Európa-bajnokság;kajak-kenu;Brandenburg;Kozák Danuta;

2014-07-14 07:58:00

Éremeső kajak-kenuban

Az előzetes várakozásokat túlszárnyalva remekül sikerült kajak-kenusainknak a brandenburgi Európa-bajnokság.

A magyar csapat nyolc arany- és öt ezüsttel az éremtáblázat élén zárt. A Eb legjobb magyarja ezúttal is Kozák Danuta volt, aki egymagában három aranyérmet nyert. A végén majdnem összejött még egy ezüst, de az olimpiai bajnok kenus, Vajda Attila hiába végzett a második helyen kizárták, mert kihagyott egy bóját.

A magyar vezetők hivatalosan nem nyújtottak be óvást a diszkvalifikálás miatt, mert előzetesen beszéltek a versenybíróság elnökével, aki azt mondta, a magyar kenus az összes versenybíró szerint kihagyott egy bóját. Ezután a vezetők úgy döntöttek, hogy nincs értelme tiltakozni a döntés ellen. A parakenusaink is szépen szerepeltek, Suba Róbert, Geri Dániel és Rozbora András egyaránt ezüstérmet szerzett.

Győztesek, magyar eredmények

Szombat
FÉRFIAK
K–1 1000 m: 1. Aleh Jurenyija (fehérorosz) 3:27.455 perc…12. (a B döntőben 3.) Kammerer Zoltán
K–2 1000 m: 1. Max Rendschmidt, Marcus Gross (német) 3:06.792, …6. Tóth Dávid, Kulifai Tamás 3:10.872
C–1 1000 m: 1. Sebastian Brendel (német) 3:54.822, 2. Vajda Attila 3:55.577
C–2 1000 m: 1. Vasbányai Henrik, Mike Róbert 3:31.449
C-4 1000 m: 1. Fehéroroszország 3:17.912, 2. Magyarország (Kiss Tamás, Vass András, Varga Dávid, Sarudi Pál).

NŐK
K–1 1000 m: 1. Csipes Tamara 3:56.643
K–2 1000 m: 1. Szofija Jurcsanka, Alekszandra Grisina (fehéroroszok) 3:35.225, 2. Medveczky Erika, Sarudi Alíz 3:37.363
K–4 500 m: 1. Magyarország (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta) 1:30.847

Vasárnap
K–1 500 m: 1. Tom Liebscher (német) 1:40.447, ...14. (a B döntőben 5.) Gál Péter
K–2 500 m: 1. Emanuel Silva, Joao Ribeiro (portugálok) 1:31.030, ...5. Tóth Dávid, Kulifai Tamás 1:32.119.
C–1 500 m: 1. Martin Fuksa (cseh) 1:50.443, ...7. Szabó Kristóf 1:55.297
C–2 500 m: 1. Alekszej Korovaskov, Ivan Stil (oroszok) 1:41.067.
K–4 1000 m: 1. Csehország 2:54.824, ...4. Magyarország (Szalai Tamás, Schenk Áron, Kucsera Gábor, Kugler Attila) 2:57.120.
K-1 5000 m: 1. Max Hoff (német) 19:47.0, 4. Pauman Dániel 20:00.57.
C-1 5000 m: 1. Sebastian Brendel (német) 21:48.82.

NK–1 500 m: 1. Kozák Danuta 1:51.057.
NK-1 5000 m: 1. Medveczky Erika 21:59.99
NK–2 500 m: 1. Szabó Gabriella, Csipes Tamara 1:43.897
NC–2 500 m: 1. Lakatos Zsanett, Takács Kincső 2:05.875