Utolsó esély

Az Orbán-kormány megtette, amit eddig nem mert, háborús áremelkedésre hivatkozva tömte ki tízmilliárdokkal a NER-es haverokat

Úgynevezett háborús áremelkedésre hivatkozva 39 milliárdot fizetett ki az Orbán-kormány NER-cégeknek közútépítésekre, de ismeretlen vagyonkezelő alapítványnak is 24 milliárd jutott a vad decemberi osztogatásból.

A vitatható Budapest–Belg­rád vasúti beruházás csak tavaly 244 milliárd forintjába került az adófizetőknek, decemberben ebből 44 milliárdot fizettek ki

Kezd kínos lenni ez az orbáni háború, idén januárban az Európai Bizottság mentette meg a magyar költségvetést

Többlet keletkezett a januári költségvetésben, ám ehhez kellettek az uniós támogatások. A kiadási oldalon a legnagyobb tétel a fegyverpénz volt,  a kamatkiadások érezhetően csökkentek.

Ursula von der Leyen és Orbán Viktor az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójára érkezve Budapestre, 2024. november 7-én.

Már most alakul a 2026-os rekordhiány, Magyarország öt év alatt 4000 milliárd forintot bukott az Orbán-kormány miatt

Még csak egy hónap telt el az évből, de átmenetileg 760 milliárd forintos hitelforrástól esett el a magyar költségvetés. 2021 óta több mint 4000 milliárd forintnyi EU-s pénz nem érkezett meg Brüsszelből. 

Fogytak a lakáshitelek, de a személyi kölcsönök folyósítása is dübörgött

Az Orbán-kormány eltapsolna 297 milliárd forint gazdaságfejlesztési támogatást, csak az egyik probléma, hogy ez a pénz egyszerűen nem létezik

Kreatívnak kell lenni, hátha az EU nem veszi észre. 

Ha már Varga Mihály is...

Jön a vad osztogatás, az Orbán-kormánynak látszólag már terve sincs a 2026-os választás utánra

Eközben a Tisza Párt a 2026-os költségvetés átalakítására készül.

A kapkodás jele, hogy számos tétel – Otthon Start hiteltámogatás, 14. havi nyugdíj – kimaradt a költségvetésből

Sokba lesz ez a választási pénzszórás, az MNB számításai szerint az Orbán-kormány 2026 elején 1700 milliárdos osztogatásra készül

Kár, hogy a GDP 2,2 százalékának megfelelő kiadásokra nincs fedezet, tekintve, hogy a költségvetési hiány a GDP 5 százalékára várható.

Váltóhamisítók

Eddig még soha nem látott mértékű, közel 10 milliárd eurós devizakölcsönt venne fel az Orbán-kormány

Jövőre a kabinet 9,6 milliárd eurós hitelt venne fel a piacról és az EU-tól. Ez összemérhető azzal a 20 milliárd dollárral, amit Orbán Viktor washingtoni látogatásán kért Donald Trumptól, de az USA elnöke elutasította kérését.  

Nagy Márton: Nem tudjuk a hiányt csökkenteni, ilyen gazdasági környezetben lehetetlen

A nemzetgazdasági miniszter a parlamenti meghallgatásán azt állította, hogy az uniós pénzek hiánya nem jelent semmilyen növekedésbeli hátrányt Magyarországra nézve. Az ígéretek szerint 2026-ban most már tényleg jön a repülőrajt, Nagy Márton idén 0,5, jövőre 3 százalékos gazdasági növekedést vár. 

Nagy Márton a költségvetési bizottsági meghallgatásán az Országházban december 1-jén

A Moody's szólt, hogy ennek nem lesz jó vége, a 2026-os parlamenti választás után Magyarországon kiigazításra lesz szükség

Az elemzői és piaci várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta a magyar államadósság besorolását a Moody’s. Így marad Baa2 minősítés, ami a befektetésre nem ajánlott – bóvli – szint feletti második osztály. A kilátások továbbra is „negatívak” vagyis leminősítést valószínűsít a cég.

Hitelből osztogatna, megkezdte a még életbe sem lépett 2026-os költségvetési törvény rendeleti átírását az Orbán-kormány

Az Orbán-kormány 860 milliárd forintot akar elkölteni a költségvetés védelmi tartalékából, kár, hogy ebben jelenleg mindössze egymilliárd forint van – derül ki az erről szóló  rendeletből. Ez újabb eladósodást, hitelfelvételt vetít előre.

Már amikor Nagy Márton átadta a költségvetés tervezetét Kövér László házelnöknek, tudhatták, hogy sem az idei, sem a jövő évi hiánycélokat nem képes a kormány tartani

„Ilyen felelőtlen lépéseket csak akkor tesz egy kormány, ha már az is benne van a fejében, hogy ezt nem ő fogja tovább csinálni”

Magyar Péter rengeteget ígér, miközben a gazdaság mélyponton van, az Orbán-kormány pedig soha nem látott mértékben osztogat. A szakértő szerint nem hátrány a sok ígéret, de a legnagyobb kérdés, hogy mennyire tanult 2022-ből a társadalom.

Kezd világossá válni, miért kellett védőpajzs Nagy Mártonnak és Orbán Viktornak

Indulnak az Orbán-kormány megszorításai, újabb eladósodás is jön

Minden jel szerint megismétlődik a 2022-es rémálom: választás előtt elengedik a hiányt, utána jönnek a költségvetési kiigazítások, adóemelésekre lesz szükség, várhatóan az infláció is megugrik.

