Bern: katasztrófa és csoda

Egy futball-világbajnokság döntője mindig nemzeti ügy, mennybe menetel vagy pokoljárás. Ez a legstabilabb országokban is így van – néhány napig, hétig. Aztán az élet megy tovább. Alighanem az 1954. július 4-i berni Magyarország-NSZK finálé volt a vb-döntők közül az egyetlen, amelynek a sporton túl valóban történelmi szerepe volt.

A győztes NSZK számára ez a 60 évvel ezelőtti győzelem maga volt a csoda, a német nép újjászületése, a háborús szégyenből való kilábalás első látványos jele. Nem véletlen, hogy számos filmet is készítettek róla. Rainer Werner Fassbinder 1979-es műve, a Maria Braun házassága utolsó képsoraiban, miközben hősnője az öngyilkosságba menekül a gázcsap kinyitásával, halljuk a rádióriporter diadalittas ordítását: „Vége! 3-2! Németország újra nagy”. Ugyancsak a nemzeti önbecsülést hangsúlyozza A berni csoda című film (2003). Magyarország számára viszont a vereség felért egy újabb Moháccsal, hiszen egy négy éve veretlen csapat, a világ legjobb 11-e szenvedett máig fájó vereséget, szaporítva az amúgy is gyógyíthatatlannak tűnő nemzeti fájdalmakat. Egyes történészek még azt is megkockáztatják, hogy ha nincs a berni döntő, akkor nincsen 1956 sem, mert az emberek elvesztették legszebb illúziójukat, és feltörtek bennük a Rákosi-diktatúra által elfojtott érzelmek, rájöttek arra, hogy a „világok legjobbika” mégsem a legjobb…A döntő után napokig zavargások voltak Budapesten, halálosan megfenyegették Sebes Gusztáv szövetségi kapitányt és a játékosokat, egyeseket egyenesen „hazaárulónak” kiáltottak ki.

A berni „csatavesztés” fájdalmát az is fokozza, hogy a mai napig nem világos, mi okozhatta a vereséget. Számos „összeesküvés-elmélet” született róla, kezdve, hogy a vb-n háromszor kapott a magyar csapat angol bírót alig egy évvel a londoni 6-3 után - aki a döntőben nem adott meg nekünk egy szabályos gólt - odáig, hogy doppingolták a németeket a második félidőben. Persze arról is sok szó esik, hogy Sepp Herberger, az NSZK szövetségi kapitánya az első csoportmérkőzésen, amelyen 8-3-ra kikaptak, a „tartalékcsapatot” küldte a pályára, hogy Puskás Ferenc, aki épp az első német meccsen szenvedett súlyos sérülést, nem épült fel teljesen a döntőre, mégis pályára lépett. De az legalább ennyit nyomott a latba, hogy az NSZK könnyebb ágon került be épp e vereségnek köszönhetően a döntőbe, míg a magyaroknak Brazíliával és a világbajnok Uruguay-jal kellett megküzdenie kőkemény meccseken. Máig nincs magyarázat arra, hogy a balszélső Czibor Zoltánt miért küldte jobbszélre Sebes Gusztáv kapitány és miért Tóth Mihály lett a balszélső. Okolják a németeknek, különösen Fritz Walter csapatkapitánynak kedvező esőt, és az Adidas futballcipőt, amit a németek a döntő előtt kaptak meg és ez megkönnyítette mozgásukat a sáros talajon. Később ugyanez a kétségbeesett bűnbak-keresés zajlott le 1986-ban a szovjetek elleni irapuatói 0-6 után, de akkorra már hozzászoktunk a kudarcokhoz.

A vereség az Aranycsapat szétbomlásának kezdete is volt. Többeket koholt vádakkal illettek, és törvényszerű volt, hogy 1956-ban, a csapat gerincét adó Honvéd külföldi túrájáról Puskás, Kocsis Sándor, a vb gólkirálya és Czibor Zoltán nem tértek haza.

Az 1954-es vereség árnyékában sokan hajlamosak elfelejteni azt, hogy a 60-as évek még jött a magyar futballnak egy virágkora, amikor két olimpiát nyertünk, 1964-ben 3. helyen végeztünk az Európa-bajnokságon, klubcsapataink több nemzetközi kupáig jutottak el – 1965-ben a Ferencváros meg is nyerte a Vásárvárosok Kupáját – Albert Flórián 1967-ben Aranylabdás lett, 1968-ban négy magyar játékos szerepelt a Brazília elleni világválogatottban. Aztán jött egy újabb „nemzeti gyásznap”, 1969. december 3, Marseille, amikor „jöttek a csehszlovákok”. Az azóta eltelt 45 év alatt mindössze három alkalommal voltunk ott a futball-világbajnokságokon.

A berni „csatavesztés” kapcsán óhatatlanul eszembe jut Hollandia. 1974-ben a Cruyff-féle csodacsapat ugyanúgy járt az NSZK-val, mint mi 20 évvel később. A németeknek „sikerült” könnyebb ágra jutni, és a döntőben megint kikapott a világ akkori legjobb csapata. Négy évvel később ismét az Oranje volt a legjobb, de egyszerűen nem győzhettek a junta legitimitása érdekében győzelemre irányított házigazda argentinok ellen. Négy éve a harmadik vb-döntőjüket is elveszítették. De ők valami csoda folytán újra és újra talpra állnak, nem kizárt, hogy most is ott lesznek a fináléban. És az sem kizárt, hogy ott megint a rendező ország állja az útjukat, pedig jobbak náluk…