A Népszava feljelentést tesz "ismeretlen tettes" ellen. Az "ismeretlenek" felelőtlenül gazdálkodnak a közpénzekkel. Épeszű hirdető, aki vigyáz a pénzére, aszerint dönt: hol, hány emberhez juthat el. Nem így az állam. 2013 elejétől másfél év alatt a 14 000 példányban eladott Népszava 29 millió forintnyi állami hirdetést kapott, a fele akkora példányban elkelő Magyar Hírlap a tizennégyszeresét: 406 millió forintnyit.
Nem csak a Népszava esett ki a kormányzati kegyekből. A 45 000 példányban forgalmazott Népszabadság 91 millió forintot érő állami reklámhoz jutott, a 37 000-es Magyar Nemzet viszont több, mint egy milliárdhoz. A Klubrádióról ne is beszéljünk. Ön, kedves Népszava olvasó, jóval kevesebbet ér a kormánynak, mintha illedelmesen a Nemzetet vagy a Magyar Hírlapot böngészné. Ezt eddig is gyaníthatta, de most fekete-fehéren kiderült: a jobboldali lapok olvasóinak fejtágítására a kormány a másfél év alatt fejenként durván 30 ezer forintot szánt, míg Önre és a Népszabadság olvasójára csak kb. 2000 forintot.
Az államot zavarta a médiatérképen az a néhány folt, amit még nem önthetett le narancssárga festékkel. Amit nem tudtak megvásárolni (lásd TV2 és a fideszes médiabirodalom), amit nem sikerül az újból adórendőrséggé tett adóhivatallal és reklámadóval móresre tanítani (lásd RTL), ahol nem látszik egyszerűnek a főszerkesztő kirúgatása (lásd Origo), ott jöjjön a gazdasági kivéreztetés. Majd csak éhen halnak, úgy, hogy a jeles államférfiaknak nem is kell a kezüket bepiszkolni.
"Ismeretlen tettes" - fogalmazott jogszerűen a főszerkesztő, nem mintha nem tudnánk, kiről-miről van szó. És most egyáltalán nem orbánozni akarok. Itt a gépezet egésze működik, az a hatalmi mechanizmus, ami a centrális erőtér nevében minden alternatív szerveződést, műhelyt, közösséget a perifériára akar tolni. Annyira szélre, ahonnan már a szakadékba lehet zuhanni.
A Népszava lapnak is fontos, de több, mint egy újság. Majdnem másfél évszázados múltjával jelképe lett a baloldal életerejének. Összeszorított foggal, de kitartott a legnehezebb időkben is, amíg tehette.
A Népszava környékén soha nem lehetett abban bízni, hogy "ez a harc lesz a végső". A politikai presszió mellett meg kellett küzdenie közönsége fizetőképességének korlátaival is. A Népszavát soha nem a legvagyonosobbak járatták. Amikor napilappá vált, korábbi olvasói közül sokan nem tudták megengedni maguknak a havi két korona előfizetési díjat sem. Ismerős helyzet. Mint ahogy a politikai szorongattatások durvább és finomabb példái is. Az első világháború idején Tisza Istvánék tiltják be sűrűn, Horthy bevonulása után a különítményesek verik szét a lap szerkesztőségét és nyomdáját.
Miután Horthy a Gellért Szállóban tisztjei előtt megemlíti: a Népszava főszerkesztőjét "meg kell büntetni", az utcán megtámadják, megkínozzák és meggyilkolják Somogyi Bélát és az őt kísérő fiatal kollégáját, Bacsó Bélát. Holttestüket a Dunából halásszák ki. Túl sok a halott a Népszava történetében: Mónus Illés, akinek a zsidótörvények miatt kell felállnia a főszerkesztői székből, 1944-ben szintén a Dunában végzi. A harmincas években a szélsőjobb feltámadásakor a Conti utcai szerkesztőséget a munkások önkéntes őrsége kell, hogy védje. A hol izgatásért, hol kormányzósértésért indított sajtópereknek se szeri, se száma.
Nem véletlen, hogy 1944 március 19-én a repülőtérrel, a hidakkal, a katonai stratégia szempontjából fontos pontokkal együtt szállják meg a németek a Népszava szerkesztőségét is. De az sem véletlen, hogy a szociáldemokrata gondolkodás műhelye az 1948-as pártegyesülés után szálka az új hatalom szemében is. A lap újságíróit sorra átvezénylik a "kommunista sajtónormák" elsajátítása érdekében a Szabad Néphez.
Most sem érdemes a kormány mentőakciójára számítani. A Népszava a baloldali olvasóé. Nem is a pártoké. Amikor Ady körül vita alakult ki a lapban és a szociáldemokrata pártban, a pártvezetés végül úgy döntött: "a szerkesztőség tagjainak a legteljesebb gondolatszabadságot kívánja biztosítani". Ady a "Küldöm a frígy-ládát" című verssel válaszolt a Népszava hasábjain: "kötésünket a sors akarta." A kötést a baloldal és a Népszava között "a sors akarta", a történelem tette eltéphetetlenné. A Népszava jövője ma is a baloldal életképességének vizsgája.
Az olvasók most sem gazdagok. Egy filmrendező javasolta: alakuljanak négy-öt fős csoportok a közös előfizetésre. Egykor a szociáldemokrata pártszervezők "fedőfoglalkozásként" írták be az igazolványukba a lapterjesztést. Legyen ez most fordítva: aki valamelyik baloldali párt szervezője, aktivistája, híve, az legyen önkéntes lapterjesztő is. Szólaljon meg az is, aki nem baloldali, de fontos neki Ady, József Attila, Radnóti, Illyés, Faludy, Kaffka Margit, Kosztolányi, Kassák, Nagy Lajos öröksége, a magyar kultúra és történelem teljessége. Mert ők mind publikáltak a Népszavában. Somogyi és Bacsó temetésén egykor százezer ember jelent meg.
De én nem temetni jönnék a Népszavát, hanem dicsérni, amit jelent és jelenthet nekünk. Mert ha nem mozdulunk, mi is bűnrészesek leszünk, nemcsak a jól ismert "ismeretlen tettesek".
