Afrika;WHO;járvány;Ebola;

2014-07-12 07:40:00

A WHO tervet kovácsol

Minden korábbinál súlyosabb az az Ebola-járvány, amely március óta szedi áldozatait Nyugat-Afrika országaiban. A nemzetközi szervezetek, élükön az Egészségügyi Világszervezettel és az afrikai országok együttesen kívánnak fellépni a vírus terjedése ellen.

A napokban fejeződött be az a kríziskonferencia, melyet az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) hívott össze a Nyugat-Afrikában tomboló Ebola-vírus megállításával kapcsolatban. A minden korábbinál súlyosabb járványban március óta 750 esetet regisztráltak, a halottak száma pedig 445. A régió országainak egészségügyi miniszterei egyetértettek abban, hogy együttesen kell fellépniük a betegség továbbterjedése ellen.

A betegség 2014 márciusában jelentkezett Guineában, Gueckedou falujában. Bár először csak elszigetelt eseteknek gondolták a járványt, az Ebola hamarosan továbbterjedt Sierra Leonéba és Libériába is. Nemrég az első nem afrikai beteget is azonosították. A mostani járvány minden eddiginél súlyosabb, a betegek és a halottak számát, illetve a járvány kiterjedését tekintve egyaránt. Az Orvosok határok nélkül nemzetközi szervezet képviselő szerint a járvány "megállíthatatlanul tombol". A betegség terjedéséhez hozzájárul az egészségügyi dolgozók felelőtlensége, az óvintézkedések figyelmen kívül hagyása, a hagyományos afrikai temetkezési szokások.

Az Ebola a ma ismert egyik leghalálosabb fertőző betegség, egyes törzsei a fertőzések akár 50-90 százalékában halált okoznak, 1976-ban, a Kongói Köztársaságban azonosították, de az elmúlt negyven évben sem sikerült maradéktalanul megismerni. A mostani járvány okozója a vírus leghalálosabb törzse, a Zaire-Ebola. A betegségre nincs gyógymód. A különböző beavatkozások célja a kiszáradás megelőzése, az elveszített folyadék pótlása, a véralvadás kordában tartása, a fájdalom csillapítása. Antibiotikumokat azért adnak a betegeknek, hogy a további fertőzéseket elkerüljék.

A WHO szerint a járvány még hónapokig eltart, és a világszervezet) végre összerakott egy komolyabb programot a helyzet kezelésére. Mindent meg kell tennünk azért, hogy az emberek ismerjék a tényeket és megfelelő információk birtokában legyenek a fertőzéssel szembeni védekezéshez, illetve mások megfertőzésének elkerüléséhez - nyilatkozta Sophie-Jane Madden, a Médecins Sans Frontieres orvosi segélyszervezet szóvivője. A fő a téves információk elleni küzdelem, amelyek jelenleg erősen növelik a fertőzés terjedésének kockázatát. A pletykák közt van olyan, amely szerint az orvosok direkt terjesztik a vírust, vagy hogy az Ebola egyáltalán nem is létezik és inkább boszorkányság felelős az áldozatokért. A WHO tervének másik fő pontja a helyszínen lévő orvosi csapatok megerősítése, több diagnosztikai eszköz helyszínre szállítása, a páciensek kezelésének javítása és a fertőzési utak felderítése. Ez utóbbit sierra leonei orvosok javasolták a neves The Lancet folyóiratban.

A programnak köszönhetően most első alkalommal országhatárok közti együttműködés is létrejön, amelyet a WHO egy frissen létrehozott Guineai koordináló központjából fognak szervezni. Felmerült az is, hogy mivel az érintett országokban nagyon elterjedt a mobiltelefonok használata, be lehetne őket vetni a járvány alakulásának követésére. Már arra is vannak javaslatok, hogy Watson, az IBM szuperszámítógépe elemezze a beérkező adatokat.