Bajnai Gordon;Budai Gyula;telekcsere;Sukoró-ügy;

2014-07-10 18:44:00

Budai Gyula, a hazug

Bajnai Gordon jogerősen pert nyert Budai Gyulával szemben, amiért egy sajtótájékoztatón hamis tanúzással vádolta őt, és elődjét, Gyurcsány Ferencet a sukorói telekcsere ügyében. Budainak jó hírnév és becsület megsértése miatt 300 ezer forintot kell fizetnie, amit Bajnai közhasznú célra fordít. Mindemellett Budainak egy külön, erre a célra szervezett sajtótájékoztatón kell bocsánatot kérnie szavaiért.

Kér-e majd sajtótájékoztatón bocsánatot Budai Gyula? Költői kérdés - sohasem fog. Ha mégis, akkor reggel 5.30-ra hívja össze, de csak a baráti médiumokat. Úgy viselkedik majd, mint a régi zsidóviccben: "Nem gazember??? Már bocsánatot kérek…!"
(Vajon végrehajtók cincálják majd oda beszélni? Esetleg karhatalommal bírják igazságbeszédre?)
Budai, meg a pórázát rángatók is tudják: az elszámoltatási kormánybiztos tán még saját magával sem tudna elszámolni. (Lásd ügyvédként a holtak aláírásai a szerződésén.)
A dinnyéhez állítólag jobban ért, ráadásul ez ügyben van egy felettese is, Simonka "dinnyetenyésztő", aki úgy ugráltatja ezt a boldogtalan volt katonai ügyészt, hogy öröm nézni.

Erőviszonyok, nos azok vannak a Fideszben, és a kormányban. Ezt már Budai is tudja, szegény, pedig igyekezetben aztán nála nem volt hiány. Csak hát a nyelvlengetés meghálálása sem politikai kategória.
Azért, ha mégis lesz, a bocsánatkérő sajtótájékoztatóra vidám tömegeket várnék. Én ott leszek, mert mindig tetszik, amikor a kormánypártiak hülyét csinálnak magukból.