elnökválasztás;Törökország;Abdullah Gül;

2014-06-30 12:10:00

Gül nem indul, szabad az út Erdogan előtt

Nem szándékozik részt venni az augusztus 10-i elnökválasztáson Abdullah Gül hivatalban lévő török államfő, jelentette vasárnap a török média. Az mostani elnökválasztás lesz az első alkalom Törökország történetében, amikor közvetlenül választanak köztársasági elnököt. Eddig a parlament választotta meg az ország első számú tisztségviselőjét. A közvetlen voksolást egy alkotmánymódosítás tette lehetővé.

A favorit az indulását hivatalosan még be nem jelentő Recep Tayyip Erdogan kormányfő, aki a tavaly kirobbant tüntetéssorozat és korrupciós botrány ellenére őrzi első helyét a népszerűségi listán. 

A szavazási szándékokról csütörtökön ismertetett felmérések szerint Erdogan mintegy 20 százalékponttal vezet legfőbb vetélytársai előtt.

A Genar közvélemény-kutató intézet azt állapította meg, hogy a kormányfő a voksok 55,2 százalékát nyerné el a választáson, míg a második helyre a két legnagyobb ellenzéki párt (a Köztársaság Néppárt (CHP) és a Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP)) közös jelöltje, Ekmeleddin Ihsanoglu (az Iszlám Együttműködés Szervezetének volt elnöke) futna be 35,8 százalékkal.

A MAK Consultancy még nagyobb győzelmet jósol Erdogannak, felmérése szerint az arány 56,1-34,2 lenne. A törökországi kurdokat képviselő legnagyobb párt valószínű elnökjelöltje, Selahattin Demirtas mindkét felmérés szerint 10 százalék alatt szerezne.

A két legerősebb török ellenzéki párt vasárnap hivatalosan is megerősítette, hogy közös jelöltet állítanak, Ekmeleddin Ihsanoglu tekintélyes muszlim diplomata indul támogatásukkal a tisztségért.

Ihsanoglu korábban az 57 iszlám államot tömörítő Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) főtitkára volt kilenc éven át, erről a pozícióról tavaly decemberben lemondott. Most a világinak tartott Köztársasági Néppárt (CHP) és a Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) közös jelöltjeként indul a török államfői tisztségért.

A kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) a tervek szerint kedden fogja bejelenteni, kit jelöl az elnöki posztra. Meglepetésre senki sem számít, szakértők szerint Gül bejelentése is Erdogan indulását készíti elő.