XVI. Benedek;Vatikán;szexuális visszaélések;audencia;Ferenc pápa;Silvano Tomas;

2014-07-08 07:34:00

Bocsánatot kért a pápa

Egyházfővé választása óta első ízben fogadta a Vatikánban papok által elkövetett szexuális visszaélések áldozatait Ferenc pápa. Hat áldozattal beszélgetett. A magánkihallgatással is jelezni kívánta: komolyan gondolja a papok által elkövetett szexuális visszaélések ügyeinek feltárását.

A pápa audienciáján két-két német, brit és ír áldozattal beszélgetett. Előzőleg részt vettek az egyházfő által bemutatott szentmisén. A pápa arra kérte őket, bocsássanak meg azoknak az "egyházi vezetőknek", akik nem adtak megfelelő választ a klérus egyes tagjai által elkövetett szexuális visszaélésekre. Emlékeztetett arra, hogy ezzel még nagyobb szenvedést okoztak az áldozatoknak.

Bár a katolikus egyházban már XVI. Benedek emeritus pápa igyekezett feltárni a papok által elkövetett szexuális bűncselekményeket, ez a folyamat több nehézségbe ütközött, mert egyes egyházmegyékben nem segítették a munkát. A Vatikán belső vizsgálatai alapján eddig 3420 esetet tártak fel. Májusban a Szentszék ENSZ-nagykövete, Silvano Tomasi érsek, azt közölte, tavaly 401 ilyen ügy kapcsán kérték a Vatikán fellépését.

2004 óta 848 személy számára tiltották meg, hogy folytassák papi szolgálatukat, 2572 lelkipásztort enyhébb büntetésre ítéltek, ha idős vagy betegeskedő volt az illető. A katolikus egyház az áldozatoknak csak az Egyesült Államokban 2,5 milliárd dollár kártérítést fizetett 1960 óta.

Idén februárban az ENSZ gyermekjogi bizottsága súlyos vádakat fogalmazott meg a Vatikánnal szemben a katolikus egyházon belüli, gyerekekkel szembeni szexuális erőszakot illetően.

A testület azt állította, a Szentszék rendre a katolikus egyház hírnevének megőrzését helyezte a gyermekek védelme fölé, és az utóbbi években olyan eljárásokat alkalmazott, amelyek lehetővé tették, hogy papok több tízezer gyereket molesztáljanak vagy erőszakoljanak meg. A Szentszék élesen bírálta a jelentést. 

A szexuális visszaélések egyes áldozatai Ferenc pápát is bírálták, mert szerintük kerüli a témáról való megnyilatkozást. Felrótták neki, hogy sem Olaszországban, sem Brazíliában nem találkozott az áldozatokkal. Ugyanakkor Ferenc pápa már trónra lépése után világossá tette, nem kíván eltérni elődje, XVI. Benedek irányvonalától, aki a sorozatos botrányok miatt szigorúan lépett fel a pedofil bűncselekményeket elkövetett papokkal szemben.

Első intézkedéseinek sorában tavaly április elején olyan közleményt adott ki, amelyben kifejtette, hogy szigorú fellépést vár el a Hittani Kongregációtól azon papok ellen, akik szexuális bűncselekményeket követnek el.  Tavaly júliusban "saját kezdeményezéséből" írott motu proprio intézkedésében bűncselekménynek nevezte a kiskorúak ellen elkövetett szexuális erőszakot, és - a Vatikán történetében első ízben - börtönbüntetést is kilátásba helyezett.

A törvény értelmében a szexuális erőszakot, a gyermekprostitúcióra való kényszerítést 12 éves börtönbüntetéssel sújtják. 2013 decemberében Ferenc pápa bizottságot hívott életre a pedofil visszaélések gyermekáldozatainak védelme érdekében, a testületnek a gyermekkorában szexuális erőszakot elszenvedett ír Marie Collins is tagja. A bizottság múlt hétvégén ülésezett.

Idén áprilisban pedig a pápa egyszer már bocsánatot kért a szexuális visszaélések áldozataitól, amikor egy gyermekügyi szervezet tagjaival találkozott. "Bocsánatot kérek minden rosszért, minden kárért, amelyet papok okoztak, az általuk elkövetett szexuális visszaélésekért" - fogalmazott. Emlékeztetett arra, súlyos erkölcsi kárt okoznak az egyháznak mindazok, akik ilyen bűncselekményeket követnek el.