Budapest Pride;Szivárvány Misszió Alapítvány;Rózsa Milán;Fővárosi Közigazgatási Bíróság;Kemenár Zoltán;

Alig több mint ötvenen a Pride ellen

Hiába fejezte ki a kiállását számos ország is a Budapest Pride mellett, a magyar bíróság a szombaton várható több ezres tömeggel szemben most is engedélyezett egy ellentüntetést - pusztán azért, mert a gyakorlat alapján a rendőrség tud biztosítani két rendezvényt is. A "családvédők" ennek ellenére nem tolonganak, még százan sem jelezték, hogy az LMBTQ-közösség ellen vonulnának. A szervező Szivárvány Misszió Alapítvány nem is tart a bejelentett ellendemonstrációtól, sokkal inkább a nem bejelentettektől. 

Nem indokolta meg kellőképen a BRFK, hogy a demonstráció célja "a köznyugalom megzavarására miért lenne alkalmas" - lényegében ezzel indokolta a Fővárosi Közigazgatási Bíróság, hogy a rendőrség tiltó határozatával szemben igenis lehet ellentüntetést tartani a Budapest Pride szombati felvonulásával. Még ha az azzal egy időben és egy helyen zajlik is.

Míg a melegfelvonulás szimpatizánsai 15 órától gyülekeznek a Kossuth tér-Alkotmány utca sarkánál, addig a radikális "családvédők" - vagy ahogyan a Facebookon szervezett eseményt hirdetik: "A család nevében" - ugyanott teszik ugyanezt, csak negyed órával korábban.

Lapunk úgy tudja, az ellentüntetést nem más, mint a "hazafias tábor egy régi harcosa", a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomban ténykedő Kemenár Zoltán jelentette be, de a BRFK nem is vette tudomásul a bejelentését: éppen azért, mert az LMBT rendezvényéhez időzítette, másrészt, mert egy olyan szervezet vezetőségének tagja - indokolták -, amely "köztudottan radikális ellenszenvvel viseltet" a meleg és leszbikus közösségek felé. Ezt a határozott indoklást támadta meg a bíróságon Kemenár, akinek felülvizsgálati kérelmét alaposnak találták.

A bíróság így lényegében a szélsőséges HVIM mellé állt, megpedig azért, mert szerintük "a kérelmező a család hagyományos értékeinek népszerűsítése miatt" jelentett be rendezvényt, amelyen még "fel kívánta hívni a figyelmet a gyermekek jogaira is".

Nem elég indok az az elutasításhoz, hogy valaki a HVIM-et képviseli, a két csoport közötti értékrend és életmódbeli különbség békés kifejezésre juttatása nem minősül emberi méltóságot sértő véleménnyilvánításnak - így a bírósági határozat. (Ehhez képest a családvédő szervezők utóbb úgy rohantak ki a rendőrség ellen, hogy az azért nem tudja "elfogultság nélkül" végezni a munkáját, mert "a homoszexuális lobbi" nyomást gyakorol rá.)

Ezek után tehát a rendőrség felelőssége, hogy ne történjen atrocitás, és egyszerre biztosítsa a két rendezvényt - még ha Kemenár is mindössze 5-25 fős részvételt jelentett is be. Ez a létszám a bíróság szerint "a Kossuth tér mérete miatt problémát nem jelent", a résztvevők biztonságát "kordonnal elzárva rendőrsorfallal maximálisan garantálni lehet".

Nem tart különösebben az ellentüntetéstől a szervező Szivárvány Misszió Alapítvány aktivistája sem. Mint Rózsa Milán lapunknak fogalmazott: sokkal inkább lehet félni "a nem bejelentett" felvonulóktól, hiszen a családvédők egy kalkulálható, a rendőrség által kezelhető létszámot jeleztek. A bejelentésük eleve nem az ártó szándékra utal - mondta Rózsa, aki szerint érthető a rendőrség és a bíróság döntése is.

Ugyanis előbbinek csak plusz munkát jelent, ha két rendezvényt is biztosítania kell, utóbbi pedig érthetően hivatkozik a korábbi hasonló gyakorlatra. "Ám ha nem jogi szempontból nézzük, lesz 100, vagy akár 300 családvédő, de a mi oldalunkon ott lesz 4-5 kamion, és vagy 8-10 ezer ember" - mondta az aktivista, megjegyezve, csak a mozgalomnak jön jól, ha ez a különbség a felvételeken is látszódni fog.

A bíróság azért arról is határozott, hogy ha a bejelentettnél többen jelennének meg az ellentüntetésen, vagy az a bejelentettnél tovább tartana, fel lehet oszlatni. Egyelőre "A család nevében" szóló homofóbokra nem sokan kíváncsiak, a Facebookon még hatvanan sem jelölték be részvételüket.

Így tőlük tényleg nem kel tartania a Pride-nak, de könnyen lehet, hogy kapnak segítséget: ugyanis a Jobbik - noha hangsúlyozottan nem "terveznek" ellenfelvonulást - jelezte, amúgy támogatják "a nagycsaládos modellt hirdető rendezvényt".