Szabó Rebeka;földpályázat;Együtt-PM;Kishantos;

2014-06-27 15:59:00

Olyan pályázó is nyert Kishantoson, aki nem is indulhatott volna

Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja sajtótájékoztatón közölte: olyan induló is földbérlethez jutott a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ földterületeire kiírt pályázaton, aki nem is nevezhetett volna.

A politikus azután tartott tájékoztatót, hogy  a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettől megkapta a pályázatok értékelési lapjait és bírálati pontszámait. Szabó Rebeka hangsúlyozta, hogy a vidékfejlesztési központ húsz évig nonprofit módon folytatott ökológiai gazdálkodást ezeken a földeken. A helyiek beszámolói és a sajtóban megjelentek szerint az új nyertesek viszont "gyakorlatilag csak rombolást folytatnak ezen a területen", a jogvita ellenére "agresszívan megsemmisítik" a korábban elvetett termékenyeket. 

A Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja kiemelte a Mezővidék Bt.-t, amiről azt mondta, hogy gyakorlatilag a pályázat alatt alakult, ugyanis tulajdonosa előzőleg építési vállalkozóként dolgozott. Az Együtt-PM szerint ezért nem is pályázhatott volna, mert az utolsó évben nem a mezőgazdaságból származott bevételeinek az ötven százaléka. Hozzátette, hogy ez a nyertes a dokumentumok szerint előzőleg nem folytatott gazdasági tevékenységet sem, a meglévő állatállományhoz mégis 25 szarvasmarhát írt be. A politikus emellett kiemelt egy 87 hektárnyi területet elnyert pályázót is, akiről azt mondta, hogy apósa és férje egy olyan agrárcégnek az ügyvezetője, illetve tulajdonosa, amelyik már most 2900 hektárt művel. Szabó Rebeka a helyiektől származó - hivatalosan meg nem erősített - információkra hivatkozva azt is jelezte, hogy ez a kft. kifejezetten sok vegyszert használ.

A nemzeti földalapról szóló törvény birtokpolitikai irányelvei viszont kimondják, hogy az állami földeket a fenntartható és környezetkímélő élelmiszertermelés elősegítésére kell használni - hívta fel a figyelmet a politikus.   A dokumentumokat a pártjuk honlapján nyilvánosságra fogják hozni, Szabó Tímea független képviselő kérdést nyújt be az ügyben a földművelésügyi miniszternek és a párt jogászai megvizsgálják, hogy milyen lépéseket tehetnek még - közölte Szabó Rebeka.