Tízezren is lehetnek ma a Budapest Pride-on

Mindent megtesznek a Budapest Pride szervezői, hogy semmilyen atrocitás ne érje a felvonulókat - erre utal legalábbis, hogy változtattak a korábbi, a Kossuth tér-Alkotmány utca sarkára hirdetett gyülekezési helyszínen. A Pride Facebook-oldalára frissen felkerült térképen azokat a javasolt útvonalakat emelték ki, melyek elkerülik az ominózus sarkot, amelyre a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) egy tagja rászervezte saját "családvédő" ellentüntetését, ráadásul arra az időpontra, amikor a Pride is várja oda a felvonulókat.

Milanovich Dominika, a rendezvénysorozatot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány szóvivője arról tájékoztatta lapunkat, hogy "alapvetően" az Alkotmány utcába várják a résztvevőket ma délután 3-ra, a helyszínt észak felől, a Szalay és Honvéd utcákból, a Kossuth téri metrótól a Báthori, illetve Honvéd utcákból, valamint a Bajcsy-Zsilinszky útról javasolják megközelíteni. A cél egy közös piknik lesz a Városligetben. Tavaly legalább tízezren vonultak, idén is hasonló részvétel várható - miközben a "családvédők" alig százan lesznek.

Megírtuk, a "családvédők" ellentüntetését a rendőrség ugyan nem vette tudomásul - éppen a Pride-éval azonos időpont és helyszín miatt -, de a bíróság a HVIM panaszának adott igazat, amely szerint a rendőrség nem indokolta meg, "a köznyugalom megzavarására miért lenne alkalmas" a homofób ellendemonstráció. Pikáns, hogy a rendőrségi elutasítást a "családvédők" azzal fogadták, hogy a hatóság "a homoszexuális lobbi" miatt nem tudja "elfogultság nélkül" végezni a munkáját.

Egyébként csakúgy, mint tavaly, a szervezők idén is meghívtak minden közjogi méltóságot - így a kormányfőt, a köztársasági elnököt, és a legfőbb ügyészt is -, a pártok és a parlamenti frakciók vezetőit, valamint a főpolgármestert, de a múlt heti megnyitón egyikük sem tette tiszteletét. Aligha mutatkozik ma a helyszínen Orbán Viktor, Áder János, Polt Péter, vagy Tarlós István; tavaly kínos füllentésen is kapta utólag a sajtó a kormányfőt, aki letagadta, hogy kapott volna meghívót, miközben a titkársága előzőleg már válaszolt is a szervezőknek, miért nem tud megjelenni Orbán a rendezvényen.

Szerző

Ki épít és mit Dunakeszin?

Publikálás dátuma
2014.07.05. 07:07
Egy titokzatos hivatalos mozdulat, és újra itt a daru FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Botrányos építkezésre hívták fel figyelmünket Dunakeszi polgárai. A Barátság úti lakótelep eső-, bel-, és árvíz áztatta ingatlanán nagy valószínűséggel jogszerűtlenül épülő társasház évek óta borzolja a környéken lakók idegeit. A felháborodott szomszédok több feljelentést is tettek, eredménytelenül. A fideszes polgármester és a jegyző szerint minden a legnagyobb rendben.  

Az ügy előzményei: az építési engedélyt még 2008-ban adták ki a területre, a Dunapanoráma-ház 2007 Kft. szeretett volna felhúzni a Barátság úti lakótelepen egy ötemeletes társasházat, ám a vállalkozó csődöt jelentett, a munka leállt. Információink szerint néhány ügyfél is károsult, ők előleget fizettek a meg sem épült lakásokra. Az elhagyatott területen évekig nem dolgozott senki, az alapot az árvíz kétszer is elmosta. A szomszédos társasház egyik lakója elmondta: a területet nem kerítették el, többször előfordult, hogy gyerekek játszottak az építési hulladékok, fedetlen aknák és kiálló vasrudak között. "Mindig rettegtünk, hogy valami baj történik" - meséli a szomszédban lakó tanárnő.

