Sneider Tamás részt vett Göncz Árpád kifütyülésében

Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnöke a Hír TV hétfő esti Híradójában elismerte, hogy részt vett 1992. október 23-án a Kossuth téren Göncz Árpád köztársasági elnök kifütyülésében.

Az 1992. október 23-i eseményekről a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) által készített jelentést, valamint a Füzessy Tibor nemzetbiztonságért felelős tárca nélküli miniszternek írt értékelő jelentést az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának honlapján hozták nyilvánosságra.

A titkosszolgálati jelentés kitér az egri szkinhedekre, akik készültek a Göncz-beszéd megzavarására. Vezetőjüket név szerint nem említi a dokumentum, de azt írják róla, hogy ő készítette elő a budapesti utat. "A leírtak ráillenek az Országgyűlés jelenlegi jobbikos alelnökére" - hangzott el a Hír Tv-ben, és megjegyezték, hogy Sneider Tamás akkoriban a Nemzeti Ifjak Egyesületének vezetője volt.

A Hír TV riporterének kérdésére Sneider Tamás azt mondta: a Nemzeti Ifjak Egyesülete képviseletében utaztak vonattal Budapestre, illetve ekkor - október 23-án - alakult a Független Kisgazdapártnak az ifjúsági szervezete. "Tehát gyakorlatilag magamra ismerhetek, csak nyilvánvalóan ezt a szkinhed jelzőt nem tudom elfogadni" - mondta a képviselő.

A képviselő kijelentette: nem azért utaztak a fővárosba, hogy megzavarják az eseményeket. Mint mondta, azért jöttek, hogy megalakuljon a Kisgazdapárt ifjúsági szervezete. Utána mentek át a Kossuth térre, "ahol ez a fütyülés megtörtént, abban részt is vettünk, mert én személy szerint - nem szégyellem - Göncz Árpáddal nem tudtam egyetérteni" - mondta Sneider Tamás.
Az mno.hu május 6-án írt arról, hogy Molnár Zsolt - aki 2006 óta a szocialista párt országgyűlési frakciójának tagja, jelenleg a nemzetbiztonsági bizottság elnöke - egykor együtt tüntetett szkinhedekkel. A portál egy a 168 Óra fotósa által készített, a hetilapban megjelent képet is közölt, amelyen a lap szerint Molnár Zsolt látható "a bőrfejűekre jellemzően fejére húzott kapucniban szkinhedekkel" Göncz Árpád köztársasági elnök 1992-es Kossuth téri kifütyülésén". Akkor az mno.hu azt is megjegyezte: a szocialista párt "állítólagos szkinhed múltja" miatt támadta a jobbikos Sneider Tamásnak az Országgyűlés alelnöki posztjára jelölését.

Az egykori NBH most nyilvánosságra hozott jelentése szerint az 1992. október 23-i zavargásokon megjelent fővárosi és vidéki, elsősorban szkinhed fiatalok tevékenységét, két - a nyilvánosságra hozott jelentésben kitakart - szervezet koordinálta. Kiderült, hogy az állami ünnepségsorozatra készülve több olyan intézkedést hoztak, amelynek révén az események "időben" ismertté váltak: a rendőröknek október 23. előtt sikerült lefoglalniuk fasiszta röplapokat, gyakorló kézigránátokat és nagy mennyiségű robbanóanyagot is, amellyel a Szabadság téri szovjet emlékművet akarták felrobbantani.
Molnár Zsolt az MTI-nek hétfőn azt mondta: sajnálja, hogy 22 évet kellett várni a jelentés megismerésére. Ismét kijelentette: nem volt szkinhed, neve nem szerepel a jelentésben.

Szerző

Visszavonták a másodfokú riasztásokat

Mérséklődött a zivatar, visszavonták a korábban heves zivatarok, illetve felhőszakadás miatt kiadott másodfokú riasztásokat és az éjfélig szóló figyelmeztetéseket is.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn kora este az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint már csak Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében van érvényben elsőfokú riasztás heves zivatar és felhőszakadás miatt.

Kedd hajnalig főként az északkeleti megyékben fordulhat elő elszórtan zivatar - írták. Napközben is az északkeleti megyékben helyenként előfordulhat zivatar, amelyhez néhol nagyobb mennyiségű (15-20 milliméter körüli, kis eséllyel annál több) csapadék és kisméretű jég társulhat. 

Keddre is Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést, de már csak a felhőszakadás veszélye miatt.

Az előrejelzés szerint kedden az ország nagyobb részén napos időre lehet számítani. Többfelé megélénkül, helyenként megerősödik a szél, de délután mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet 8-14, a legmagasabb 22-26 Celsius-fok között várható.

