Harcsa Veronika;fellépés;Bin-Jip zenekar;A 38-as hajó;Fonogram díjátadó;

2014-07-02 07:47:00

Bin-Jip az A38-on

Harcsa Veronika, Andrew J és Gyémánt Bálint táncos, elszállt, elektronikus, triphopos világot hozó kitűnő zenekara a Bin Jip  az A 38-on lép fel szombat este.

A zenekar megalakulása után nem kapkodta el a színre lépést: több, mint egy évig írták és csiszolgatták eklektikus, a korábbi munkáikhoz képest modernebb és kísérletezőbb hangzású, mégis dalközpontú műsorukat, mielőtt 2010-ben koncertezni kezdtek volna.

A Bin-Jip zenekar igen demokratikus munkamódszerrel dolgozik: a zenészek szinte egyenrangú zeneszerzőkként, hangszerelőkként és producerekként vesznek részt a munkában – nemcsak saját hangszeres szólamaikkal járulnak hozzá az egészhez, hanem együtt alakítgatják a dalszerkezeteket, hangszíneket, effekteket.

Enter című bemutatkozó lemezük 2010 őszén jelent meg Magyarországon saját alapítású, LAB6 nevű kiadójuknál, Japánban pedig a Whereabouts Records gondozásában. Ezen lemez készítésekor és a hozzá kapcsolódó turnék alatt Kaltenecker Zsolt billentyűs is a zenekar tagja volt. Az Enter a 2011-es Fonogram díjátadón az év alternatív albumának járó díjat nyerte.

A zenekar nevét az azonos című koreai film után kapta, a kötődési pont – túl azon, hogy ez a tagok egyik kedvelt filmje – az, hogy a különös hangulatú alkotás lakásokban, szobákban játszódik, a zenekar eddigi léte pedig szintén szorosan kötődik egy szobához, Andrew nappalijához, ahol a dalok készültek, és a zenészekből zenekar lett.?Jelenleg második lemezükön dolgoznak.