2014 áprilisában ismét elkezdődött az építkezés - amire senki sem figyelmeztette a szomszédban lakókat, egy reggel egyszeriben hangos fúrás-faragásra ébredtek. Ugyanakkor az egyik lakónál is meglévő, 2008-ban kiadott engedély érvényességi ideje szerint az 2013-ban lejárt, újabb engedély kiadásáról senki sem tudott. Mint kiderült: az önkormányzati példány szerint a korábban kiadott építési engedély érvényességi idejét további két évvel meghosszabbították. Az "új" dokumentum szintén lapunk birtokába került: a hosszabbítás szó szerint egyetlen tollvonással született, az eredeti dátumot áthúzták, alatta ott az új dátum kézírással a "hivatalos" dokumentumon. A felháborodott lakók szerint ez okirathamisítás, feljelentést is tettek, eredménytelenül. Úgy tudjuk, az építkezést ugyanaz a személy kezdte meg - más cégnévvel -, aki korábban csődöt jelentett.

Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció (DK) területi elnöke elmondta, hogy időközben módosult a helyi építési szabályzat, így a korábbi engedéllyel ellentétben - ami lehetővé tette a 114 lakásos társasház építését - a mostani szabályozás mindössze nyolclakásos, legfeljebb kétszintes épület kialakítását tenné lehetővé. Ennek ellenére az építkezés folyik, a munkások már a harmadik szinten dolgoznak. Rónai szerint az eredeti építési engedély sem tökéletes. Nem tudni, hogy az árterület közvetlen közelében lévő ingatlan talaja, a süllyedő, vizes alap elbírná-e egy ötemeletes épület terhelését. Egy független szakértő szóbeli tájékoztatása szerint a területen legfeljebb kétemeletes házat lehetne építeni. Az épület garázsszintjében a rendszeres szivattyúzások ellenére évekig állt a víz. Nem tudni, az építés megkezdése előtt történt-e bármiféle felmérés, vajon az alap mennyire rongálódott meg az évek során.

A DK területi elnöke a következőkre is felhívta a figyelmet: "az építkezés környezetében lévő épületek szintmagassága a Duna felé haladva folyamatosan csökken, a tízemeletes panelházak elé négy-ötemeletes házak épültek, azok elé mindössze kétemeletesek, így a panorámából egyik társasház sem veszített. Az épülő ház viszont minimum egy emelettel magasabb lesz, mint a már meglévő társasházak, azaz biztosan károsítják a szomszédok tulajdonosait." A lakók szerint senki sem foglalkozik lakásaik többmilliós értékromlásával. További érdekesség, hogy hirtelenjében egy poros földutat minősítettek át "közvetlen szomszéddá", így a "valódi" szomszédok, egy társasház lakói - akiket körülbelül egy tíz méter szélességű parkoló választ el az építési területtől - fellebbezési jogukat is elveszítették.

A lakók Facebook-csoportot alakítottak, ügyvédet fogadtak, a rendőrségre, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalba, a Váci Járási Hivatal Építésügyi Felügyeletéhez és a Nemzeti Nyomozó Irodához is benyújtották feljelentéseiket, érdemi előrelépés azonban nem történt, hivatalos válasz nincs. A lakók szerint a Dunakeszi Önkormányzat nem igazán foglalkozik az üggyel, pusztán látszatintézkedéseket tesz, Dióssi Csaba fideszes polgármester szerint neki nincs joga mindezt fölülvizsgálni, azonban még májusban megkérte Molnár Györgyöt, a város jegyzőjét, vizsgálja ki az ügyet. A jegyző szerint az építési terület hivatalosan nem számít árterületnek. A 2008-ban kiadott építési engedély megfelel az akkor hatályos jogszabályoknak, és 2015. június 15-ig érvényes. A jegyző nem tesz említést a szabálytalanul, tollal áthúzott és meghosszabbított (meghamisított?) szerződésről. Kitér azonban arra, hogy "az építési engedélyezési eljárás tekintetében az önkormányzatnak semmilyen hatásköre nincs", illetve hogy "a jogerős építési engedély szerint folyamatban lévő építkezést az önkormányzat megakadályozni nem tud." "Vagyis magasról tesznek a fejünkre. Azt csinálnak, amit akarnak" - vélekednek a dunakesziek.

