Kifejezetten "előnyös" beavatkozások

Az Európai Unió pénzügyminiszterei a hét elején elfogadták a tagállamok számára összeállított, úgynevezett országspecifikus ajánláscsomagot, így Magyarország is megkapta a magáét. A gazdasági és pénzügyi javaslatok lényege, hogy először is a költségvetési stratégia tegye lehetővé az államadósság szintjének csökkentését, majd a kormány állítsa helyre a "normális hitelezést", vagyis ennek érdekében mérsékelje a pénzintézetekre kirótt adóterhet. A pénzügyminiszterek tanácsa továbbá stabilitást szorgalmaz a társasági adók terén is, sürgeti a versenytorzító vállalati különsarcok kivezetését; ugyanakkor pedig szükségesnek tartja az alacsony keresetűek adójának csökkentését.
De úgy tűnik, az uniós testület szociális állásfoglalása a legfontosabb: tudniillik, politikai lépéseket vár el a szegénység visszaszorítására. Azt kéri a kormánytól, hogy hosszabbítsa meg a munkanélküli segély három hónapos időtartamát, mert az nem elég új állások megtalálásához. És általában is erősítené a szociális védőhálót, kiterjesztené hatókörét, különös tekintettel a gyermekek és a romák helyzetére.

Mármost mindennek jószerével épp az ellenkezőjét tanácsolja a magyar gazdaságpolitikának a kormányközeli Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke, aki az uniós ajánlások nyilvánosságra kerülésével szinte egyidőben adott interjút az Inforádiónak. Heim Péter igen elégedett a "jó irányba" tartó adópolitikával, mert csökken a jövedelmek terhelése, és nő a fogyasztásé; mindennek pedig - úgymond - előbb-utóbb hatása lesz a megtakarítási és beruházási rátára. Ezt "kifejezetten előnyös társadalompolitikai beavatkozásnak" tartja, miként a szociális segélyezés jelenlegi módját is. De arról, hogy a progresszív adózás könnyíthetne leginkább a kiskeresetűek tömegén, persze nem ejt szót, mert akkor azt is el kellene mondania, mely társadalmi rétegek számára oly kifejezetten előnyös a jövedelmi adók csökkentése. Mint tudjuk, ma leginkább a felső középosztály a kedvezményezett - mégpedig éppen mindazok terhére, akiknek körülményein az uniós ajánlások javítani szeretnének.

Heim társadalompolitikai eszménye azonban azt diktálja, hogy alapvetően másféle javaslatokat tegyen. Úgy látszik, még a konzervatív közgazdászt is alkotmányozási hevület fűti, mert arra buzdítja a kormányt, rögzítse az alaptörvényben, miszerint a következő tíz évre reálértéken befagyasztja a szociális kiadásokat. Tekintsünk el most attól, hogy illene már végre békén hagyni az alkotmányt, és nem használni olyasmire, amire nem való - beszéljünk inkább magáról a nagy ötletről, a szociális költségvetés restrikciójáról, és annak bizonnyal "üdvös" hatásáról. Ha tíz éven át nem növekednek a szociális büdzsé keretei, akkor nemhogy kevesebben élnek majd szegénységben Magyarországon, hanem egyre többen.. Márpedig ma is a lakosság közel fele ezen a küszöbön, vagy alatta "egzisztál".

A jelek szerint ez Brüsszelből vagy jobban látszik, vagy kevésbé tekintik eltűrhetőnek, mint Heim Péter. Aki egyébként minden egyéb céllal szemben a köz-, és felsőoktatás finanszírozására költene többet. Helyesen - csak épp azt nem gondolja meg, hogy egy, a jövedelmi viszonyok alapján mind jobban kettészakadó országban a szegények egyre nagyobb tömege már végképp nem engedheti meg magának gyermekei taníttatását. Ezáltal pedig tényleg búcsút mondhatunk a társadalmi mobilitásnak; és megint csak oda jutunk, hogy a megreparált oktatás is kizárólag a tehetősek javára szolgál.

Meg kellene érteni végre, hogy a nagy elosztórendszerekhez való széleskörű hozzáférés az adott, áldatlan gazdasági viszonyok között jobbára úgyszintén a szociálpolitika függvénye. Igaz ez például az egészségügyi ellátásra is; mégpedig egyre inkább, mert ma már szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a társadalombiztosítás csupán csökkent mértékben, minőségben és a kelleténél lassabban nyújtja az elvárt szolgáltatásokat - legalábbis azoknak, akiknek nem áll módjukban igénybe venni az egyre több állami intézményben legalizált fizetős vizsgálatokat és kezeléseket. A hazai egészségügyi ellátórendszer természetesen régóta nem garantálja már a betegek esélyegyenlőségét, de a szociális állapotok folyamatos romlása mind jobban diszkriminálja a szegényeket. Ráadásul - mint az új szakállamtitkár mondja -, a kórházaknak minél gyorsabban "többlettámogatást" kell kapniuk, mert a felhalmozott adósságállomány "nehezíti a működést és folyamatos problémákat okoz". (Hadd jegyezzük meg, hogy többlettámogatásra azért van szükség, mert az előző ciklusban százmilliárdos nagyságrendben csökkentették az egészségügyi büdzsét, majd amikor állami tulajdonba vették a már korábban is eladósodott kórházakat, akkor sem hajtották végre a gazdasági konszolidációt.) Heim Péter erről is megfeledkezik, pontosabban nem akarja látni: azt talán mégse tekinthetjük "előnyös társadalompolitikai beavatkozásnak", hogy a rohamosan romló biztosítási alapú szolgáltatásokkal szemben a kormányzat lehetővé teszi a jómódúak kiemelt ellátását.
De ha mégis ez volna a konzervatív koncepció, akkor legalább tér nyílik egy reális és a társadalom egésze számára ajánlható, baloldali alternatíva előtt. Már csak elő kellene állni vele.