Szerző

Törvénnyel büntet a Fidesz

Publikálás dátuma
2014.06.30. 21:32
Az államtitkár – kormánya nevében is – dühös az RTL Klubra, így az újabb módosítóval ismét durván beleavatkozik a médiaviszonyok
Csak azért sem hagyja annyiban a kormány, hogy az RTL Klub idén kevesebb reklámadót fizessen: az eredetileg a TV2-n könnyíteni kívánó törvénymódosítóhoz - miközben a jogszabály még hatályba sem lépett - hétfőn újabb módosítót nyújtott be a fideszes L. Simon László. Eszerint már csak az a cég csökkentheti a reklámadó alapját a korábbi évek elhatárolt veszteségével, amelyik tavaly veszteséges volt, vagy nullás eredményt ért el. Így a módosítás már egyértelműen az RTL-t kívánja sújtani, hiszen konkurensével ellentétben nyereséges volt.

"Szinte tudni lehetett, hogy ha az eredetileg elfogadott törvényt nem sikerül úgy megfogalmazni, hogy az ezt a célt elérje, azt azon nyomban módosítani fogják és még inkább az RTL-re szabják" - kommentálta a friss beadványt az RTL Magyarország. A társaság szerint ez nyílt beismerése annak is, hogy a különadónak semmi köze az arányos közteherviseléshez, amellyel eddig következetesen indokolták a reklámadót a kormánypárti politikusok. A csatorna nem hagyja annyiban, és régiós vezetőjük jelezte: nemzetközi bírósághoz fordulnak.

"Tanulmányozzuk az államfő által hitelesített törvényt, kiszámoljuk, hogy pontosan mekkora adót szabnak ki ránk, mert a pontos összeget még nem is tudjuk. De utána lépünk" - jelezte Andreas Rudas, a német RTL-csoport Délkelet-Európárt felelős regionális igazgatója a hvg.hu-n, hozzátéve: biztos abban, hogy a nemzetközi bíróság nekik ad majd igazat, még ha az ügy évekig is húzódhat, "végig kell csináljuk". Fideszes politikusok kitartóan céloznak arra, hogy a csatorna mindenféle számviteli trükkökkel két évig nem fizetett társasági adót - Varga Mihály gazdasági miniszter az adóhatóságot is rájuk küldte ezen felbuzdulva -, de Rudas kizárta, hogy ilyesmi történhet. Azt mondta, semmiféle törvényt nem játszottak ki, nem vetettek be illegális adózási cselt, ugyanis bármilyen üzleti műveletet hajtottak is végre, annak adóvonzatáról mindig konzultáltak az adóhatósággal, "annak jóváhagyása nélkül sosem" léptek. Ez egybecseng Kolosi Péter programigazgató múlt heti kijelentésével, ami szerint a NAV-nak már gyakorlatilag saját irodája van náluk, olyan gyakran ellenőriznek.

A régiós igazgató egyébként a Marketing & Media portálnak is hasonlóan nyilatkozott, ám ott kitért arra is, hogy azért is megéri beleállniuk az ügybe, mert ha nyernek a nemzetközi bíróságnál, visszakapják a pénzt, amit most elveszítenek - ugyanis a törvényt be fogják tartani, és nem tudja elképzelni, hogy ne fizetnék be a reklámadót, bármennyi is legyen az. Bár szóba került, hogy az RTL mögött álló Bertelsmann tulajdonosa gazdag és befolyásos, és még Angela Merkel német kancellárral is jóban van, ám nem valószínű, hogy politikai segítséget kérnének: mint mondta, "mi magunk próbálunk megoldást találni".

Kitartásuk alapját vélhetően a magyar RTL piacvezető, és sok éven át nyereséges pozíciója is adhatja, hiszen a német anyacég "el tud nézni" néhány veszteséges, reklámadó sújtotta évet. Rudas is kiemelte, amikor egy cég profitja normális esetben 10 százaléka az árbevételnek, akkor az árbevételre kivetett 40 százalékos különadó miatt "csak veszteség" következhet.

L. Simon azonban nem pusztán az RTL-re kíván sújtani - amelyet eleve azzal indokolt, hogy az adókötelezettség-teljesítés "elmaradásának megakadályozása" miatt szükséges -, mert a módosító adókötelessé tenné a reklámügynökségeknek adott kedvezményeket, vagy a nekik visszajuttatott úgynevezett bónuszokat is, mint arra már a reklámadó-törvény benyújtásakor is utalt a képviselő. Ráadásul már a Google és a Facebook megadóztatását is érintené majd a hatályba lépő törvény: ugyanis az adóalanynak nyilatkoznia kell arról, hogy az adókötelezettség a reklámok közzétételéért őt terheli, de ha ezt elmulasztja, úgy a reklám közzétevője lesz az adóalany. Így ha a két gigacég nem jelentkezik be önként reklámadót fizetni, a náluk hirdetőknek kell helyettük fizetni.

Szerző