prémium;Nagykőrös;KŐVA Zrt.;

2014-07-07 07:10:00

A veszteségért is prémium Nagykőrösön

Háromhavi fizetésének megfelelő, mintegy bruttó 1,3 millió forint jutalmat szavazott meg nemrég a fideszes vezetésű Nagykőrös kormánypárti többségű képviselőtestülete az önkormányzati tulajdonú Kőrösi Vagyonkezelő (KŐVA) Zrt. vezetőjének, holott a cég 50 millió forintos veszteséggel zárta a tavalyi évet. 

Vozárné Ragó Ildikó vezérigazgató ráadásul elvileg akár 6 havi pénzt is kaphatott volna, de csak a felét kapta, mert nem teljesült minden kitűzött prémiumfeltétel - ismertette az előzményeket lapunknak László Ferenc szocialista önkormányzati képviselő. Mint mondta, ő nemmel szavazott a jutalom-javaslatra. Nem azért, mintha a vezérigazgató rosszul végezte volna a munkáját, de úgy ítéli meg, hogy egy 24 ezres városban az 50 milliós veszteség még akkor is sok (és ezért nem jogosít jutalomra) ha - mint kiderült - a veszteségért a kormány rezsiharca tehető felelőssé, hiszen ezt a mínuszt a vállalat szemétszállítási szolgáltatása "hozta össze" - magyarázta. Tavaly decemberben a KŐVA vezérigazgatója Czira Szabolcs fideszes polgármester javaslatára kapott már egyhavi jutalmat, amiért "az utóbbi időszakban a cég felmérte a kezelésében lévő önkormányzati ingatlanokat és arról pontos nyilvántartást készített".

Korábban egyébként maga a polgármester került kínos helyzetbe saját jutalmazása miatt. Emlékezetes, 2011 végén - alpolgármestere javaslatát elfogadva - a közgyűlés háromhavi fizetésének megfelelő pluszpénzt szavazott meg neki. A városvezető akkor úgy nyilatkozott: azért kap jutalmat, mert az EU-s és városi forrásból finanszírozott, mintegy 1,1 milliárd forintos főtérfelújításban olyan szervezési feladatokat végzett el, amelyek túlmutatnak a mindennapos polgármesteri feladatokon. "Úgy gondolom, egy olyan városban, ahol a nehéz helyzet ellenére is felelős gazdálkodás folyik, a polgármesternek nem kell szégyenkeznie, ha elismerik a munkáját" - érvelt Czira.

A polgármester amúgy egy évvel korábban, nem sokkal a 2010-es őszi önkormányzati választás után is kapott a várostól hasonló összegű jutalmat, amit az indoklás szerint újraválasztásával érdemelt ki, hiszen azzal bebizonyította, hogy az előző ciklusban jól végezte a munkáját.