X_Foci VB 2014;Japán;Kolumbia;C csoport;James Rodríguez;Jackson Martínez;

2014-06-25 09:10:00

Kolumbia: K.O. a japánoknak

 

A C csoport kedd esti mérkőzése előtt Japán tűnt kedvezőbb helyzetben lenni, hiszen ellenfele, Kolumbia már biztos továbbjutónak számított, s a dél-amerikai csapat akár rá is pihenhetett a kiesési szakaszra. Ám mivel a kolumbiaiak csoportelsősége még kérdéses volt, így nagyon fogadkoztak, hogy cseppet sem vesznek vissza a tempóból.

S ezt bizonyították is. Cuiabában a 32 fokos hőségben is lendületes támadásokba kezdtek, s már a 16. percben vezetést szereztek. Konno a büntetőterületen belül feldöntötte Ramost, s a 11-est Cuadrado értékesítette. (0-1) Eddigi három asszisztjához most egy gólt is hozzátette, e téren csak a francia Benzema eredményesebb nála. Már mindenki elkönyvelte, hogy a dél-amerikaiak vezetésével vonulnak pihenésre a csapatok, amikor Honda jobb oldali beadását Okazaki a kapunak háttal állva csúsztatta fejjel a bal sarokba. (1-1)

Arra lehetett volna számítani, hogy a japánok fellelkesülnek az egyenlítésen és lerohanják a második félidőben a kolumbiaiakat, ehelyett nagy gólarányú vereséget szenvedtek. Az 55. percben Rodriguez cselezgetett, beadását Jackson Martinez továbbította a japán kapuba. A 82. percben megint Martinez volt eredményes, egy lövőcsellel elküldte védőjét, visszavette a labdát és ballal elcsavarta a jobb sarokba. És még nem volt vége: a 90. percben Rodriguez megforgatta a védőjét, majd lazán aláemelt a labdának, és újabb gól. Már 4-1 Kolumbia javára. Kitűnő játék, pazar csapat.

Ugyan ki állítja meg?

Japán-Kolumbia 1-4 (1-1)

C csoport, 3. forduló, Cuiabá, 41 000 néző. Jv.:Pedro Proenca (portugál).

Japán: Kavasima - Ucsida, Konno, Josida, Nagatomo - Aojama (Jamagucsi, 62.), Haszebe - Okubo, Honda, Kagava (Kijotake, 85.) - Okazaki (Kakitani, 69.).

Kolumbia: Ospina (Mondragon, 85.) - Arias, Valdes, Balanta, Armero - Mejia, Guarin - Cuadrado (Carbonero, 46.), Ramos, Quintero (James Rodriguez, 46.) – Jackson.

Gól: Okazaki (46.), ill. Cuadrado (17.), Jackson Martinez (55., 82.), James Rodriguez (90.).

Sárga lap: Konno (16.), ill. Guarin (63.).

Kiállítva: -

 

Statisztika

52        Veszélyes akció           26
23        Összes lövés, fejes       13
13        Kaput eltalált lövés, fejes         9
514 (74 %)      Összes passz    396 (66 %)
10        Szabálytalanság            19
2          Szerelés           4
0          Les      2
9          Szöglet 2
107      Futómennyiség (km)     104,8
55        Labdabirtoklás (%)      45