Tizenhét asszony gyászolja a férjét

Publikálás dátuma
2014.07.07. 10:45
Fotó: Getty Images
Tizenhét halottja van egy hét végi bányarobbanásnak az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen - erősítették meg az áldozatok számát hétfőn a mentők központjában.

A sújtólégrobbanás szombaton az esti órákban történt egy Hszincsiang székvárosától, Urumcsitól körülbelül 120 kilométerre lévő település szénbányájában. Üzemeltetője, a Yuxin bányavállalat egy félkatonai szervezet cégeinek tulajdonában van. A baleset időpontjában húszan voltak a föld alatt, közülük hármat tudtak kimenteni, a többiek a mélyben rekedtek. A történtek körülményeit vizsgálják.

Kínában évente több ezer kisebb bányát bezárnak, és fokozták a biztonsági ellenőrzéseseket, aminek következtében folyamatosan csökkennek a bányaszerencsétlenségek. Ugyanakkor a fennálló hiányosságok, a rendelkezések be nem tartása, a hatóságok kijátszása miatt, illetve helyenként a korrupcióra visszavezethetően továbbra sem ritkák a súlyos áldozatokkal járó esetek.

Legutóbb a múlt hónapban Délnyugat-Kínából jelentették, hogy egy tárnában 22-en vesztették életüket a 28 ott dolgozóból. A világ legnagyobb széntermelő és -felhasználó országában tavaly hivatalos adatok szerint 1049 ember halt meg bányabalesetekben.

Szerző

Beszorult a roncsba egy kamionnak ütköző furgonos

Egy kamionnal karambolozott egy furgon az M1-es autópálya tatabányai szakaszán. A balesetnek egy sérültje van - értesült a HavariaPress.

Hétfőn reggel, a sztráda Győr felé vezető oldalán, a tatabányai szakaszon rohant a furgon a kamionnak. A furgon vezetője megsérült, a roncsba szorult embert a tűzoltók szabadították ki.

A műszaki mentés befejezéséig forgalomkorlátozásra kell számítani a pályaszakaszon.

Szerző

Magyar embercsempészek

Az olasz határrendészek négy magyar embercsempészt vettek őrizetbe péntek este az olasz-osztrák határon, ez utóbbiak ugyanis egy furgonban húsz illegális bevándorlót akartak átcsempészni Ausztriából olasz földre.

Az Udinetoday hírportál szombati beszámolója szerint a határőrök Tarvisiónál megállítottak egy áruszállításra használatos furgont, amelyben tizenegy eritreai, hat szomáliai, két szíriai és egy etióp rejtőzködött összezsúfolva embertelen körülmények között.

Utóbb kiderült, hogy a furgon érkezése előtt néhány perccel két személygépkocsi haladt át a határon, a határrendészek a furgon leállítása után feltételezték, hogy azok is az embercsempészési akcióban vettek részt, vagyis az volt a feladatuk, hogy felmérjék a "terepet" a furgon érkezése előtt.

Ezért ezeket a gépkocsikat is feltartóztatták később. A furgont két, az előtte érkező Fiat Ducato és Opel Astra gépkocsikat pedig egy-egy magyar állampolgár vezette, mind a négyet őrizetbe vették, a járműveket lefoglalták. A két személyautót vezető férfi apa és fia volt, egyik negyvenegy, a másik huszonegy éves. Az illegális bevándorlókat átadták az osztrák hatóságoknak.

Szerző