Lépfenefertőzés Tiszafüreden

Publikálás dátuma
2014.07.05. 07:05
Az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. munkatársa dolgozik egy Tiszafüred- Kócsújfalu melletti szarvasmarhatelepen MTI FOTÓ: CZEGLÉDI Z
Lépfenefertőzés gyanúja miatt hat embert ápolnak a debreceni Kenézy kórházban - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken. A betegek jó általános állapotban vannak, várhatóan néhány napon belül elhagyhatják a kórházat. A fertőzés illegális marhavágás következménye, a húsból főzőkonyhák is kaptak. A hatóságokat későn értesítették.

Az MTI által kiadott közlemény szerint az utóbbi napokban egy tiszafüredi szarvasmarha-telepen két marhát vágtak le illegálisan. Az állatokról feltételezni lehetett, hogy betegek, de erről az állategészségügyi hatóságot nem értesítették. A kórházba került emberek az illegális szarvasmarhavágás során fertőződhettek meg. A Nébih vizsgálata a helyszínen még fellelhető fagyasztott húsból kimutatta a lépfene baktériumot. A hatóságok kérik azokat, akik a beteg állatokkal közvetlen kapcsolatba kerültek, vagy fogyasztottak azok húsából, és észlelik magukon a betegség tüneteit, mielőbb forduljanak orvoshoz.

Az időben felfedezett lépfene antibiotikummal jól gyógyítható, a szakemberek a helyszínen megtették a szükséges intézkedéseket, közvetlen veszéllyel már nem kell számolni. Megelőző antibiotikumos kezelést kapnak azok, akik nem betegek, de érintkezésbe kerülhettek a fertőzött szarvasmarhákkal vagy a feldolgozáskor azok húsával.

A fertőzésnek kitett állatok vakcinázását megkezdték. Az illegálisan levágott állat húsának egy részét családilag használták fel, a másik részét a több konyhát is üzemeltető Füredi Hableány Bt.-hez szállították. A cég felelőssége, hogy illegális forrásból, szabálytalanul szerzett be húst és azt a közfogyasztásban értékesítette. A Nébih a konyha működését csütörtökön felfüggesztette, az ügyben rendőrségi feljelentést tesz. A tiszafüredi önkormányzat ugyanakkor felmondta a nyári szünidőre kötött szerződést a város diákétkeztetését ellátó bt.-vel. Pintér Erika polgármester úgy tudja, hogy a szarvasmarhákat a City-Farm Kft. kócsújfalui telephelyén, illetve a Fekete rétnek nevezett legelőn tartották, ahol most több hatóság is vizsgálódik.

Az ügy kapcsán tegnap sajtótájékoztatót tartott Gőgös Zoltán szocialista agrárpolitikus, aki szerint Fazekas Sándor miniszternek, mint helyi országgyűlési képviselőnek, komoly politikai felelőssége van abban, hogy "a hatóságok eltitkolnak egy ilyen problémát". Gőgös úgy tudja, az első beteg már három-négy napja kórházba került, a helyi védelmi bizottság elnökét és a lakosokat mégis csak csütörtök este értesítették. Ha a hatóságok időben intézkedtek volna, nem kellett volna öt embernek kórházba kerülnie. Nem érti senki, hogy "milyen erők támogatásával" volt eddig az egész ügy eltussolva - jelentette ki Gőgös Zoltán. Az MSZP válaszokat vár többek között arra: Fazekas Sándor tudott-e róla, illetve adott-e utasítást a hatóságoknak, hogyan járjanak el az ügyben; igaz-e, hogy az érintett telephely tulajdonosa komoly támogatója volt a miniszternek a választási kampányban; Fazekas Sándor nem gondolja-e, hogy mindez elegendő, hogy benyújtsa a lemondását? Amennyiben nem teszi meg, Orbán Viktor miniszterelnöknek kellene felmentenie miniszterét.

