Alkotmánybíróság;trafikpályázatok;trafikmutyi;

2014-07-10 08:03:00

A trafik marad

Ravasz a mi Alkotmánybíróságunk. A kánikulától és a váratlan viharoktól mit sem zavartatva rakétasebességre kapcsolt, úgy hirdeti ki nap mint nap sorsdöntő kérdésekben állásfoglalását, hogy ember legyen a talpán, aki ezt követni képes.

Ráadásul úgy értelmezi a taláros testület az Alaptörvényt, hogy a demokratikus alapjogokban még hinni képes magyarok csak kapkodják a fejüket.

Ki merné kétségbe vonni, hogy akik évekig árusítottak cigarettát, nem jelenti azt, hogy ez a jog a tulajdonukká vált. Arra is nyugodt szívvel rábólinthatunk, hogy "az államnak ugyanakkor tekintettel kell lenni a cégekre, el kell kerülnie, hogy egy-egy döntésével megnehezítse egy vállalkozás működését: az ugyanis a vállalkozási szabadság megsértése."

Az azonban már kevésbé meggyőző érv a trafikpanama jogszerűségének alátámasztására, hogy "a régi trafikosoknak senki sem tiltotta meg, hogy pályázzanak." Az érdekeltektől tudjuk, a pályázatbeadás szabadsága valóban nem sérült meg, legfeljebb annyi történt, hogy csak az előre kiszemelt - a Fidesz holdudvarához közelálló - majdani nyertes pályázata volt a releváns, a többiek borítékát ki sem nyitották.

Amióta a kapitalizmus útját járjuk tudván tudjuk, hogy a tulajdonhoz való jog nem tartozik a szociális jogok közé. De még a sok ponton vitatható Alaptörvényből is kiolvashatjuk, hogy a tulajdoni formák egyenjogúak, Magyarországon vállalkozási és versenyszabadság van, éppen ezért a tulajdoni formák védettek a drasztikus és indokolatlan állami beavatkozásokkal szemben.

A trafikpanama minden ízében igazolja: itt bizony az Alaptörvény szellemének súlyos megsértése történt. A pályáztatást kitaláló politikusok legtöbbje képzett jogász, ezzel éppúgy tisztában lehettek, mint az Alkotmánybíróság "mossuk kezeinket" elvet valló tagjai.

De nemcsak furcsa döntésükkel okoztak a jogbiztonságban hívők számára kárt a főbírók, hanem azzal is, hogy egy olyan döntést támogattak, amely tavaly 70 milliárd forintos költségvetési kiesést okozott. Vannak még töretlen optimisták: a bankok az Alkotmánybírósághoz fordulnak, a devizahiteles mentés okán. Ki tudja, mire számítanak?