alapjogi biztos;segítő kutyák;

2014-07-04 07:14:00

Sérülnek a segítő kutyák gazdáinak jogai

Bár a segítő kutyák alkalmazásának feltételei az elmúlt években javultak, a jogszabály nem rendelkezik arról, miként ellenőrzik az előírások betartását - állapította meg Székely László alapjogi biztos a négy évvel ezelőtt hatályba lépett rendelet gyakorlati utóéletét vizsgálva. A segítő kutyák alkalmazását szabályozó rendelet és alkalmazása továbbra sem felel meg a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ Egyezményben rögzített, Magyarországon is törvénnyel kihirdetett normáinak. 

A "Méltóképpen másképp" elnevezésű fogyatékosügyi program keretében az állampolgári jogok országgyűlési akkori biztosa még 2008-ban vizsgálta a vakvezető kutyákkal közlekedők jogait. Mivel a jelentésben feltárt visszásságok voltak, ezek orvoslása érdekében olyan módosításokat kezdeményezett, amely lehetővé teszi, hogy a vakvezető kutyával közlekedők például az élelmiszer-elárusító helyekre a kutyáikkal is bejussanak. Az illetékes miniszter a kezdeményezéssel egyetértett. Ennek eredményeként az önálló életvitelük elősegítésében, illetve a veszélyhelyzet elhárításában segítő, kutyát alkalmazó személy a lakosság elől elzárt területek kivételével jogosult a kutyát használni a közszolgáltatást nyújtó intézmény, szolgáltató területén és egyéb, mindenki számára nyitva álló létesítményben vagy területen.

A négy évvel a jogszabály-módosítás hatályba lépése után Székely László ombudsman utóvizsgálatában azt állapította meg, hogy a gyakorlatban a korábbinál lényegesen kevesebb a korlátozás. A megkeresett közszolgáltatók igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy biztosítsák a gazdák számára a közszolgáltatáshoz való egyenlő esélyű hozzáférést, így akadálymentes és a segítő kutyával is megközelíthető ügyfélszolgálati irodákat, várótermeket, eladó tereket alakítottak ki. Többek között lehetővé teszik, hogy a vakvezető kutyával közlekedők az élelmiszer-elárusító helyekre a kutyáikkal is bejussanak. Egyes kereskedelmi üzletláncok kiemelt figyelmet fordítanak a munkatársaik tájékoztatására, továbbképzésére, oktatására. A Budapesti Közlekedési Központ igyekszik lehetővé tenni, hogy a segítő kutyával érkezőknek külön leállítsanak egy mozgólépcsőt. Ez azonban nem mindenütt és nem minden napszakban lehetséges, ami a biztos álláspontja szerint messzemenően nem meríti ki a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés fogalmát.

A vizsgálat feltárta, a segítő kutyák alkalmazását szabályozó rendelet és a szabálysértési törvény nincs összhangban. A rendelet szerint a segítő kutyára nem kell szájkosár, a törvény előírásai szerint viszont - a vakvezető és a mozgáskorlátozottat kísérő kutya kivételével - a többi segítő négylábúra szájkosarat kell tenni, ha például a gazdájával üzletbe megy, vagy tömegközlekedést vesz igénybe. Így viszont a - szintén segítő kutyának minősülő - hangot jelző, rohamjelző, személyi segítő, valamint a terápiás kutyát alkalmazó embert hátrányos megkülönböztetés éri. Több jogszabály pedig leszűkíti a segítő kutya fogalmát a vakvezető kutyára - jegyzi meg a hivatal közleménye.

A vizsgálatból kiderült: a jogszabály nem rendelkezik arról, miként ellenőrizhető, hogy a közszolgáltatást nyújtó intézmények betartják-e a hatályos rendeletet, illetve arról, hogy megszegése esetén milyen hatékony, a jogszerű jogalkalmazást elősegítő szankciót, jogorvoslati lehetőséget lehet alkalmazni.
A segítő kutyákat kiképző szervezetek folyamatos forráshiánnyal küzdenek, a csekély számú pályázat kiírása kiszámíthatatlan és esetleges, a feltételeik pedig nem életszerűek: például legtöbb esetben 6-12 hónapot támogatnak, annak ellenére, hogy egy segítő kutya felkészítése 18-24 hónapot igényel.