Magyar rendőrök dolgoznak az Adria horvát szakaszán

Keddtől két hónapon át ismét járőröznek magyar rendőrök az Adriai-tenger horvát szakaszán, Zára (Zadar) térségében.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) korábbi tájékoztatása szerint a horvát rendőrség képviselőivel kötött megállapodás alapján július 1-je és augusztus 31-e között teljesítenek szolgálatot magyar rendőrök a tengerparton. A magyar turistákkal kapcsolatos rendészeti feladatokat az idén havi váltásokban két-két rendőr látja majd el.

Az előző évekhez hasonlóan a magyar rendőrökkel ezúttal is Zárában és a környékbeli településeken lehet találkozni. Az Adriai-tengernél tevékenykedő magyar rendőröknek nincs önálló intézkedési joguk, a hatályos horvát jogszabályok szerint a horvát rendőrök irányításával és kíséretében tevékenykednek.

Tavaly Zárán kívül kiemelten Vir-szigeten, jellemzően éttermek, kávézók, strandok és azok környékének ellenőrzésében vettek részt a magyar rendőrök. Többségében információkat, útbaigazításokat, illetve figyelmeztetéseket adtak a turistáknak, de közreműködtek olyan közúti balesetekkel, kis értékű lopásokkal összefüggő rendőrségi eljárásokban, amelyekben magyarok is érintettek voltak.

Horvátországi tartózkodásuk alatt nemcsak magyar állampolgároknak segítettek. Egy eltűnt lengyel kisfiút, akit a zárai rendőrkapitányság hosszabb ideje nagy erőkkel keresett, végül a magyar rendőrök találtak meg.

Szerző
Témák
rendőrség Adria

Végleg bezár az iWiW

Végleg megszűnik, június 30-án éjfélkor bezár az iWiW, eddig közel 350 ezren mentették le adataikat a rendszerből - tájékoztatott az oldalt üzemeltető Origo Zrt.

A felhasználók június 30-án délig egy digitális időkapszula igénylésével lementhetik profiljukat, fényképeiket, kapcsolataikat, levelezésüket. A bezárást követően automatikusan törlődik minden adat, ha a felhasználók erről másképp nem rendelkeznek - közölte az Origo.

Május 15-én, a bezárásról szóló bejelentés napján 200 ezer fölé ugrott az addig átlagosan napi 60 ezres látogatószám - számolt be az oldalt üzemeltető cég az MTI kérdésére, hozzátéve: egy hétig volt magas a látogatószám, később visszaállt a bejelentést megelőző állapotra.

Ez is mutatja, hogy hiába fejezték ki sajnálatukat sokan a magyar sikertörténet lezárását illetően, az iWiW iránti kereslet nem változott meg - összegezte a tapasztalatokat Origo Zrt. sajtókapcsolati munkatársa. Több olyan eset fordult elő az utóbbi hetekben, amikor adathalászattal cégek, vállalkozások hasznot szerettek volna húzni az iWiW bezárásából - hívta fel a figyelmet az üzemeltető, kiemelve: az iWiW figyelmeztette felhasználóit arra, hogy ne adják ki adataikat, illetve ha mégis megteszik, akkor milyen következményekkel kell számolniuk.

Az adathalászó oldalak ellen a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság hivatalból eljárást indított. A 12 éve alapított magyar közösségi portál, amely egykor a leglátogatottabb honlap is volt, a világot behálózó konkurencia, a Facebook előretörésének áldozata.

Szerző
Témák
iwiw Origo

Újra mintákat vettek a Balatonból

A sajtóban szombaton megjelent hírek nyomán a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség azonnal intézkedett, a szakemberek Tihany és Szántód között több ponton mintát vettek a Balatonból - közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel.

A tárca közlése szerint a kiértékelés néhány napot vesz igénybe, eredmények legkorábban a jövő hét végére várhatók.   Az Origo hírportál szombat reggel hozott nyilvánosságra egy képet, amelyet egy olvasójuk készített, továbbá a felvétel készítőjének levelét, amely szerint Tihany és Szántód között június 9-én, pünkösdhétfőn a tó vizén száz négyzetméternél nagyobb szennyszőnyeg lebegett, amelyet egy hajóból engedhettek ki.

A minisztérium közleményében a legutolsó mérésekre hivatkozva azt írta: kiváló minőségű a Balaton vize, semmilyen egészségügyi kockázat nem merült fel, az értékek megegyeznek az ilyenkor szokásossal. A felügyelőség június első hetében vett mintát a tó vizéből több helyen is, így a Szigligeti-, a Keszthelyi-, a Szemesi-, és a Siófoki-medencében. A mérések alapján a Balaton vize kiváló, semmilyen kiugró, szennyeződésre utaló értéket nem találtak, az E. coli és az Enterococcus baktérium száma mindenhol 0. Az eredmények alapján a Balaton vízminősége megegyezik az elmúlt tíz évben ebben az időszakban szokásossal - írta a tárca.

Szerző