzal tréfálkozik, hogy a nadrágjára, a két lába közé ragasztott könyvecske az ő „titkos naplója”.

A könyvtár szervezte árverésről már lekéstünk, de megtudjuk, hogy egy 1619-es megjelenésű Római Birodalomról szóló latin nyelvű nyomtatvány kelt el potom tizenötezer forintért. Nem is rossz ár egy ilyen becses darabért. Már közeleg az éjfél, de a lelkes múzeumlátogatókon mit sem látszik a fáradtság.

Van, aki még egy tesztet tölt ki, hogy féléves bérletet nyerjen a könyvtárba, míg mások egy nagy, falra ragasztott papírra írják fel azoknak a könyveknek a címeit amelyeket okvetlenül megmentenének a pusztulástól és őriznének meg az utókornak. Klasszikus és kortárs, ponyva és szépirodalom egyaránt a falra kerül. A filcek, melyekkel a papírra írnak, már kezdenek elhasználódni. Gyors terepszemlét tartunk, szemmel láthatóan A kis herceg "vezet".

Lassan indulni kell, egy-két könyvtári alkalmazott már pakol, a macskaköveken sétálva viszont jól hallatszik még a Nemzeti Táncszínház hangszóróiból, hogy felpörög a bulihangulat: a nyolcvanas évek zenéi kerültek terítékre.

A buszon zötykölődve búcsúzunk a múzeumoktól, az utasok már fáradtak, a többnyire rózsaszín karszalagok mégis jelzik, hogy izgalmasan telt az elmúlt néhány óra. Ma mindenki együtt ünnepelt, a résztvevők legfeljebb abban voltak "megosztottak", hogy melyik programokat válasszák.Ha csak egy éjszakára is, a kultúra összehozott minket.