Elhunyt a polgárjogi harcos Nobel-díjas írónő

Dél-Afrika első irodalmi Nobel-díjasa volt, elismert polgárjogi aktivista, az apartheid rendszer kérlelhetetlen harcosa. Életének 91. évében hétfőn Johannesburgban meghalt Nadine Gordimer.

Az írónő, akit 1991-ben tüntettek ki a legmagasabb nemzetközi elismeréssel, hasnyálmirigy-rákban szenvedett. Néhány hónappal ezelőtt ő maga jelentette be súlyos betegségét és visszavonulását az irodalomtól.

„Amikor megírtam utolsó regényemet, még nem tudtam betegségemről, energiám, szellemi aktivitásom teljében voltam. Úgy tekintettem az életre, ahogyan mindig is tettem – mondta a La Repubblicának adott interjúban – talán még írok néhány novellát, de túlságosan igényes vagyok önmagammal szemben, nem hiszem, hogy kiadnék a kezemből olyasmit, amivel nem vagyok megelégedve”

A litvániai zsidó családból származó Nadine Gordimer első novellája 14 éves korában jelent meg, 1953-ban jelentkezett első regényével, a Hazug napokkal. Munkássága jól ismert volt Magyarországon. Számos könyve megjelent, köztük az Egymagam, a Livingstone bajtársai, az Önvédelmi fegyver és Az őrző.

Írásaiban legtöbbször a faji ellentétekből eredő morális kérdések állnak a középpontban. Dél-Afrikában az apartheid-rendszer idején több regényét, például a July népét, betiltották. Ugyancsak elkoboztak egy olyan antológiát, amelyet Gordimer szerkesztett fekete írók és költők alkotásaiból. Az írónő nemcsak műveivel, hanem személyes állásfoglalásaival harcolt a rezsim ellen: csatlakozott az illegalitásba kényszerített Afrikai Nemzeti Kongresszus pártjához az 1960. márciusi sharpeville-i vérengzés után, amelyben 70 fekete tüntető halt meg. Amikor Nelson Mandela, az ANC vezetője 1990-ben kiszabadult, az elsők között akarta látni az írónőt. Gordimer fellépett a dél-afrikai cenzúra ellen is. A 90-es években alapítványt hozott létre a Dél-Afrikában népbetegséggé vált AIDS gyógyítására és megelőzésére.

Nadine Gordimer kritikus maradt a politikával szemben az apartheid összeomlása után is. 2012-ben arról beszélt egy interjúban, hogy „Dél-Afrika elárulta Mandelát”, mert hiába vívták ki a szabadságukat, ha az országban a korrupció uralkodik. Meggyőződése volt, hogy „hatalom olyan dolog, amelyben nem létezik ártatlanság,” Azt is vallotta, hogy „az igazság nem mindig szép, de az igazság éhe igen.”