Autóvilág;előadás;fődíj;Vajdasági Tanyaszínház;Ilja Próféta;kisvárdai színházi fesztivál;

2014-06-30 07:51:00

Az Ilja Próféta nyert a kisvárdai találkozón

A kisvárdai színházi fesztivál fődíját az Vajdasági Tanyaszínház Ilja Próféta című előadása (rendező: Nagypál Gábor) kapta, a díjat az Emberi Erőforrások Minisztériuma ajánlotta fel. A közönségdíjat az Újvidéki Színház A patkányok című előadása (rendező: Alföldi Róbert) érdemelte ki.

Életműdíjat kapott Kötő József, aki színháztörténészként, pedagógusként és iskolaszervezőként is jelentős formálója az erdélyi színházi életnek, valamint Mokos Attila, a Komáromi Jókai Színház művésze, pályafutásának eddigi érdemdús szakaszáért.
Budapest Főváros Önkormányzatának díját a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Hamlet előadása illetve a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata és a Katona József Színház Vörös című produkciója kapta.

A Teplánszky Kati-díjat A halál nem bicikli és a Tapasztalt asszony című előadásokban nyújtott alakításaiért a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának művésze, Pámer Csilla kapta. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának díját megosztva a Vörös, A halál nem bicikli és a Tapasztalt asszony című előadásokban nyújtott alakításaiért a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagja, G. Erdélyi Hermina és a Portugálban nyújtott alakításáért a Kassai Thália színház tagja, Lax Judit kapta.

Kisvárda város díját megosztva a Vajdasági Tanyaszínház Ilja Próféta című előadásának díszletéért Boros Viktória és jelmezeiért Janovics Erika kapta. Kisvárda polgármesterének díját kapta a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Az ember komédiája című előadás rendezéséért Táborosi Margaréta.