Gőgös Zoltán - utalva a június végén kiderült botulizmusos megbetegedésekre - azt mondta, hogy két héten belül két élelmiszerbiztonsági botrány elég indok, hogy a rendszert visszaállítsák a normális működésbe. A Népszava kérdésére Gőgös elmondta: 2010 előtt a csak a miniszternek alárendelt főállatorvos rendelkezett teljes felelősséggel az élelmiszerbiztonsági rendszer felett. Ha úgy adódott Sopronból rendelt Békéscsabára állatorvosokat, így senki nem tudott eltussolni semmit. 2010 után az állategészségügyi hálózatot felosztották a kormányhivatalnoki rendszerben, a központi szerv, a Nébih szakemberei pedig, ha akarnák sem tudnák átlátni az egész országot, a helyi gondokat a helyi állatorvosoknak kellene megoldaniuk, de ahhoz nincs elegendő pénz, hogy rendszeresen ellenőrizzenek. Akkor mennek a beteg állatokhoz, ha hívják őket, így aztán előfordulhat, hogy kéz kezet mos alapon, az orvos tudtán kívül a "helyi kiskirályok" elhallgatják a megbetegedéseket.

Csak több szarvasmarha megbetegedése, elhullása után értesítették a hatósági állatorvost arról, hogy a Tiszafüred határában lévő telepen aggályokra adott okot egy elhullott állat szerveinek vizsgálata - közölte Péter István Jász-Nagykun-Szolnok megyei főállatorvos pénteken egy sajtótájékoztatón, Szolnokon. Miután a lépfenebetegséget július 2-án megállapították, elkezdődtek a hatósági intézkedések, az állományt forgalmi korlátozás alá vették és hozzáláttak az állatok vakcinázásához. A járványtani nyomozás során kiderült, hogy több állat kényszervágása már korábban megtörtént, és a húsukból sajnálatos módon főzőkonyhák is kaptak.

Időben?

Az illetékes hatóságok időben megtettek minden szükséges intézkedést, amikor kiderült, hogy Tiszafüreden lépfenével fertőzött szarvasmarhákkal vagy feldolgozáskor azok húsával többen is megfertőződhettek - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) péntek délután az MTI-vel. Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert a hatóságok a szokásos hivatali úton folyamatosan tájékoztatják a vizsgálatok állásáról. Az FM közleményében kiemelte: sajnálattal tapasztalják, hogy "egyes politikai szereplők képesek egy ilyen ügyet is politikai hangulatkeltésre használni". Az eljáró hatóságok és hivatalok a mostani ügyben is megfelelő higgadtsággal, szaktudással, körültekintéssel látják el feladatukat.

Nincs kétségünk, hogy az illetékes hatóságok mindent megtettek, amit csak tehettek. Úgy, ahogyan a minisztérium azt közli is: "amikor kiderült", mi történt. Ám, ha jól értjük Gőgös Zoltán is erre hívja fel a figyelmet. Arra, hogy a korruptság előtt nyitott állategészségügyi hálózat alkalmatlan a gyors és elfogulatlan információközlésre. Mint, ahogyan június 23-án, a botulizmus-megbetegedések kapcsán is szóvá tette, s mint, ahogyan most sem történik más, mint akkor: ledorongolják, ne csináljon politikát az egészségügyből, holott az új rendszerrel éppen a kormányzat tette azt.