Választás - 2014;Fidesz;választási eredmény;

2014-06-27 08:03:00

Formálisan sem

Nincs felelős, nincs felelősség. Ennyire egyszerű.

2002-ben, amikor a Fidesz elveszítette az országgyűlési választásokat, a szavazatok újraszámlálását követelte, persze annak ellenére, hogy valójában a szavazatokat mindenhol újraszámolták, ahol szoros eredmény alakult ki, s bárhol, bármely párt képviselője kérhette az újraszámlálást, mielőtt a jegyzőkönyvet aláírták volna a szavazókörökben.

Mégis, Szájer József "népi kezdeményezéssel megerősített törvénymódosítási javaslatról" beszélt azután, hogy a Fidesz hivatalosan, az új parlament alakuló ülésén elfogadta a választás végeredményét és elismerte annak tisztaságát.

A voksolás "törvényes rendben, magas színvonalon" zajlott le, eredményeit senkinek nincs oka megkérdőjelezni - jelentette ugyanis ott ki Pintér Sándor, s a belügyminiszteri jelentést teljes egyetértésben, egyetlen tartózkodás és ellenszavazat nélkül fogadták el a képviselők. Pintér volt ugyanis akkor a választás lebonyolításának felügyeletére rendelt kormánytag, azaz a voksolás tisztaságának politikai, sőt, adott esetben jogi felelőssége az ő vállát nyomta.

És ezt a Fidesz pontosan tudta. Éppen ezért megakadályozta, hogy jogilag támadhatóvá váljon örökös belügyminiszterének munkája. Ám a nyilvánosság előtt csalást kiáltott, sőt, a MIÉP-pel karöltve a választások tisztaságát megkérdőjelező akciókat indítottak.

Orbán Viktor maga is igazságtalannak és jogtalannak minősítette első kormányának bukását 2002. május 7-én, a Dísz téren tartott nagygyűlésen, ahol arról ellenben mélyen hallgatott, hogy szavai csakis Pintért sérthették, az új kormánynak ugyanis köze nem volt a voksolás lebonyolításához.

Ez a régi-új miniszterelnöknek talán picit kínos lehetett azóta is. Na persze nem nagyon, hiszen már úgysem emlékszik senki, sőt, valljuk be, ennyi év távlatából mindegy is, mi volt épp az aktuálpolitikai érdek a hazudozásra. Ám az azért csak jelent valamit, hogy Orbán harmadik kormányában (sőt, valójában már az előző ciklus utolsó évében is így volt - a szerk.) már senki sem vonható felelősségre, nincs is felelőse a mindenkori választások lebonyolításának.

Formálisan sem, jogilag sem, még véletlenül sem.