Csődközeli helyzetben Sarkozy pártja

Csőd közeli helyzetbe került Nicolas Sarkozy volt elnök pártja, a Népi Mozgalom Unió (UMP). A sorozatos botrányok miatt nemcsak elkótyavetyélte a párt vagyonát, jelentős adósságot is felhalmozott. Az Advolis nevű könyvvizsgáló cég adatai szerint a párt adóssága eléri a 80 millió eurót. A jobboldali pártokból, az RPR-ből és az UDF-ből 2002-ben létrejött UMP így történetének legsúlyosabb válságába sodródott.

Nicolas Sarkozy ellen vagy fél tucat eljárás folyik. Egyebek mellett azzal vádolják, hogy a törvényileg meghatározottnál többet költött választási lampányára. Kprrupciós botrányba keveredett a párt lemondásra kényszerült elnöke, Jean-Francois Copé. Ezek az ügyek is megtépázták a vagyont.

Az átvilágítás során azonban érdekes részletre is fény derült. Eszerint az UMP már a 2012-es választási kampány során is 98 millió eurós adósságot halmozott fel, s bár a következő évben ezt 20 millióval sikerült csökkenteni, az UMP vezetői igen nagyvonalúan bántak a pénzzel. Szintén 2012-ben 10 millió eurót költöttek utazásokra. Copé repülőjegyei 27 ezer euróba kerültek. Felesége, Nadia jegyei „csak” 24 ezret emésztettek fel.

Szerző
Témák
csőd Sarkozy UMP

Megdöbbent a „butaságokon” a pénzügyminiszter

Felháborodott a német szövetségi kormány, hogy rövid időn belül két személyről is kiderült: az Egyesült Államoknak kémkedett. Múlt héten egy 31 éves férfit lepleztek le, aki a CIA-nak adott át dokumentumokat, szerdán pedig a védelmi minisztérium egy munkatársáról ferült ki, hogy szintén az amerikaiakat látta el információkkal.

Ez a két eset már túl sok Berlinnek. Ursula von der Leyen védelmi miniszter a Berliner Zeitungban azt közölte, Washingtonnak nyilatkoznia kell arról, hogyan képzeli el az együttműködést Németországgal. Von der Leyen utalt arra, hogy a bizalom már Edward Snowden kiszivárogtatása után megrendült. Hozzátette, a kölcsönös, tartós bizalmon alapuló együttműködés alapja az is, hogy világossá tegyék a titkosszolgálatok számára, nem mindent tehetnek meg, amit „politikailag még elfogadhatónak tartanak”.

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter is éles bírálatot fogalmazott meg. A Phoenix televízió egy vitaműsorában kifejtette, tény, vannak előnyei a titkosszolgálati információcserének, hiszen sikerült elhárítani a Németországgal szembeni terrorfenyegetéseket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy „az amerikaiak harmadosztályú embereket toborozzanak maguknak német területen”. „Ez akkora butaság, hogy az ember csak sírni tud rajta” – fejtette ki meglehetősen egyértelmű véleményét a német tárcavezető, Angela Merkel kancellár egyik legfőbb bizalmasa.

A Spiegel online értesülései szerint a szerdán lebukott kém egy év óta országreferensként dolgozott a védelmi minisztérium politikai részlegén. A nemzetközi biztonságpolitika kérdéskörével foglalkozott. Az Egyesült Államok továbbra is hallgat a kémvádakkal kapcsolatban. Catlin Hayden, az amerikai elnöki hivatal nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője közölte, nem kommentál a titkosszolgálatokkal kapcsolatos információkat.

Szerző

Újabb oroszellenes szankciók

Az Európai Unió kiterjeszti az Oroszország elleni szankcióit. További tizenegy személlyel bővült az a lista, amelyen a beutazási tilalommal és külföldi bankbetéteik befagyasztásával vádolt személyek neve található.

Erről állapodtak meg a 28 uniós tagország nagykövetei. A megegyezés végleges változatát a következő napokban teszik közzé. Egy brüsszeli forrás szerint mind a 11-en Ukrajna területén harcoló oroszbarát szeparatisták. A szankciókkal sújtott személyek száma ezzel 61-re emelkedik.

Az Európai Unió már július elején további szankciókat helyezett kilátásba Oroszország ellen, mivel Moszkva nem tett lépéseket az ukrajnai feszültség enyhítéséért. A Kreml ugyanakkor Brüsszelt nevezte meg az ukrán válság legfőbb felelősének.

Szerző