Népszava;

2014-07-08 07:06:00

Csak együtt menthetjük meg

Úgy egy éve szinte teljesen rászoktam a digitális Népszavára. Már azelőtt is megkaptam minden reggel, és ha nem jutottam papírújsághoz, ezt olvastam. Lassan ötven éve olvasok rendszeresen hírlapokat, és bizony bennem is az kelt jó érzést, ha az újság papírból van. 

De egy esztendeje olyan helyzetbe kerültem, hogy nagyon is jó megoldás lett a digi. Először is pontosan úgy néz ki, mint az “igazi” - az illatát leszámítva - bár hamarosan a tabletek és a telefonok szagosak is lesznek, nem csak okosak.

A digitális újság rendkívül komfortos dolog kórházban vagy bárhol várakozva, - de egy szállodában vagy barátaiknál vendégeskedve is… Úgy ébredni éjjel kettőkor, hogy a reggeli újság már a gépünkön van! Persze kell hozzá egy tablet, vagyis táblagép, nagyképernyős okostelefon. De kitűnően olvasható a hagyományos asztali számítógépeken is.

Hajnalban átfutom az oldalakat, aztán - mivel két órán belül újra ébredek - folytatom a részletesebb olvasgatást. Más még csak indul az újságért - például a boltba, amikor én már leteszem. (Az is növeli a komfort érzetemet, hogy mindez arra is emlékeztet, amikor öt évig újságkihordó voltam, és akkor is elsőként tudhattam mindenről.)

Mindez csak azért jutott eszembe, mert - mint azt köztudott - a mi nemzeti baloldalunk nemigen tudja “eltartani” az 1873-óta az európai baloldalt a szó szoros értelmében emberi életekkel is szolgáló Népszavát, és valami megoldást kell találnunk.

Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy nincs 10-20 ezer demokratikusan gondolkozó ember, aki nem tűri el, hogy a hatalom elpusztítsa a Magyarország legrégebbi újságját.

A digitális előfizetés ma egy hónapra 1750 forint - vagyis alig több, mint egy doboz cigaretta ára. Ezt nem mondanán soknak. Ha lenne 30 ezer új, digitális előfizetőnk, a Népszava megmenekülne - papírújság előfizetés esetén elég lenne 10 ezer. Ez azt jelenti, hogy az Orbán-kormány állami hirdetéseire sem lennénk ráutalva. És arra a baloldalra sem, amelyik még a Népszavát, az egyetlen rábízott örökséget sem tudja megőrizni.

Beszéltem kiadónk illetékeseivel arról, hogy legyen elérhető a diginépszava egy hétre ingyenesen, kipróbálásra. Hogy Önök meggyőződhessenek arról amiről beszéltem: ez a papírújság komfortját adja, könnyen kezelhető - arról már nem is beszélve, hogy környezetkímélő és csakugyan rendkívül olcsó.

Semmi akadálya a kipróbálásnak. Csak azt kérem, hogy ha megkedveli, ajánlja másnak is.