Korábbi felvétel

Nagy Márton bejelentette, hogy a vártnál rosszabb gazdasági mutatók miatt emelik a jövő évi hiánycélt és a bankadót is

Az alacsonyabb GDP-növekedés és a magasabb infláció miatt már 5 százalékos költségvetési hiánnyal számol a 2025-ös és a jövő évre a Nemzetgazdasági Minisztérium. Azt javasolják a kormánynak, hogy jelentősen növeljék a bankok adóját. 

Egészen 2028-ig elhúzódik az inflációs válság, és a valódi gazdasági kilábalásra is várni kell még

Még 2027-ben sem lesz „repülőrajt”. A forint leértékelődésének viszont vége lehet. Így összegezhető az ING Bank legfrissebb előrejelzése.

Csaknem 240 milliárd forintos mínusszal zárt augusztusban a magyar költségvetés

Az elmúlt 24 év harmadik legmagasabb nyolcadik havi hiánya jött össze. Az Orbán-kormány többször is módosította az idei hiánycélt, az eredeti várakozás 74 százalékát már elérték augusztus végéig. 

Nagy Márton és Varga Mihály a Közgazdász-vándorgyűlésesen 2025. szeptember 4-én

Felfedeztek egy kis hibát, már most hiányzik legalább 214 milliárd forint a jövő évi költségvetésből

Ennyivel magasabb lehet a hiány az MNB megállapításai szerint. Lehet, hogy a még be nem jelentett, ám várható osztogatás miatt ennél is több lesz.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter

Orbán Krisztián: Ez már nagyon úgy hangzik, mint a 80-as évek

A közgazdász végzettségű, magát azonban inkább közgondolkodóként meghatározó Orbán Krisztián és Pogátsa Zoltán, az Új Egyenlőség főszerkesztője a Népszava médiatámogatásával megvalósuló Közbeszélgetés rendezvénysorozat második részében a többi között arra kereste a választ: hol vannak a jelenlegi kormányzat gazdasági korlátai és milyen mutatók jelzik az összeomlást.

2,9 százalékos helyett végül 4,9 százalékos költségvetési hiányt hozott össze tavaly az Orbán-kormány

A KSH ezt az előírások szerint jelentette az Európai Unió statisztikai hivatalának, a Eurostatnak.

Orbán Viktor miniszterelnök és a legkiszámíthatóbb jegybankelnökjelölt, Varga Mihály

Drága lesz az osztogatás – Ingatag alapokon áll a 2025-ös büdzsé, de az Orbán-kormány nyárig elfogadtatná a jövő évit is

Választást nyerni fontosabb, mint egyensúlyban tartani a költségvetést.

Nagyon kell az uniós pénz, az Orbán-kormánynak választási pénzszórás nélkül is meg kellett volna húznia a nadrágszíjat

Legalábbis ahhoz, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól.

Még szorosabbra húzná a gyeplőt az Orbán-kormány, önkormányzati pénzt akar a hatalmas költségvetési hiány enyhítésére

Ha akarták volna, akkor már eddig is küldhettek volna csődbiztost a főváros nyakára. Ez eddig is politikai döntés volt, most is az – mondta lapunknak Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója, miután kiderült: módosítana több, a helyi önkormányzatok pénzügyeit szabályozó törvényen a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium. 

Az Orbán- kormány önkormányzati szektort sújtó intézkedései nyomán szinte valamennyi település pénzügyi helyzete csúnyán romlott az elmúlt években. Budapest sem kivétel

Miközben a miniszterelnök osztogatásba kezdett, a költségvetés már januárban hiánnyal indított

Nagyon hiányzik az uniós pénz.

Nem minden kétgyermekes anya örülhet jövő januártól

Jön a választási pénzszórás, hatalmas lyukat üthet a büdzsén a két-, illetve háromgyermekes nők teljes adómentessége

A kétgyermekesek adómentessége egyébként akár ösztönözheti is a második gyerekek megszületését a családokban, ennek ellenére az adómentesség hosszú távú fenntarthatatlansága miatt rövid távon nem hozhat demográfiai változást.

Az az elképzelés, hogy a családok a gyerektalicskában pénzt is visznek haza. Ennek viszont drámaian nagynak tűnik az ára

Orbán Viktor fantasztikus évre készül, kár, hogy már most bajban van a 2025-ös költségvetés

Az orosz-ukrán háború lezárásától várja Orbán Viktor a magyar gazdaság háromszázalékos növekedését. Komoly kockázatot jelent, hogy  a konfliktus végének eddig semmi jele.

A vártnál kisebb lett a hiány novemberben, nem tudni, mit hoz az év vége

Decemberben akár 1500 milliárd is lehet a deficit. Nem világos a kormány költségvetési politikája.

A Budapest Airport ára is megjelenhet az év végi hiányban

Az Európai Bizottság nem hisz az Orbán-kormány tervének, 2027-re várja az államháztartási hiány lefaragását

A Magyarországgal szemben nyáron elindított túlzott hiányeljárás kedden új szakaszba lépett. Az Orbán-kormány 2026-ra, az Európai Bizottság csak 2027-re várja 3 százalék alá a hiányt. 

Az Európai Bizottság nem osztja a kormány derűlátását a jövő évi gazdasági folyamatokat tekintve

Sikkasztók

  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél